Uncontrollably Fond (2016–2016) 82% 30★

Na, sikerült összekaparnom magam.
Én ezt nagyon szerettem az első perctől fogva, és erről két és fél dolog tehet: Kim Woo Bin, a zeneszerző(k), és kis részben Bae Suzy, mert jó volt a kémiájuk Woo Binnal. Viszont nagy elvárásaim voltak a történet és a színészválogatás miatt, amit sajnos nem tudott teljesen megugrani.

Kim Woo Bin az egyik legtehetségesebb színész Dél-Koreában, ezt merem állítani. Teszentisten, hogy mit művelt! A bunkót szerintem kisujjból kirázta, de Joon Young betegségégének jelei és a vívódása szívszorító volt és sokesetben fájdalmas nézni. Túl élethű volt. Bae Suzy-t nem kedvelem, de nagyon vonzó párost alkottak, amiből nem sajnálták a kémiát. A zenék némelyike hatásvadász és a nagyrészét hallottam máshol vagy csak nagyon hajazott rá, ettől függetlenül egy rossz szavam nincs rá, mert irtózatosan jól illett a sorozat hangulatához.

A csalódottságom a gazdagparasztoknak szól, akikre elpazaroltunk 4 kerek részt. A forgatókönyvíró helyében biztos, hogy nem adtam volna ennyi játékidőt ezeknek a szereplőknek, már csak azért sem, mert eredetileg nem ők álltak a középpontban és így elvették a figyelmet a lényeges elemről és szereplőkről, illetve roooooooooooooooooooooohadt unalmas volt 12 rész után a szenvedésük és úgy az egész család (jó, kivéve a kislányt). Értettem a plusz konfliktusforrást és legyen dráma, de az a helyzet, hogy ha jobban fókuszáltak volna Joon Youngra és az ő lelkiállapotára, hogyan éli meg a betegségét, sokkal erősebb dráma kerekedett volna belőle. A 19. és a 20. epizód gyomorba vágóan őszinte és annyira szíven ütött, ahogy egy embert látunk a halál előtt és ahogy kapálózik még egy esélyéért. Nem egészen értettem, hogy Istennek ehhez mi köze, mert végső soron mindenki maga sorsának kovácsa.

Újabb mérföldkőhöz értem doramák terén, és nagyon örülök, hogy pont ez a sorozat lett a 200. „When it gets hard / I get a little stronger now / I get a little brazer now / And when it gets dark / I get a little brighter now / I get a little wiser now / Before I give my heart away.”

7,5 csillag!

Instant kedvenc, bár nem Suzy játéka miatt! Nem értem, ki tartotta jó ötletnek őt színésznőként alkalmazni. És még itt teljesített a legjobban azok közül, amiket láttam tőle. De ez édes kevés. Ha minden áron ténylegesen ezt a pályát akarja folytatni, akkor javulnia kellene, esetleg mellékszereplőként valami építőjellegűt elvállalni. Állítólag most a Start-up-ban nem rossz, de majd meglátjuk. Miatta sajnos egy egész ponttal meg kellett kurtítanom a csillagozást.

A karakterek rétegeltek, mindenkinek megvan a maga sötét foltja az életében és a döntéseiben, csak kinek több, kinek kevesebb. A történet nem túl bonyolult, de nézetteti magát. A zene és a képi világ illeszkedik a történésekhez. Az általában kritikus pontként jelen lévő vágás sem volt zavaró.

A színészi játék főleg Kim Woo Bin-é pazar. Viszont valószínűleg pont Suzy semmilyen jelenléte volt az, ami miatt a főszereplők között levő elsöprő szerelmet nem tudták átadni hitelesen, és azért a Yoon Jung Eun-t játszó színésznőnek is voltak gyenge pillanatai. Továbbá ilyen egészséges külsejű haldoklót még nem láttam. Ha nem lettek volna a fájdalmakkal teli képsorok és az emlékezet kiesések, akkor meg sem lehetett volna mondani róla, hogy beteg. Lehet ez csak engem zavar, de a Time után ez egy kicsit furcsa.

Összességében egy nagyon jó kis sorozat. Egyes karakterek lezárása kicsit idealista, de nem egy világtól teljesen elrugaszkodott sorozat, ennek megfelelően pedig a földhöz ragadtabb művek kedvelőinek tudom ajánlani, akik nem rettennek el a rák témakörétől.

Ez egy fura sorozat, és én annak ellenére szerettem, hogy időnként nem igazán értettem a szereplők motivációját, viselkedését. Pont az ellenkezőjét csináltam volna, vagy teljesen másként… A csajok hisztije néha igazán kiborító volt, de a srácok mosolya sokat nyomott a latba, nanáhogy!:)
Jó volt ez! És keresnem kell még a három ifjú titánnal filmeket, nincs mese!:)

Megéri végignézni.