Tokyo Ghoul (Tokyo Ghoul 1.) (2017) 78% 24★

Őszintén, én ezt a filmet évek óta húzom. Az első pillanattól érdekelt, de valami mindig visszatartott tőle – az első Kubota Masataka volt. Nem tartom rossz színésznek, a Shinsengumi Kitan Stage Playben kifejezetten szerettem Okitaként, de van egy olyan véleményem, hogy Light egy vízválasztó szerep, ha valaki jót alakít benne, én biztos, hogy elkönyvelem tehetségesnek, ha nem, akkor pedig fenntartásokkal fogom kezelni. Nos, Kubota Masatakát én kimondottan gyengének tartottam abban a szerepben, vagyis kicsit azt a véleményt alakítottam ki róla, hogy a srác teljesítménye irgalmatlan mértékig függ a rendezéstől. A második pedig a látványvilág. A Tokyo Ghoul embertelenül véres sorozat, az animében is kádszámra folyik a vér, tehát sejteni lehetett, hogy egy élőszereplős adaptáció azért undorító lesz. Mellette viszont ott vannak a Kagunék, amiknek rémisztőnek, de potenciálisan szépnek kell lennie, ott vannak a szemek… azért bőven van, amihez kell egy igényes CGI, és nem csak a rengeteg vér.
És valószínűleg részben ezért, mert az elvárásaimat nem helyeztem túl magasra, elképesztően kellemes csalódásban volt részem. Fokozatosan vettem észre hogy egyrészt, remekül követjük a manga történetét, másrészt egyszerűen csak élvezem a filmet, megvan a hangulata, megragad annyira, mint anno az anime első évada.
Kubota Masatakánál továbbra is kitartok amellett, hogy egy jó rendező kell mellé, de itt helyén kezelték. Igen, nyafog, igen, bizonytalan, és igen, néha ripacs módon őrült – de Kaneki karaktere kezdetben pont erről szól. Nyafog, hisztizik, nem találja a helyét, egy átlagos srác egy horror világba dobva, amikor meg épp elgurul a gyógyszer, és Rize veszi át az irányítást, akkor totálisan, hisztérikusan őrült és vérszomjas. Kifejezetten jól állt neki ez a szerep, amivel nagyon meglepett. Shimizu Fumika abszolút vagány Touka. Ahogy telt az idő, egyre jobban távolodtam ettől a figurától, de itt megint sikerült olyan pillanatokat, olyan stílust adni neki, ami ráébresztett, hogy én amúgy kedvelem Touka karakterét. Suzuki Nobuyuki Amonját pedig imádtam – ha egy embert kéne kiemelnem, aki tényleg a cast csúcsa volt, az ő. A színésznek nagyon fiatalos, szinte naiv arca van, miközben egy égimeszelő, ami nagyon szépen passzolt ahhoz, hogy Amon nem rossz ember, de fiatal, és hiányzik neki a teljes kép. De Hide, Yomo, Uta, Hinami… igazából nem tudok karaktert mondani, ahol elfogott az érzés, hogy na, ő most egy rossz casting volt. Ez pedig nagyon ritka.
A CGI korrekt. Nem mondom, hogy jó, vagy egy hollywoodi filmhez mérhető, de a Kagunéknél sikerült eltalálni azt a szép és undorító határvonalat, amit kellett. Touka korralszerű szárnya, ami kvázi kristályokat lőtt, a személyes kedvencem volt nagyon kreatív csavar az eredetin, de Kaneki csápjainál is tetszettek a hullámzó pikkelyek. A vér igen, túl sok, ahogy számítottam rá, a rengeteg nyers hús és nyál ami ebben a filmben van azért eléri, hogy azt tanácsoljam ne nézzétek evés közben (kivéve, ha biológusok vagytok, vagy egyéb viszonylag sok vérrel járó munkakörben dolgoztok), de szépen átfordította egy élőszereplő horrorba a rajzolt brutalitást. Az AoT Live Actionhöz mérten, ami kb. ugyanennyi vérrel tényleg a gyomorforgató és a röhejes határán táncolt, ez még kifejezetten tűrhetően gusztustalan, és egyáltalán nem röhejes.
Összességében szerintem meg fogom nézni a folytatást. Érdekel, a továbbiakban milyen lesz a cselekménykövetés, várom azért egy-két kedvencem feltűnését is (például Akiráét), és tényleg pozitívan csalódtam.

Amikor először néztem, kicsit tartottam tőle, hogy egy borzalmas adaptációt fogok kapni, de kellemesen csalódtam. A cselekmény animehű, ahogy a karakterek is. A CGI sem rossz, sőt a kagunék különösen jól meg vannak csinálva. Az egyik legjobb live actionnek tartom, és most újranézve még jobban is tetszett, mint elsőre.

Hát ez valami rettenetesen undorító volt, s pont ezért imádtam(?) spoiler Ez idáig csak hallottam a sztoriról, de sosem ástam bele jobban magam, de ez a feldolgozás tetszett, nagyon, s felkeltette az érdeklődésem. Mondjuk tény és való, hogy egyelőre elég volt az éppen ennyire grafikus látványokból, mert na, nincs acélból a gyomrom :D A CGI nem volt épp tökéletes, de jól szemléltette, amit akart, s szerintem a színészi alakítások is jók voltak, én legalábbis elhittem a játékukat, bár erről jobban tudnak tanuskodni azok, akik ismerik a történet többi verzióit is.
Azért remélem, nem lesznek rémálmaim éjjel :D

Eléggé sokáig húztam, mert nem vagyok nagy híve az élőszereplős adaptációknak.

Az elején a Kaneki Kent játszó színész ismerős volt valahonnan, aztán rájöttem, hogy rajta röhögtem a Death Note sorozatban. Az elején sajnos hozta az ottani fugurát, de aztán egész rendesen kikupálódott.
A haverja viszont piszkosul idegesítő volt.
Rizet viszont nem ismertem volna meg, nekem marad az animebeli karakter, de a színésznő jól hozta.

A cselekménye érthető, de mivel csak az animét láttam, íg nem tudom, hogy mennyire követi a mangát. Mindenesetre bekerült pár fontos jelenet, de ami egy animében, vagy mangában jó lehet, az élő színészeknél borzalmas, vagy vicces.
Szerencsére minimális harc van benne, így a CGI-t viszonylag keveset használják. Amikor van, az korrekt, a kagunék jól néznek ki.

Története viszonylag kerek, le van zárva, így nem kell megnézni mindkét fiolmet a teljes élményhez.

Ugyan sem a mangát, sem az animét nem ismerem, de a filmet maximálisan megérte megnézni. Nem csoda, hogy annyira jók róla a kritikák, mert én egy percén sem unatkoztam. Kellően akciódús, drámai, izgalmas és véres. Remek a látvány, a CGI nem lóg ki, az akciójelenetek pazarok. A színészi játékra sem tudok rosszat mondani. Kubota Masatakát divat azért szidni, de szerintem remek színész, én nálam itt újra bizonyított.
Szóval én csak ajánlani tudom mindenkinek a filmet, főleg azoknak, akik tartanak tőle. Az eltúlzott gesztusokat meg kell szokni, hiszen ez is hozzátartozik az ázsiai filmekhez.

Na ez nem tetszett, annyira, mint szerettem volna. A film hű volt az alapműhöz – néhol úl hű is, ami kínos jeleneteket szült – de mint film nem állt össze igazán. Masatak Kubota-t igazából bírom, de ebben a filmben többnyire rettenetesen túljátszott. Amikor nem, akkor csak felmondta a szövegét. Egyedül a végén, az Amonnal vívott harcban láttam a tehetségét – amiből nem kevés van, kár érte.
Touka az a „rendben van" kategória, igazából semmi különös. De akin röhögtem, az Oizumi Yo, aki Mado kureot játszotta, a pszichopata ghoulgyilkost, aki Amonon kívül senkit se kedvel, aki egy őrült volt, az animében tökéletesen sikerült átadni. Itt az egyetlen emlékezetes jelenete a film eleje felé van, amikor valaki megkérdezte egy tanácskozás tán, hogy a célpontjuk biztos, hogy ghoul-e. Erre Mado megfenyegette őt – egy fánkkal. Egy istenverte fánkkal! A készítők melyik bolygóról jöttek? Mert nem ebből a naprendszerből, az biztos.
Összegezve nem volt rossz film, a látvány elmegy, a harcok jók, a zene kiváló, és voltak benne bőven jó és epic pillanatok, de a film valahogy nem áll össze egy egésszé.
Aki a Dragonball: Evolúció és az Attack on Titan rémségekhez van szokva, vagy szimplánm az anime fanja, ezt nyugodtan nézze meg, nem fog csalódni. De akik a Rurouni Kenshin, Death note vagy Bleach caímű gyöngyszemekhez, azok is tehetnek egy próbát, de ne várjanak el tőle túl sokat.