Shingeki no Kyojin (Attack on Titan - anime 2.) (2017–2017) 89% 146★

Ez az évad is pörgősre sikerült, és tovább gyűrűzik a rejtély, vajon honnan is jönnek az óriások, kik is ők, és ki a valódi ellenség? Nagyon tetszett, hogy Yimir és Krista is fókuszba került. Nekem ők a kedvenc párosom. Mikasa kezd kicsit idegesíteni már ezzel az Eren fixációjával. A srácot változatlanul nem csípem, és Mikasa sokkal jobb és ügyesebb lehetne, ha nem állandóan azt nézné, hol van Eren és mit csinál. Komolyan, mintha az árnyéka volna. Eren pedig tanúsíthatna néha önuralmat, és tanulmányozhatná magát, hogy fejlődjön. Armin sokkal érettebb nála agyilag meg minden szinten. Ő továbbra is rokonszenves, ahogy Zoe, Sasha és a többiek is :) Ennyi váratlan fordulat és csavar után már igazán kíváncsi vagyok arra, mi is az igazság.

Természetesen beleköthetnék. Ha akarnék, de az igazság, hogy nem akarok. Mert az első évadot imádtam, a mangát nagyon szeretem, és tűkön ülve vártam, hogy kijöjjön ez az évad is.
Az animációt nagyjából részenként méltattam, de nem tudok leszállni róla, mert egyszerűen gyönyörű. A tájak lélegzetelállítóak, a szemek kidolgozottak, a karakterek arca, mozgása is szép. Ez kiegészül a zenével, ami hol felemelő, és szomorkás (Call of Silence), hol pörgős, lendületes, és erőteljes (Barricades). Az opening egy-két jelenet kivételével mondjuk nem volt túl kiemelkedő, az endingnek meg a koncepciója tetszett, de nem ide kellett volna rakni, és nem ezzel a zenével.
A cselekmény végig pörgött, ez mondjuk nem lepett meg, de mivel tizenkét rész eszméletlen kevés, ezért nem sok dolog derült ki belőle. A karakterek változatlanul nagyon jók, imádtam Armin manipulációit (olyankor kedvelem leginkább, amikor kitör belőle a manipulátor énje), Mikasa egy kicsit túlságosan Eren körül ugrált, de Eren meglepően kevésszer volt túlpörgött, néha egészen értelmesnek éreztem. A felnőtt karakterek, Erwin, Levi, Hanji még mindig nagyokat alakítanak, akkor is, ha kicsit háttérbe szorultak. Az évadban egyébként rengeteget foglalkoztak Ymirrel, illetve hozzá kapcsolódóan gyakran előkerült Christa is, és abszolút jót tett nekik, bár mangát nem olvasóknak szerintem kicsit zavaros lehetett.
A sorozat még mindig tud shounen-hez képest fájdalmasan realista lenni, én még nem láttam animét, ahol a sírás ilyen szinten nem szép (Eren kiborulása az utolsó részben, hasonlóan Levi korábbi, OVÁ-s gyászához nagyon messze áll az egy könnyes, csendes sírástól, tényleg úgy zokog, hogy át lehet érezni, mit él meg), a halálok megrázóak, ledöbbentőek, néha pedig annyira hirtelenek, hogy képtelenség velük bármit kezdeni (mikor a lóról leharaptak egy embert, én nem tudtam eldönteni, hogy erre mi a helyes reakció, olyan kegyetlenül abszurd volt), és nincsenek szép, megkönnyezhető haláljelenetek. Egyszerűen megragad, sokkol, és a képernyő előtt tart akkor is, mikor igazán nincs már kedved nézni.
Nekem ez az évad is kedvencek közé került. Leginkább a hosszát tudnám szidni, néhány dolgot túl hamar hoztak be, ami iszonyúan bosszantó, de annyira a hatása alatt vagyok még, hogy nem akarok belekötni. Továbbra is remek animének tartom.

Szintén nem először láttam ezt az évadot sem, de ugyanúgy nagyon élveztem. Bár összességében a négyből ezt szeretem legkevésbé. Valamiért Yimir történetszála nem fogott meg annyira. Egyáltalán nem kedvelem őt, és nem is tartom izgalmas karakternek, mint a legtöbbeket.
Sokkal kevésbé volt eseménydús, mint például az első évad, de mégiscsak fontos olyan szempontból, hogy egy nagy titokra ebben derül fény. Onnantól pedig ismét felpörög a sztori.

A második epizód környékén utolérte a mangás tudásomat az anime, úgyhogy az évad jelentős része újdonság volt számomra. Az biztos, hogy a cselekmény egy pillanatra sem ült le; ezt nagyon szeretem ebben a történetben.

A szereplők közül ugyanazokat kedveltem és nem kedveltem, mint az első évadban, viszont mindig örülök annak, ha a mellékszálakon is történik valami vagy megismerhetjük az ő hátterüket is. A titánok továbbra is sok kellemetlen meglepetést okoztak, mindeközben dráma is akadt bőségesen.

A rajzolás nekem még mindig nagyon tetszik, viszont a szimpla titánok továbbra is nevetségesek kinézetileg; ez néha rontja a hangulatot. Az opening és az ending illik az animéhez, de nem nyertek meg maguknak.

Igazából nagyon elégedett vagyok, rengeteget aggódtam és izgultam ezen a tizenkét részen, szóval örülök, hogy kezdhetem a következő évadot.

Az első évad után elkönyveltem a sorozatot egy szép, de kicsit túlhypeolt szériának.
Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Először felkészültem lélekben, hogy egy olyan nyögvenyelős 20+ részt fogok kapni, mint előzőleg.
Meg is lepődtem, hogy csak 12 részes. :)
Gyakorlatilag az előző évad vége után veszi fel a fonalat, és rögtön újabb titkokat kaptam. Ezeket a rejtélyeket a sorozat nagyon jól adagolja, bár az előző évad kérdéseire nem nagyon kapunk választ.
Végig pörög, nem ül le.
Kicsit ügynökösnek éreztem a sorozatot.
A grafikára még mindig nem lehet panasz, nagyon szép, és kicsit véresebbnek is véltem.
Viszont a karakterei….pfű! Miért, ó miért teszi ezt velem ez a széria? ;(

Csak annyit tudok mondani, hogy imádom a sorozatot :)))

Hiába ordított felém mindenhonnan hogy ez milyen jó, évekig nem tudtam magam rávenni, hogy megnézzem. Teljesen felhőtlen sosem volt a kapcsolatom az animékkel, mert vannak azok a stílusjegyei amiktől a falat kaparom—shouneneknél például az, hogy szinkronszínész torka szakadtából ordítozik akkor is amikor nem kéne, és minden jelenetet meg kimondott sort képesek agyondramatizáltan megjeleníteni (azt is hogy "Vettem kenyeret.") nem beszélve az őrjítően hosszúra nyúló harcjelenekről, amiket két percenként megszakít egy-egy visszaemlékezés, hogy aztán tegyünk egy kört, és megnézzük az összes jelenlévő karakter reakcióját. Hiába szeretem a Narutót meg a One Piece-t is, egyiket se néztem végig, holott nagyon fantáziadúsak, tele érdekes szereplőkkel.

Na most az SNK is shounen, nehezen is akartam nekiállni— pedig jól tettem. Az első pár részen át kellett rágnom magam ahhoz, hogy igazán elkezdjen tetszeni, de utána hamar ledaráltam az egészet. Maga az alapkoncenciója annyira nem tűnik érdekesnek, sem rettenetesen eredetinek, de itt is részleteiben rejlik az ördög. Jól csinálja a mangaka, mert folyamatos misztérium övezi a világát. Honnan jöttek az óriások? Miként fejlődtek ki? Milyen óriások vannak? Hogy lehet ellenük harcolni, legyőzni őket? stb. Nagyon lassan vannak csepegtetve a válaszok (érzéseim szerint a 2. évadban már kissé átesve a ló másik oldalára), így fenntartva az érdeklődést.

Van egy jó szereplőgárda is, akikből az ember kedvére csemegézhet (haha, titános vicc). A főszereplő Eren személyiségre mintha Narutó és Sasuke szerelemgyereke lenne, úgyhogy messze nem mondanám hogy a szívem csücske, de szerencsére itt van Armin, aki egy gondolattal mindig a többiek előtt jár; Jean, aki valahogy mindig kimondja az én gondolataimat @Ms_Mississippi igazad volt hogy kedvelni fogom:D; Erwin Kapitány, akinek először nagyon nem sejtettem a gondolatait, de valamiért tudtam, hogy tisztelnem kell; a lelkes tudós Hanji, aki szerencsére mindig előbb gondolkozik, utána cselekszik; és Levi, akinek…hát, van egy stílusa. Minden téren. Öltözködésben, modorban, teafogyasztást illetően és harcban egyaránt—eyegasm nézni ahogy harcol úgyhogy sajnáltam h az egész 2. évadot sérülten töltötte.

Ha már eyegasm, nagyon szép az anime rajzolása, részletes, sosem elnagyolt, kellően karakteres (bár ebben nyilván a One Piece verhetetlen), működnek a csatajelenetek is. Az anime zenéje párját ritkítja. Japánosként tetszett az is, hogy a nyelvi udvariassági szintekkel játszottak a szereplők. Levinek pl heichouként kijár a desu-masu stílus, de amikor valakinek (mondjuk Mikasának) elege volt az utasításaiból volt hogy közvetlen stílusra váltva vágta a fejéhez a dolgokat. Viszont ami egy szempontból az anime előnye (pörgős), más szempontból hátránya. Nem hittem hogy ezt fogom mondani, de kellenének a filler részek. Főleg a 2. évadnál éreztem ezt, hogy ez túl sok.

Az első évad úgy a feléig nagyon tetszett, aztán lassan elkezdett kifulladni, ez pedig sajnos a másodikban csak egyre rosszabb lett, annak ellenére, hogy az évadnyitó ezúttal is hasonlóan felkavaróra sikerült. A Beast Titan („mutáns orángután" – by me) megjelenése valami érdekeset vetített előre, aztán nem foglalkoztak vele. Felmerült pár kérdés, de egyikre sem jött válasz. Ennek megkoronázásaként az évad többi része apró infómorzsákból építkezett, melynek köszönhetően tökéletesen érdektelenné vált, emellett ténylegesen elment abba az irányba, ami engem kevésbé, de inkább egyáltalán nem hoz lázba spoiler.
Teszek még egy próbát a harmadik évaddal, de nem ma (ja, az egy másik film).

Wow. Ez egyszerűen zseniális volt. Sosem voltam nagy animés, ez az első anime amit végig néztem, egyszerűen rabul ejtett. Egyszerűen zseniális.
Az alapszituáció elég agyament, mégis valahogy ősi félelmekre épít. Az emberevő óriás nem olyan agyonhasznált, mint a zombi vagy a vámpír, de egy ugyanolyan régi történet, és még rettenetesen ijesztő is kb kaiji és a zombi keverékei grrr.

A világ jól ki van dolgozva, nagyon érdekes, és mindig szolgál valami kis meglepetéssel. A történet fantasztikus, az első pár rész után olyan szinte bepörög, hogy csak kapkodtam a fejem. Szinte minden epizód egy cliffhangerrel zárul. És nem idegesítő és nem erőltetett, mindig logikusan jön az egyik dolog a másikből csak wow. Úgy lenyűgöző a sorozat, hogy közben van szíve SINZO SOSÁGEJO!, és közben nem akar hatásvadász lenni, a fontosnak tűnő rejtélyeket szinte nevetségesen egyszerűen válaszolják meg, pl: a kolosszális titán és a páncélos titán dolog feloldásán én nevettem kínomban.
Ehhez még kapcsolódik egy nagyon szép szimbolika rendszer (aaajjj csak az utolsó epizódról tudnék több oldalt írni), és szerethető szereplők. Nekem Jean meg Erwin lett a két nagy kedvencem. Jean az egyik legemberibb figura akit képernyőn láttam @Ashtray_Heart
szerintem kedvelni fogod. Erwin pedig, hát istenem, imádom a karakter paradoxonját, sikeres hadvezér, már már a tökéletes katona, de közben az ÖNÁLLÓ gondolkozás fontosságát hirdeti. Az önálló gondolkozás nagyon fontos dolog :|. Nagyon, nagyon fontos.

Tehát ajánlom igazából mindenkinek, animés és nem animés embereknek egyaránt. Engem a rajzolás sem zavart, egyszerűen gyönyörű (nem csoda, hogy 4 év kellett a 2. évad elkészüléséhez). Az a németes, kicsit középkori világ, a modernebb fegyverek, meg ahogy lovagolnak. A lovas és a gőzgéppel repkedős jeleneteket órákig tudnám nézni xd.

Volt benne pár unalmas rész, az évadzáró után pedig nem is várom már annyira a harmadik évadot, nem tartja fenn már úgy az érdeklődésem, mint ezelőtt.