To the Bone (2017) 82% 178★

Szerintem egy elég erős filmnek számít a témában, jól sikerült, igaz, néha unatkoztam alatta (ezért is vontam le egy pontot). A színészek kiválóan játszottak benne, épp most olvastam, hogy Lily mennyit fogyott a szerep miatt. Reálisan bemutatta az anorexiát, főleg, hogy ő maga is küzdött régebben ezzel a betegséggel. Voltak a filmben hibák, de mindent kárpótolt a vége. Az utolsó 10 percben történt meg a fordulat, amire egész végig vártam, és nem kellett csalódnom. :)
/Luke karakterét nagyon szerettem, és az a brit akcentus..ahw…/

A film nagyon jól megközelítette a témát, egyáltalán nem próbálta meg fényesíteni az anorexiát és a többi felbukkanó betegséget, hanem valósnak mutatta be azt.
Hihetetlen, hogy Lily Collins mennyit fogyott a szerepért, mindezt ráadásul úgy, hogy maga is küzdött ezzel a betegséggel. Ez mutatja igazán, hogy tényleg teljesen felépült.

Csak Lily Collins miatt néztem meg ezt a filmet, és nagyon örülök hogy így tettem. A végén az gondoltam, hogy lehetne hosszabb is, pedig ilyet nem szoktam.
A történet nagyon tetszett. Ellent sikerült megkedvelnem még akkor is ha nem értettem miért csinálja ezt magával. Durva volt, hogy egy lány öngyilkos lett,de szerintem ez egyáltalán nem Ellen hibája. Ezért nem kellett volna ezt tennie magával.

F*cking God, ez most beütött.
Bármilyen filmet néztem mostanában, szinte sosem éreztem maradéktalanul elégedettnek magam, nem voltam benne biztos, hogy megérte a rászánt idő… ez meg már akkor biztosra tudtam, hogy megéri, mikor csak a felénél jártam.
Alapból azért került csak utamba a film, mert Lily Collins a főszereplő, aki nem titkoltan a kedvenc színésznőm, másodjára pedig a téma fogott meg, elvégre az anorexia nem tartozik a túlzottan „híres” filmtémák közé, már ha szabad így mondanom. A lényeg, hogy méltatlanul elhanyagolja a filmipar a téma fontosságát, vagy csak én nem találkoztam még a megfelelő filmekkel… a lényeg, hogy érdekelt, vajon mi sül ki ebből, és pozitív is voltam, de a To The Bone bőven felülmúlta minden várakozásomat. Sokkoló volt. Valóságos és fájdalmas. Lily Collins alakítása… az ember csontjáig hatol tőle a borzongás, egyszerűen fájdalmas és hihetetlen mire képes ez a nő. Keanu Reeves sem volt semmi… Basszus, nem tudom, nem nagyon megy most értelmesen összerendeznem a gondolataim, a lényeg az, hogy nálam ez most nagyon betalált.

spoiler

Nem könnyű egy téma, bár önmagában maga, akármilyen táplálkozási zavar nem egyszerű.
Én még sosem láttam ilyen filmet a témában.
Lily Collins hihetetlenül tehetséges egy színésznő és én úgy tudom, hogy ő maga is küzködött az anorexiával, szóval elismerésem, hogy elmesélte nekünk Ellen/Eli történetét.
Ez a téma is eléggé egy tabu dolog, legalábbis szerintem. Mivel nem igazán szoktak erről filmet készíteni vagy egyáltalán beszélni róla az emberek, ami nem helyes, mert főleg a fiatalok körében eléggé gyakoriak ezek a betegségek.
Jobb betekintést nyújt egy beteg ember életébe és tényleg egy kicsit jobban megérti az ember, hogy „miért nem eszel”, az ő szemszögükből ismerjük meg ezt a történetet, és mint kiderült a legkisebb dolog az egészben a „nem evés”. Mert mellette ott van az örökös depresszió, megfelelési kényszer, szorongás, terápiák, családi viszályok..az nem evés mellette a legkisebb „gond”.
Ezek azért eléggé nehéz témák mind de a film mégsem annyira melankólikus, sikerült azért néha-néha mosolyt csalni az ember arcába.
Tetszett, hogy az összes klisés dolgot elmondták az elején, hogy „ ja hát ez nem így működik.” Semmi sem volt cukormázba csomagolva és ez nagyon tetszett.
A vége pedig…hát igen csak annak lehet segíteni, aki szeretné is, hogy segítsünk neki. Ez az ő saját döntésük, nem a miénk.
Ajánlanám a filmet nem csak azoknak, akik étkezési zavarokkal küzködnek, hanem akik nem. Igazából tényleg mindenki megnézhetné legalább egyszer és egyből máshogyan fog tekinteni a saját életére.
De azért megjegyezném így nagyon halkan, hogy sajnos mostanában meg főleg, az étkezési zavarok nagy részét a közösségi média irreális elvárásai okozzák…just sayin'.

Csodás. Azt hiszem rosszul lettem ettől a filmtől. A kajával való viszonyom napokra megrontotta. Én szeretek jót enni. De ettől valahogy két hétre visszamenőleg kihánynám, amit elfogyasztottam.
Maga a film jó. Jók a karakterek, a sztori, de hogy ezt se akarom többet látni, az is biztos. Kib*szottul lehangoló. Legalábbis nekem az volt.

Szóval. Valamiért nagyon vártam ezt a filmet pedig a téma és egyebek nem tartoznak azok közé amik így kifejezetten érdekelnének mármint persze az anorexiáról való beszélgetés és megelőzés meg ilyenek fontos de ennyi. Tegnap pedig sikerült megnéznem és kellemes volt nem csalódni. Oké ez tényleg az a film ami sokaknak egyszernézős lesz mert nem egy nagy cucc. Engem mégis iszonyatosan megfogott. Voltak benne béna és teljesen felesleges szálak (vannak benne nem kifejtett és félválról vett történések/szálak + néha cringe szintű nyálba fordul át). Mégis a nap végén azt állítom, hogy ez a film minden hibájával együtt jó és jól közelített meg egy egyáltalán nem könnyű témát. Nagyon sok mentális betegségről szóló film bele esik abba a hibába, hogy romantizálja (remélem ezt magyarul is így mondjuk) magát a betegséget (Pl: az Öngyilkos Szüzek amit hiába imádok tudom, hogy totálisan úgy adja el az öngyilkosságot/depressziót mintha valami csodálatos dolog lenne és elsőkézből állíthatom, hogy nem olyan mint hajnalban egy focipályán dream popra fetrengeni). Itt tudatosan és nagyon jól kerülték azt, hogy bárkinek is megforduljon a fejében, hogy éheztesse magát a film megnézése után. Erre jön még rá, hogy a film sokszor szív melengető és kifejezetten vicces É S ezt úgy teszi, hogy egyáltalán nem csinál viccet magából a betegségből. Lehet ez azért van mert Marti Noxon és Lily Collins maguk is felvállaltan küzdöttek az anorexiával és valószínűleg szívük, lelkük benne van a filmben. Ó amúgy Lily Collins igazán nagyon nagyon jól játszik. Sosem gondoltam volna de meglepően jól adta elő az egészet. Plusz Keanu Reeves is király és külön ki akarom emelni Alex Sharpot akit még semmiben nem láttam ez előtt (egy filmben szerepelt még ezen kívül az is idén jött ki) de ezek után nekem totálisan eladta magát és nagyon várom, hogy több mindenben láthassam. Sajnos a film a végére tényleg vak vágányra fut nincs katarzisba fulladó végkimenetel vagy hasonlók (de cserébe kapunk egy elég rossz ""ráébredős"" jelenetet).

Összegezve én tökre ajánlom ezt a filmet már csak azért is mert meglepően okosan oldották meg azt, hogy ne legyen nézhetetlenül kemény a film még úgy is, hogy vannak benne nehezebben fogyasztható jelenetek (oké nem egy Lars von Trier szintű de akkor is felkavaró tud lenni).

OMG MÁR MIÓTA VÁRTAM ERRE A FILMRE VÉGRE VÉGRE VÉGRE *-*
Imádom Lily-t, szerintem borzalmasan tehetséges, ahogy a filmben kinézett, azt egyenesen taszítónak találtam, remekül fel volt építve az egész. A doki vitte azért az egyik pálmát, valljuk be – Reeves kegyetlen cool orvos. :D A másik meg a cukker srác… Luke. Kész voltam tőle, de komolyan. Kéne… :3 (I lost my shit minden alkalommal, mikor megpróbált közeledni Eli felé oh my dear god *fangörcs*)
Jó film, sőt, témájában kiemelkedik. Egyszer sem untam magam, a poénok jók, szépen boncolgatja az anorexiát, de nem ás annyira mélyre, mint számítottam volna rá. Azért ez a betegség nem csak ennyiből áll, mint amit itt láthattunk, de kezdésnek, a témába való bevezetéshez eléggé rendben van. Egész chillre vette a figurát, barátnőkkel szuper fél kikapcsolódás (a másik felét azzal tölti majd mindenki, hogy depizik ><).
Személyes véleményemként még annyit tennék hozzá, hogy van az „egészséges” soványság és az „egészségtelen”. Mindkettőnek vannak határa. Ismerek olyat, aki rendkívül vékony, mégsem beteg, csak ilyen a testfelépítése, eszik rendesen, sportol is mellette, de az ismerőseim között olyat is látni, aki azért sportol, hogy a semmiből még fogyjon, megvon magától mindent, amit nem talál megfelelőnek az étrendjében (plusz válogatós is, ami nem segít rajta). Ha valaki realizálja, hogy baj van, de nem fordul orvoshoz, ott a környezet is probléma. A barátaidnak és a családodnak kötelességük tenni érted, ha te nem teszel saját magadért.
(Btw az esőszobás jelenetnél csak én kezdtem el könnyezni? De nem tudom miért. Csak… Olyan szép volt. Az anya-lány jelenet a vége felé pedig egyenesen hideg rázós volt. A beletörődés az utolsó fázis és fájó látni, mikor eléri valaki azt a pontot. A legvége pedig… Wow… Csak wow)

Még január elején a Sundance-en mutatták be és felfigyeltem a filmre, hiszen komoly témát, az anorexiát és egyéb más étkezési zavart boncolgat. Akkor nem kapott túlzottan jó kritikákat, így félre is tettem a filmet, pedig, ha nem is kiemelkedő, de erős alkotás. Lily Collins csontsoványra fogyott a szerep kedvéért és végre természetes volt, nem játszotta a túl a beteg lány szerepét. Pont annyi negatív, elrettentő dolgot mutatott be a film, ami elég ahhoz, hogy megértsem, ez egy rendkívül súlyos és komoly betegség. Az író/ rendező nő Marti Noxon átélte ezt, így nem kételkedem a hitelességében. Picit lassú film és néha azért vannak benne idegesítő részek, de ettől eltekintve örülök, hogy megnéztem.

Nagyon nem vagyok jól, sőt, kifejezetten sz@rul érzem magam…
Ennyire sallangmentes és romantikus felhang nélküli művet az anorexiáról eddig még nem láttam (annyira nem is kapkodnak érte – mivel, ha ezt tényleg, reálisan akarják visszaadni, akkor azt szinte lehetetlen szépen megoldani, az ilyesmit meg Hollywood nem szereti…). Azt csinálta jól, ahol a Skins elszúrta. Abban megkaptuk Hannah Murray-t (akit egyébként imádok) a kerek, cuki arcával, meg a cuki hangjával, egy csomó Wow! , Lovely és társait, és máris rengeteg tini elhitte, anorexiásnak lenni amúgy egy csudijó dolog.
spoiler.
Lily Collinst én különösebben nem kedvelem, de itt nagyon jól játszott. Hát nem mondom, hogy ajánlom a megtekintést, de az egyszer biztos, hogy nagyon elgondolkodtató és megrázó alkotás spoiler