Una pistola per Ringo (1965) 70% 1★

Jó alapötlettel, ugyancsak jól megválogatott színészgárdával és egy meglepően fiatal és meglepően kétesélyes Giuliano Gemmával támad minket a Ringo kvázi-filmszéria első mozija. Minden tekintetben jól sikerült, de érdekes aspektusokkal bíró darab ez, ami még a modern néző számára is tartogathat tanulságos motívumokat.

Ha már szóba került a fiatal Gemma: a történet felütése, az angyalarcú Ringo első megjelenése a vásznon nem sikerül éppen jól. Látszik fickón, hogy a hetvenes évekre magára szedett néhány jótékony ránc kellett az arcára, jellegzetes vigyori stílusa itt fulladásig merül a vagány, saját győzhetetlenségének biztos tudatában levő pisztolyhős nyomasztóan semmilyen sablonjába – színészi képességei nem törik át a szép külső felszínét, de talán maga a karakter sem arra lett kitalálva, hogy valaki csillogtathassa benne a tehetségét. Ebből a szempontból nosztalgiával gondolok vissza a nyáron nézett Tony Anthony-filmekre, azok közül is a jobban sikerültekre: ő legalább kvázi-csúnya emberként nem engedhette meg magának ezt a lazaságot, és szigorúan színjátszás szempontjából még szegényes eszköztárral is érdekesebb volt, mint itt Gemma.
Van azonban nekünk a színen egy Fernando Sanchónk, aki zseniális, mármint a szintén sablonokból kivágott és összeragasztott western-gonoszok között egy üdítő figura, főleg whisky-marta orgánumával, meg két női karakterünk, akik amolyan igazi valamirevaló nőként funkcionálnak a sztoriban. Szerelmi érdeklődés tárgyai, plusz szépségükkel betöltenek valamiféle biodíszlet funkciót is, de szerepük a történetben, hatásuk az eseményekre és egyáltalán a jelenlétük teljesen valid és érdekes, haladó szellemű.
Más téren a filmet a történet viszi a hátán, már-már kamaradrámaszerű, kevés helyszínes sztori ez, amin érezni is vélünk egy kis spórolós felhangot, de a jó filmezés és a könnyen fellelhető jó minőségű kópiák ezt gyorsan feledtetnek a nézővel. Nem lett egy nagy durranás viszont Morricone zenéje, főleg nem a külön a mozihoz kreált betétdalocska – és egyébként is furcsa, hogy Ringo egy-egy beszólásakor mindenféle hangeffekt próbál neki valami komikus hangsúlyt adni. Jelzem, a filmnek egyébként nincs vígjátéki éle.

Szellemes, egy megnézésre megreszkírozható spagetti-western az Una pistola per Ringo, de Gemma kedvelőinek nem lesz kiugró kedvence. Ezzel együtt műfaji szempontból klassz próbálkozás.