Teljes napfogyatkozás (1995) 75% 176★

Megrázó, bizonyos szempontból gusztustalan film. Rémlik az iskolás éveimből, hogy nagyon szerettem a költészet ezen korszakát és sajnálom, hogy a tanárunknak nem volt mersze megnézetni velünk akkor ezt a filmet. Kicsit sem bűbájos a sztori, cserébe kiváló a színészi játék. A fiatal DiCaprio alakítása különösen tetszett. Ugyanakkor a magyar szinkron nem igazán jött össze; minden tiszteletem Alföldié, de a hideg rázott tőle, gyorsan át is váltottam eredeti nyelvre. Kicsit úgy érzem, megviselt a film. Emlékezetes, az biztos, de szerintem elég volt az életemben egyszer látnom.

Ezt a fimet privilégiummá kéne tenni – ne lássa bárki. És, ha látja is, ha a jogot kivívta (Isten tudja, mi feltételek szerint), feltépett mellkassal figyelje végig, hogy önmagát is hallja, azt a szívet, ott bent.
Tudom én: aki az írói mikrovilágban már legalább egyszer elveszített valakit; neki szabad. Ő lássa.
Zseniális.

Őszintén szólva először le akartam pontozni. Toxikus, sötét, fárasztó film, nem egy undorító jelenettel, és két rendkívül antipatikus főszereplővel. Még azt se tudom mondani, hogy bármelyiket igazán sajnáltam volna, mert mindkettejükkel bőven van probléma, és mindketten borzalom, amit művelnek. Jóformán az egyetlen karakter, akit sajnáltam, Verlaine felesége volt – esetében viszont annak ellenére dühített a teljes passzivitás a férjével és az egész helyzettel szemben, hogy meg tudtam érteni, hogy nem igazán lát kiutat, és még mindig azt látja a legkönnyebbnek, ha tűr.
Aztán egy ponton leesett, hogy a filmnek pontosan ez a lényege. Ez nem egy romantikus film, senki ne várja, hogy az lesz. Egyébként még csak nem is kifejezetten a homoszexualitásról szól – a főszereplők ugyan két férfi, de a filmnek nem ez a lényege. Ezek a szereplők nem jó, nem szerethető emberek, a filmnek nem is célja, hogy bármilyen szinten megkedvelje őket a néző. Ez két beteg, toxikus ember beteg, toxikus viszonya, viszont nagyon hitelesen bemutatva. Pontosan azt váltja ki, amit ki kell váltania – zavart, dühöt, viszolygást. A történet hátterében ott vannak persze a történelmi események, és ott van, mélyen beleszövődve a cselekménybe a költészet is, de a fókuszban inkább az emberi tényező áll.
Leonardo DiCaprio zseniálisan játszik, mellette David Thewlis kicsit elhalványul (és nem tehetek róla, hiába játszik antagonistát antagonista után, nekem ő annyira Lupin, hogy nem igazán tudom megszokni az arcát negatív szerepekben – valahogy mindig idegen tőle). A díszletek, a hangulat kiváló. Merem ajánlani, de mindenképpen úgy vágjon bele az ember, hogy ez egy történelmi/életrajzi dráma, néha kicsit thrilleresbe hajló hangulattal (nem kifejezetten ijesztő, de kivált egyfajta kellemetlen érzést, ami nekem ezeket a filmeket idézte), és semmiképp ne valami könnyedebbet keressen.

Hihetetlen, hogy Leonardo DiCaprio ezt a szerepet 21 évesen így eljátszotta, már itt megmutatkozott a tehetsége. Rettentően nehéz és szomorú történet ez, de nagyon szép is egyben.

Verlaine felesége sajnos elég idegesítő volt, nem tudom, hogy a való életben is ennyit kellett-e tűrnie (gondolom igen), de nem nagyon értettem, hogy miért csinálja ezt magával és a gyerekét miért teszi ki ennek. Alföldi szinkronja szerintem nem illett egy ilyen fiatal fiúhoz, engem ez kicsit kizökkentett, lehet megnézem majd eredeti nyelven is. Hihetetlen szép képek, metaforák, versrészletek voltak végig a filmben, a drámai történetet ezek remekül ellensúlyozták.

Csak wow. Amit a színészek leműveltek ebben a filmben az valami fenomenális. Maga a történet is nagyon érdekes volt -főleg a kis irodalommániás lelkemnek-, nagyon izgalmas volt látni, hogy kb. mi is történhetett a két méltán híres költő között. Mindezek mellett egy nagyon szép és nem hétköznapi szerelmi (de nem a szó hétköznapi értelmében vett jelentésében) történet is látható volt két teljesen más személyiség között. Egész egyszerűen szívbemarkolóan gyönyörű, „ocsmány”, de jó film volt.

Az egyik kedvenc életrajzi filmem, minden tekintetben kiváló, különösen a színészi alakításokat emelném ki.
A mostani újranézés nagy meglepetése az volt számomra, hogy valamiért az emlékeimben hangsúlyosabban maradtak meg az afrikai képek, pedig össz-vissz egy pár perc az egész filmben.
Kedves a szívemnek a magyar szinkron is. Alföldi Róbert és Stohl András a kedvenceim közé tartoznak, szerettem őket ebben a filmben is hallgatni.

Egy bakit is tudok: Verlaine több forrás szerint is hígítatlanul itta az abszintot, de a filmben látványosan felönti vízzel.

Többen megrázónak nevezik a filmet, számomra egyáltalán nem volt az, de tény, hogy nem egy vidám családi moziról van szó. A konkrét téma iránt érdeklődőknek, Dicaprio-rajongóknak és az életrajzi filmek szerelmeseinek egyaránt jó szívvel ajánlom. Egy nagyon érdekes, tragikus szerelmi történetet láthatunk, pazar köntösbe bújtatva.

Felkavaró volt most is, mint az ezt megelőző mindhárom alkalommal.
De roppant hitelesek a költők karaktereinek megformálásai, a hangulatok, a miliő…

Iszonyatosan felkavaró film volt. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem élveztem, hiszen nagyon tetszett mindvégig. Már ha lehet ilyet mondani egy ilyen tragikus alkotásra, amely ráadásul igaz történetet dolgoz fel. Annyi érzést közvetített, hogy tényleg csak apránként leszek képes mindezt feldolgozni. Viszont egy dologban biztos vagyok, mégpedig abban, hogy egyhamar nem fogom ismét megnézni. Nekem ez túl sok volt ahhoz, hogy mindent elfelejtve hamarosan újranézzem.
Csak azt sajnálom, hogy voltam olyan bolond, és szinkronosan néztem. Annyira, de annyira nem illet DiCaprióhoz Alföldi Róbert hangja, semmi lelkesedés nem volt benne, és ez jókora adaggal levont a filmélményből. Ezt a hibát teljes mértékben felróvom magamnak, azonban más panaszom nem lehet.
Remek film volt, és most hogy már jobban belekóstoltam Leo munkásságába, kénytelen vagyok beismerni, hogy tényleg megérdemli azt a szobrocskát. Mindeddig úgy véltem, csupán túlságosan felfújják ezt a dolgot, de egyet kell értenem az elégedetlenkedőkkel. :)

Csak két ilyen remek színész – mint DiCaprio és Thewlis – képes a főszereplőket ennyire hitelesen megformálni, ennyire visszataszítónak ábrázolni.
Ütős, megrázó film, irodalom órán a többiek közül néhányan alig várták, hogy vége legyen.
A homoszexualitással semmi bajom, sőt az egyik nagy kedvencem a téma, viszont a rengeteg gusztustalan, megalázó vagy éppen kegyetlen jelenet engem is felzaklatott. A szereplők szinte öntudatlanul versengtek azért, hogyan tegyék tönkre egymás életét.
Ó, és ne tévesszen meg senkit az itt látható plakát, ez nem egy szerelmes történet. Annál elemibb, ösztönösebb, zavarba ejtőbb. Csak nyitott gondolkodású embereknek ajánlom, de ők is készüljenek fel rá… máskülönben a film padlóra küld mindannyiunkat.

Ezt a filmet én miért nem láttam eddig? Előbb-utóbb úgyis sorra került volna, már csak DiCaprio miatt is, meg alapvetően szeretem az igaz történeten alapuló filmeket. Most egy moly-os bejegyzés hatására néztem meg először, de nem utoljára. Igaz nem is a sűrűn újranézős film lesz, mert rendkívül felkavaró. Igazám mélyen nem ismertem, s bevallom nem is érdekelt a két költő munkássága, s kettejük kapcsolata, de ennek ellenére képernyő elé szegezett, s „ütött”.
Le a kalappal DiCaprio előtt, fergeteges alakítás volt.