Oroszország a múlt század húszas éveiben. Az egykori arisztokrata, Ippolit Vorobjanyinov megtudja, hogy édesanyja a szalongarnitúra egyik székébe rejtette az ékszereit az 1917-es forradalom idején. Az egyetlen gond, hogy tizenkét ilyen szék van és a nagy káosz közepette a székek különböző… [tovább]
Tizenkét szék (1970) 8★
Szereplők
Gyártó
Crossbow Productions
The Twelve Chairs Company
Twelve Chairs Company
Várólistára tette 10
Kiemelt értékelések
Vacak feldolgozás, az eredetiben is van humor, azaz a könyv kifejezetten szatirikus, nem ennyire idétlen.
Tavaly láttunk véletlenül a tévében egy újabb orosz változatot, az egész jó volt, most nem tudok ráakadni, sajnos.
Kiegészítés: Megvan!
https://port.hu/adatlap/film/tv/ostap-bender-a-kezdetek…
https://snitt.hu/filmek/ostap-bender-a-kezdetek-2021
A fene se gondolta volna ezt egy Mel Brooks moziról, de itt bizony tényleg jobb a könyv, mint a film, pontosabban az ikonikus parodista finoman szólva is csak a felszínt kapargatja abból a mérhetetlenül szórakoztató, mégis búskomor szatírából, amit Ilja Ilf és Jevgenyij Petrov anno összehozott a Tizenkét székben.
Valószínűleg ez az egész Tizenkét szék koncepció egyébként is akkor működik leginkább, ha a prezentáció elkészítőjének megvan a saját keserű tapasztalata a rendszerről, amiről a felszín alatt szól a mű – már csak ez is a szerzőpáros malmára hajtja a vizet bármilyen nyugati filmrendezővel szemben. Brooks, részben talán a jugoszláv forgatási helyszínnek hála sok tekintetben ráérez valamire a nagy, korai szovjet miliőből, de ennyiben nagyjából kimerülnek az eredményei – talán jobban járt volna, ha a Kutyaszívet viszi filmre: bár Bulgakov világa még összetettebb, más műveinek ismeretében talán ízesebben, gyakorlatiasabban reprodukálható egy filmrendező számára.
Retrospektív szemmel nézve sem volt könnyű a feladat, hiszen Ilf-Petrov vonalon nekünk, magyaroknak is van egy potens indulunk, a négyrészes Aranyborjú Darvas Ivánnal a főszerepben, ami körülbelül annyival jobb ennél a mozinál, mint az Aranyborjú regényként a Tizenkét széknél…
Az viszont fontosnak tűnik, hogy a szereposztás két nagy szélsőséget is felvillant. Ron Moody csodálatos Ippolit, Frank Langella viszont, mint Osztap Bender, a nagy kombinátor, hááát… finoman szólva sem az az ikonikus jelenség, aminek lennie kéne.
Nem győzött meg, de az elég nehezen beinduló cselekmény és a kissé vontatottan, ám mégis felépülő hangulat végül csak elragadott – nem rossz mozi, de a feldolgozott regényben rejlő potenciálhoz képest abszolút kiaknázatlan adaptáció!
Meglepő, de Mel Brooks készített egy filmet egy orosz drámából. És egész jó munkát végzett, határozottan jópofa a film. Nem olvastam az eredeti történetet, de egészen biztos vagyok benne, hogy a szovjeteket szívatós háttérpoénok nagy része nem lehetett benne egy 1928-as műben, így az nyilván Brooksék találmánya… ami persze nem baj, mert az egész filmből átjön, hogy az amerikaiak akarják utánozni az orosz mentalitást és stílust, ami igazából csak erősíti a mű paródia jellegét, miközben érezhetően meg tudja őrizni klasszikus vígjáték stílusait is. Alapvetően tetszett a film, mert követi a Mel Brooks-féle vígjátékok hülyéskedését, de az alapanyag miatt mégis más hangulata volt.