Több mint normális (2017–2021) 89% 120★

A snittes leírása a sorozatnak szerintem nagyon leegyszerűsíti a történetet. Egy igazán jó dramedyt kaptunk, amiben egy komoly témát dolgoznak fel, valódi problémákkal, de mégis meg van a könnyed hangulata. Azon lehet vitázni, hogy vajon jól ábrázolták-e az autizmust (én ezt nem tudom megítélni), de mindenképpen jó, hogy vannak ilyen próbálkozások. Minden szerepelőt meg lehet kedvelni (bár nekem az anyát nem sikerült), lehet szorítani értük :)

Most, hogy vége, nincsenek is szavaim, annyira megszerettem ezt a sorozatot. Mindenkit, de legjobban Zahidot:)
A harmadik évad után is azt mondhatom, hogy mindenkit szeretek. A mellékszereplők is olyan jól eltaláltak, mint a főhősök. Hiányoltam Sam és Zahid párbeszédeit ebben az évadban, de gyanítom, a negyedikben majd kárpótlást kapunk!!
Ja, és Evan<3<3
A negyedik évad után: ez nem volt 100 %-os évad nekem, meg is döccentem a felénél, de aztán beerősítettek. Imádtam ezt a sorozatot.

Nem hibátlan a sorozat, mármint az autizmus ábrázolása szempontjából (és a cím ellenére elég sok benne a tipikusan amerikai klisé), de engem valamiért nagyon betalált. Brigette Lundy-Paine instant kedvenc lett, karakterben úgy, mint színészként, és elég sok egyéb szerethető figurát is találtam a sztoriban. A sorozat nem rettent el nehezebb témáktól sem (bár arra sokan rámutattak, joggal, hogy főszereplőnk azért eléggé „high functioning”, és nem is látunk más példákat, csak emlegetik őket). Szóval egyetértek azokkal a kritikákkal, melyek szerint ez a sorozat „kezdőknek” ad egy képet arról, milyen autizmussal élni; készültek ennél pontosabb ábrázolások is. Ennek ellenére a sorozat szerethető, néhol szívbe markoló, és egy csomó helyen elég szépen eltalál egészen árnyalt dolgokat is. Bónusz, hogy kedvem lett többet tudni a pingvinekről.

4. évad vége

Nem hiszem el, hogy végleg vége. Egyik kedvenc sorozatommá avanzsálódott az évek alatt, és az utolsó évad sem hagyott cserben. Annyira sajnálom, hogy nem lesz több rész.

3. évad vége

Újfent egy remek évadnak lehettem szemtanúja. Minden tetszett, bár a szülők története továbbra sem a kedvencem, nekem az kicsit unalmas és klisés (főként emiatt van az egy csillag levonás). Casey-t nagyon megkedveltem, most az ő részei voltak a favoritok.

2. évad vége

Tyűha, azt hiszem, új kedvencet avattam. Bevallom, nem vagyok túlzottan ismerős a témában, úgyhogy nekem tudott újat mutatni. Nyilván mivel spektrumról beszélünk, nem lehet ráhúzni minden autistára ezt a jellemet, de elég jó átfogó képet kaphattam. Nagyon érzelemdús, és öröm volt látni, ahogy Sam szépen lassan egyre önállóbb lesz.
Imádtam mindenkit, de főleg Samet, Casey-t, Evant (a legcukibb fiúbarát!), Zahidet (kicsit hasonlít Howardra az Agymenőkből, mármint személyiségre), és Paige-t.
Nagyon-nagyon remélem, hogy berendelik 3. évadra, mert ez egy igazán fontos sorozat.

Minden autista más és más, ezért hívják autizmus spektrumnak.
A sorozat egész jól ábrázolta az autizmussal rendelkező Sam helyzetét, hogy milyen sok mindennel meg kell küzdenie, dolgokkal, ami másoknak egyszerű és a természetükből jön.
Kicsit magával a sorozat típusával volt bajom, ugyanis tele volt klisével és néha úgy viselkedtek, mint egy átlagos sitcom-ban, ami ugye az autistákra nem nagyon jellemző.
A karakterek szerethetőek (kivéve az anya, akit sokszor megcsapkodtam volna), a történet is jó, kár hogy ilyen hirtelen el lett kaszálva.

Ez nem egy rossz elképzelés. ASD-s tini, neurotipikus család, terapeuta, gimnázium… Extrát, nagyon újat nem mutat -legalábbis nekem, de ez lehet, hogy szakmai ártalom –, viszont helyenként szívet melengető, helyenként nevetős, helyenként pedig frusztráló.
A szereplőválogatással nem vagyok teljesen elégedett, bár pont nem Keir Gilchrist-tel (a.k.a. Sam) van bajom. Igazándiból Michael Rapaport-tal, Douggal, az apával vagyok gondban: csak egyféle arc, hanghordozás, olyan vagyok is meg nem is, holott aztán nála lenne egy nagyon szép karakterfejlődési ív. Jennifer Jason Leigh-nek (Elsa, Sam anyukája) meg pont nem sikerült úgy egyensúlyozni, hogy sajnáljam is, meg utáljam is. Nálam elbillent a „ne haragudj, de nem” irányába.
Maga a történet nem spanyol viasz, ám mégis megfogja az embert ez az Antarktisz-imádó srác, és akarva-akaratlanul drukkol neki. Vevő vagyok a folytatásra.

Elég erős sorozat lett, sok szerethető karakterrel. A végére még az anyát is sikerült – ha nem is megszeretnem, de elfogadnom.
Zahid, Paige, Casey.. :) és Sam is. A pszichológusnő megint nem a legjobb pszichológuspélda… de cuki volt ő is.

Pakolás közben kezdtem el nézni (úgy félig-meddig), az elején annyira nem tetszett, de az első évad második felét már a nagy kupiban ülve, tényleg figyelve néztem meg. Mindenképpen megér egy próbát!

Sajnálom, hogy elkaszálták és hogy ilyen kurta-furcsa befejezést kapott.
Kicsit sztereotipizált, kicsit furcsa, de összességében a szereplők, a köztük lévő kapcsolatok zseniálisak. Újranézős.

3. évad: Nem volt rossz, igazából kellemesen átlagos volt. Igazából Elsa és Doug kapcsolata érdekelt a legjobban, illetve Zahid és Sam kapcsolatának alakulása. Casey és Izzy, hát nem tudom, Izzy borzasztóan irritált… Továbbra is jó sorozat, talán az egyik legeredetibb a kínálatban, csak lassan de biztosan átmegy átlagosba.

2. évad: Továbbra is az egyik legjobb sorozat amit idén láttam, igaz már sokkal árnyaltabb a kép. Volt egy-két fordulat, ami olyan átlagos volt, és semmi meglepőt nem okoztak. Elsa most visszaszorult a második helyre, mint idegesítő karakter, de jó látni, ahogy igyekszik helyre hozni az életüket, de Dougnak még tényleg idő kell. Caseyt vette át Elsa helyét, nem is tudom, talán a Clayton megváltoztatta… Sam továbbra is remek srác, jó lesz majd látni az egyetemi kalandjait is. De ki a terapeutája? :)

1. évad: Megvett rögtön ez a sorozat. Egyrészt mert mint sorozat, működik, megmosolyogtat, elgondolkodtat és mégis kellemes az élmény. A történet egyik kulcsa az autizmus. Ez egy olyan téma, amit nem sűrűn mutogatnak az embereknek és a legtöbben félre is fordítják a fejüket, és talán ez is segít abban, hogy közelebb hozzák a nézőkhöz a problémát/betegséget.
Sam és a családja, ők csak egy tévés család, de van itt is minden, mint a valóságban. Sam óriási figura, autizmus ide vagy oda. Casey, jobban hasonlít az anyjára, mint ahogy beismeri, és azt hiszem ezt ő nem fogadná jól, ha hallaná. Elsa, vele éreztem, úgy hogy egyszerre fojtanám meg és ölelném meg, de az is érthető, hogy mit miért csinált. Doug: igazán jó ember és jó férj, vannak hibái, de tanulékony ember.
Visszatérek a második évadra, mert lesznek itt még meglepetések :)