El Chuncho banditái kirabolnak egy fegyverekkel megrakott vonatot, hogy eladják azokat Elias forradalmárjainak. Az egyik utas, Bill Tate, segíti a banditákat, akikhez csatlakozik is – ők viszont nem tudják, hogy Bill valójában Mexikó kormányának hivatásos gyilkosa.
Golyó a tábornoknak (1966) 4★
Szereposztás
Várólistára tette 4
Kiemelt értékelések
Serge_and_Boots
Nem okvetlen vagyok a Zapata-westernek híve, de ezúttal a meglehetősen sablonosan induló film végére mind a tíz ujjamat megnyaltam legalább kétszer – így lehet, így kell ezt jól csinálni!
A Zapata-westernek legfőbb problémája szerintem az, hogy ezekből a filmekből tizenkettő egy tucat, még a spagetti-westernekhez képest is. A mexikói népről, a vad forradalmárokról és banditákról, a sanyargató tábornokokról minden filmben hasonló, nem túl fantáziadús, vagy pont hogy a jelenség esszenciáját megragadó és emiatt a tizedik témába vágó moziban már elhasznált képet mutatnak be – mintha a szereplők, a típusfigurák még inkább csereszabatosak lennének, mint a sima westernek koszvirág rosszfiúi és angyalarcú bosszúállói. Ráadásul a hatvanas-hetvenes évek politikai indulatoktól fűtött filmesei számára a történelmi és földrajzi távlatban is messzi mexikói forradalom megjelenítése remek ürügy lehetett sérült igazságérzetük kompenzálásához.
Ehhez képest az Egy golyó a tábornoknak az én szememben azzal gurította a legnagyobbat, hogy Volonté segítségével végre érdekes, izgalmas, kedvelhető, és mégis autentikus arcot adott egy egyáltalán nem túl hízelgő központi karakternek, akinek olyan szép felemelkedés- és bukás-történetet kerekítettek ebben a szűk két órában, hogy azt tényleg öröm volt nézni. Segített ebben a tény is, miszerint a film felismerte: egy forradalmi helyzetben sem a harcoló felek, sem a zavarosban vadászó kalandorok nem lehetnek egyszínű, jól különválasztható karakterek. Ennek megfelelően ebben a sztoriban igazán senkit sem fogunk szeretni, ám mindenki kétszer olyan hitelesnek hat az előadott szerepben, mint a legtöbb hasonszőrű alkotásban – még a sivatagi porfészekből kissé kivilágló Klaus Kinski is.
De a legnagyobb dobás azért mégiscsak Volonté, aki lenyűgözően jól teljesít, és remekül kompenzálja Lou Castelt, aki viszont teljesen beleszürkül a babaarcú amerikai idegen titokzatosnak szánt, de végül kiüresedett jellegtelenségébe. Nem nagy élmény nézni, nem nagy élmény hallgatni a béna szinkronját (az eredeti verzióban is szinkronizálták, éppen a jó öreg Bendzsó, William Berger), és Volonté nagyszerűségét húzza csak alá, hogy mégis pislákol a két főhős között valamiféle baráti kémia, legalább nyomokban. Ez kell is a filmhez, hiszen ennek híján nem jönne meg a finálé katarzisa.
A továbbiakban a mozi rendezése korrekt, a forgatókönyv jó, sőt, Chuncho kálváriájának ábrázolása terén kimondottan ügyes, a zene nem hivalkodó, de szépen támogatja a hangulatot és a hangsúlyosabb pillanatokat.
Sikeres, a Zapata-filmek keretein sikerrel túlmutató alkotás. Tetszett és ajánlom is!
