Tru bármit megtenne, hogy visszautazhasson az időben, és megmenthesse anyját, akit kislány korában a szeme láttára öltek meg. Egy nap váratlan ajándékot kap a sorstól: ha a szükség úgy kívánja, újraéli az egyel korábbi napot, s ezzel lehetősége nyílik arra, hogy segítsen a bajbajutottaknak. A… [tovább]
Tru Calling – Az őrangyal (2003–2005) 92★
Képek 5
Szereplők
Kedvencelte 36
Várólistára tette 67
Kiemelt értékelések
Emlékszem, hétről-hétre követtem a TV-ben és izgatottan vártam, hogy kibontakozzon a Jack Harper vonal, erre egy gyenge karácsonyos rész után megtudtam, hogy elkaszálták… Évad közben. Azt sem tudtam addig, hogy ilyet tehet egy csatorna / gyártó / forgalmazó. Borzalmas, pedig azóta is kedvencként tartom számon.
Remek sorozat, szuper színészekkel, hihetetlenül izgalmas és érdekes cselekménnyel – máig egyik kedvencem. Csak azt sajnálom, hogy ennyire rövid… Ezzel a hirtelen, semmilyen lezárással nagyon sok kiaknázatlan lehetőség maradt függőben, épp amikor még inkább kezdtek bonyolódni a dolgok; ezerféleképpen lehetett volna még onnan folytatni… Ez azért nagy kegyetlenség volt a készítőktől… :/
Az egyetlen sorozat, amit kétszer néztem végig – persze ez a gyalázatos rövidsége miatt és mivel nagyon szerettem, nem volt nagy teljesítmény :) szuper alapötlet és izgalmas, jó sztorik voltak benne, szerethető főszereplőkkel.
Annyira jó sztorija volt, annak idején nem tudtam mi az oka, hogy eltűnt a semmibe… :/ Zach-en látható már itt is, hogy nem teljesen százas, amikor a Másnaposokban feltűnt, számomra akkor teljesedett ki…igen, ezt a formát erre teremtették. :D
Természetesen amikor a legizgibb lett volna, akkor kaszálták el.:(
Egyébként alapjáraton szerettem. Érdekes volt az alap felvetés.:)
Sajnáltam, hogy nem csináltak több évadot, de valószínűleg úgy járt volna, mint a Szellemekkel pusmogó.
Kár érte. Kiváló ügynök volt.
Kár, hogy véget ért a sorozat, kíváncsi lettem volna, hogy Tru mikor tudja meg az igazságot az apjával kapcsolatban. Pedig érdekes sorozat volt.
Vajon hogy alakult volna, hogyha Harrison eléri Tru-t, de ezt már sosem tudjuk meg. :(