Kedvencelte 3

Várólistára tette 34


Kiemelt értékelések

pvik13 

Animációs sorozatok terén a Netflix nem igazán tud csalódást okozni :D
Ez is egy talpraesett gyerekekkel megírt történet lett, ahol ez a szörnyes és gyerekek párosítás jól megállta a helyét (^̮^)

Szencsike 

Néha idegesítően gyerekes, ám az idő 80%-ban kifejezetten vicces, jópofa sorozat. Gyerekek és gyerek lelkű felnőttek mindenképpen élvezni fogják a sorozatot. Zombiapokalipszist biztosan nem ebből fogjuk megtanulni túlélni, de ha a srácoknak menni fog, akkor nekünk is! És hogyha van hozzá szörnytársaság is, akkor igazán élünk csak. Az első évad (ami lényegében egyetlen egy darab 60 perces rész) valahogy sokkal jobban sikerült mint a 2-3. évadok 10x23 perces részei. Igaz utóbbi két évadban volt idő miről mesélni, de ez azzal is járt, hogy voltak leülősebb részek és „gyerekes” fordulatok. Mindenképpen a jobb rajzfilmsorozatok közé tartozik, és alapanyag van hozzá bőven a könyvsorozatot látva.

Janus

Ez a sorozat nem bővelkedik értékelésekben, úgyhogy írok én egyet.
A zombi-téma sosem állt közel hozzám, de van egy-kettő amit szeretek. Az utolsó srácok a földön szerint a zombik ellepték a világot, és négy gyerek próbál túlélni.
Bevallom, néha baromi idegesítő volt, hogy nincsenek tétek. Le sem tagadhatná a célközönségét, a karakterek többségének (Jack, köhöm, köhöm) csak a szórakozást látják az egész helyzetben.
Nem az én korosztályom, el kell fogadni, megpróbáltam hatéves lenni, amikor végignézem. És így feltűnt a mondanivaló is benne. Feltűnt, hogy hármuknak kifejezetten mély háttértörténete van. Az egyetlen kivétel talán Dirk, asszem így hívják.
A négy fő karakter: Jack, June, Quint és Dirk. Egyenként róluk: Jack, akit a szülei és később a nevelőszülei is visszadobták, és amikor kitört a zombi-apokalipszis, az új nevelőszülei csak hátrahagyták őt, és emiatt alakult ki az a retardárt, feltűnési viszketegségtől duzzadó karakter. Néha mocsok idegesítő, de kedvelhető főhős. Sokkal jobb is lehetett volna. Quintet volt a legnehezebb megkedvelni. Ő az a tipikus, nagyonokos, nagyonfeltaláló, és nagyonnagyonokosfeltalálóakinekmindenrevanegykütyülyepedigegytizenháromévesgyerek karakter, csak nagyon sokáig nem érdekelt. A harmadik évadban azért kapott egy jó karaktert, és meg tudtam kedvelni. Dirk szintén egy jó karakter, a legviccesebb szereplő, valamint abból a szempontból érdekes, hogy ellenségként indulnak.
A legjobb karakter egyértelműen June Del Toro, akinek fogalma sincs róla, hogy egy híres rendező családi nevét viseli, na mindegy. Igazából ő is egy sablonkarakter, de az a sablon, amit egyébként szoktam bírni. Az okos, erős, harcos lány, akiben azért van egy kis móka, de attól függetlenül komoly álarc mögé bújik. Valamint neki is van egy drámája, és láthatóan neki a legnehezebb túllépni rajta.
Az évadok… Az első évad (ami kemény egy epizódból áll) kifejezetten érdekes kompozíciót mutat meg, szeretem azt az egy epizódot, akkor is, ha vannak benne megkérdőjelezhető dolgok. Azért azt továbbra is sajnálom, hogy a lombház elkerült abból a kertből…
A második évad sokkal gyengébb az elsőnél. Vannak benne érdekes részek, a finálé is pörgős és egy egészen jó fordulatot is kapott, de azért emlékszem, jónéhányszor néztem rá kétkedően felvont szemöldökkel. Csalódás, de így is jó. Ha az első évad 8/10, a második 7.5/10. A harmadik pedig, mondjuk 8.5/10. Egyértelműen a legkirályabb évad, nagyon kreatívan vezeti tovább a szálakat, elejétől a végéig pörög, és nem tudom nem imádni.
Egyelőre még nem kedvenc ez a sorozat, de így is közel áll a szívemhez. Asszem, el kéne olvasnom a könyveket is…


Népszerű idézetek

Barbella

Bardle :      – Hmm, nem volt szükség a varázserőmre.
Skaelka :    – Ó, már úgy készültem a harcra. …
                        Bardle? Mit szólnál egy baráti, élet – halál küzdelemhez?
Bardle :      – Én nem így tekintek kettőnkre.

3. évad 7. rész – Zombitámadás

Hasonló filmek címkék alapján