Top Secret (1984) 79% 130★

Nagyon komoly evolúciós utat járt be nálam ez a film. A kezdetek kezdetén, gyerekfejjel látva a tévében nem lehetett nem imádni, ahogy maguk a készítők is bevallották, nem is annyira film, mint inkább egy megfilmesített vicckönyv volt ez a mozi. Csoda is így utólag belegondolva, hogy sikerült épkézláb történetet kerekíteni hozzá. Később aztán érettebb fejjel nálam a Top Secret is beleesett a „nem bírom még egyszer megnézni” kategóriába – talán éppen az bosszantott vele kapcsolatban, hogy az egész cucc egymásra hányt viccek halmaza volt, és hát nagyon kevés olyan vicc van, ami ötvenedszerre is ugyanúgy hat (talán épp ebben a dobozban nyugszik most nálam a Jöttünk, láttunk, visszamennénk széria is). Most viszont megint fordult egyet a világ: tetszett a mozi, és most először felfigyeltem egy kritikus jelentőségűnek tűnő alkotóelemére – Val Kilmerre!

Sok újdonságot úgysem tudnék mondani a filmről, így maradjunk tényleg Kilmernél. Ez a nyáladzásig túltolt icipici Elvis, icipici James Dean, icipici Beatles-esszencia karakter egyenesen zseniális az előadásában, őszintén azt éreztem, hogy amennyire látványosan sumákol Charlie Sheen a második Nagy durranásban, annyira komolyan veszi a komolyan vehetetlent Kilmer, ez pedig nagyon jól állt neki! Annak ellenére is, hogy eszembe sem jutna azt mondani rá, hogy jó komikus – sokkal inkább jó színész, aki ironikus vagy éppen röhejes módon egy olyan szerepbe ad épp bele 120 %-ot, amire egy nagyon elszánt és éhes fiatal pályakezdőn kívül senki sem áldozna ennyit. Nem is véletlen, hogy gyakorlatilag mindenki elől ellopja a show-t, hisz tényleg mintha egy komolytalankodó James Dean lötyögne körbe egy rakás tipikus Zucker/Abrahams-karaktert.
Sajnos nem vagyok igazán otthon az életművében, de az az érzésem, esetében valami félrecsúszhatott az idő múlásával, legalábbis a már bőven 30+ éves Doors-mozi óta szinte egyáltalán nem hallottam róla igazán jó, dicsérő szavakat – lehet, most jött el az alkalom egy kis kutakodásra a témában?
De hogy essen szó a Top Secretről is: teljesen tipikus Zucker/Abrahams produkció, ebből fakadóan aki azokat nem szereti, itt már ne is próbálkozzon, aki meg rajong értük, itt is jól ellesz. Befolyásoló tényező lehet esetleg a fentiekben vázolt „túlnézés” esete, de pár év(tized) pihentetéssel az ilyesmi kiheverhető. A magyar szinkron sok remekül sikerült és sokáig idézhető elszólás ellenére is elég idegesítő néha.

Val Kilmer első és lehet, hogy egyik legnagyobb győzelme most számomra ez a film – és egyébként határozottan ügyes pályakezdés!

Igazi Zucker-Abrahams-Zucker-féle kreténkedés. Vicces történet és eszméletlen nagy hülyeségek jellemzik, de mindezek a lehető legjobb értelemben. Képi és szöveges humor, és a banda többi filmjéhez hasonlóan ebben is rengeteg az első nézésre észrevehetetlen kis geg.

Az első borzalmas agymenéses őrület, amit láttam. Ezzel indult be a lavina. Bírtam.

Mindössze háromszor láttam, az első nézés élménye valami frenetikus volt, hangalámondásos VHS kaziról néztük kb 1986-87 tájékán, újszerű volt nekem maga a műfaj is. A műfajt, formátumot addig maximum a Nagyon különleges ügyosztállyal tudtam összehasonlítani, minden más hasonlót csak később láttam. Talán azért nem tetszett másodszorra, mert meglepett a szinkron és nem is tetszett, meg még ki tudja, miért nem tetszett, rég volt az is. Most harmadszorra már többször felröhögtem, ahogy eszembe jutottak a rám váró poénok egy-egy kockáról, nagyon eredetiek és jó minőségű gegek egy olyan időszakból, amikor erre még megvolt az igénye a filmiparnak.

Elképesztő agymenés, rengeteg jó poénnal. Bármikor szívesen megnézem. :D

Nagyon pihent, de pont a paródiatartalma miatt szeretem.

Ennyi hülyeséget egy rakáson… :'-D

Annyira pihent hogy fáj, de ezért imádható.

Az épületes baromságok tárháza…..de legalább szórakoztat. Mint kb. bármelyik Abrahams-Zucker agyszülemény. :D