Teljes napfogyatkozás (1995) 75% 176★

Megrázó, bizonyos szempontból gusztustalan film. Rémlik az iskolás éveimből, hogy nagyon szerettem a költészet ezen korszakát és sajnálom, hogy a tanárunknak nem volt mersze megnézetni velünk akkor ezt a filmet. Kicsit sem bűbájos a sztori, cserébe kiváló a színészi játék. A fiatal DiCaprio alakítása különösen tetszett. Ugyanakkor a magyar szinkron nem igazán jött össze; minden tiszteletem Alföldié, de a hideg rázott tőle, gyorsan át is váltottam eredeti nyelvre. Kicsit úgy érzem, megviselt a film. Emlékezetes, az biztos, de szerintem elég volt az életemben egyszer látnom.

Ezt a fimet privilégiummá kéne tenni – ne lássa bárki. És, ha látja is, ha a jogot kivívta (Isten tudja, mi feltételek szerint), feltépett mellkassal figyelje végig, hogy önmagát is hallja, azt a szívet, ott bent.
Tudom én: aki az írói mikrovilágban már legalább egyszer elveszített valakit; neki szabad. Ő lássa.
Zseniális.

Őszintén szólva először le akartam pontozni. Toxikus, sötét, fárasztó film, nem egy undorító jelenettel, és két rendkívül antipatikus főszereplővel. Még azt se tudom mondani, hogy bármelyiket igazán sajnáltam volna, mert mindkettejükkel bőven van probléma, és mindketten borzalom, amit művelnek. Jóformán az egyetlen karakter, akit sajnáltam, Verlaine felesége volt – esetében viszont annak ellenére dühített a teljes passzivitás a férjével és az egész helyzettel szemben, hogy meg tudtam érteni, hogy nem igazán lát kiutat, és még mindig azt látja a legkönnyebbnek, ha tűr.
Aztán egy ponton leesett, hogy a filmnek pontosan ez a lényege. Ez nem egy romantikus film, senki ne várja, hogy az lesz. Egyébként még csak nem is kifejezetten a homoszexualitásról szól – a főszereplők ugyan két férfi, de a filmnek nem ez a lényege. Ezek a szereplők nem jó, nem szerethető emberek, a filmnek nem is célja, hogy bármilyen szinten megkedvelje őket a néző. Ez két beteg, toxikus ember beteg, toxikus viszonya, viszont nagyon hitelesen bemutatva. Pontosan azt váltja ki, amit ki kell váltania – zavart, dühöt, viszolygást. A történet hátterében ott vannak persze a történelmi események, és ott van, mélyen beleszövődve a cselekménybe a költészet is, de a fókuszban inkább az emberi tényező áll.
Leonardo DiCaprio zseniálisan játszik, mellette David Thewlis kicsit elhalványul (és nem tehetek róla, hiába játszik antagonistát antagonista után, nekem ő annyira Lupin, hogy nem igazán tudom megszokni az arcát negatív szerepekben – valahogy mindig idegen tőle). A díszletek, a hangulat kiváló. Merem ajánlani, de mindenképpen úgy vágjon bele az ember, hogy ez egy történelmi/életrajzi dráma, néha kicsit thrilleresbe hajló hangulattal (nem kifejezetten ijesztő, de kivált egyfajta kellemetlen érzést, ami nekem ezeket a filmeket idézte), és semmiképp ne valami könnyedebbet keressen.

Hihetetlen, hogy Leonardo DiCaprio ezt a szerepet 21 évesen így eljátszotta, már itt megmutatkozott a tehetsége. Rettentően nehéz és szomorú történet ez, de nagyon szép is egyben.

Verlaine felesége sajnos elég idegesítő volt, nem tudom, hogy a való életben is ennyit kellett-e tűrnie (gondolom igen), de nem nagyon értettem, hogy miért csinálja ezt magával és a gyerekét miért teszi ki ennek. Alföldi szinkronja szerintem nem illett egy ilyen fiatal fiúhoz, engem ez kicsit kizökkentett, lehet megnézem majd eredeti nyelven is. Hihetetlen szép képek, metaforák, versrészletek voltak végig a filmben, a drámai történetet ezek remekül ellensúlyozták.

Csak wow. Amit a színészek leműveltek ebben a filmben az valami fenomenális. Maga a történet is nagyon érdekes volt -főleg a kis irodalommániás lelkemnek-, nagyon izgalmas volt látni, hogy kb. mi is történhetett a két méltán híres költő között. Mindezek mellett egy nagyon szép és nem hétköznapi szerelmi (de nem a szó hétköznapi értelmében vett jelentésében) történet is látható volt két teljesen más személyiség között. Egész egyszerűen szívbemarkolóan gyönyörű, „ocsmány”, de jó film volt.

Már megint az őrültek, a zsenik és az őrült zsenik. Rimbaud és Verlaine híres-hírhedt kapcsolatáról filmet forgatni valójában nagy ötlet – regényt írni még nagyobb lenne, akár dokumentarista, irodalomtudományi szempontból, akár a fikciós oldalról közeledve a témához (biztos vagyok benne, hogy mindkettőre van példa a világirodalomban). A feldolgozott karakterek és események tobzódnak a sötétségben, a mocsokban, a nagyszerűségben és az emelkedettségben, úgy képzelem, egy ilyen mozinak egyszerre kellene merítenie a két költő alkotói és lelki jellemvonásaiból, az impresszionista zene és festészet stilisztikai sajátosságaiból, költészetté alakítva a mozgóképet.

Ezért nem tud igazán jó film lenni a Teljes napfogyatkozás: költészet bizony nincs benne. Sem átvitt, sem gyakorlatias értelemben. A két főhős önromboló tévelygése sokkal fontosabb neki, mint azok a nagy érzések, benyomások, szellemi szülemények, amiket a verseikben örökítettek meg* – és nem lehet reális elvárás a nézővel szemben, hogy ezek ismeretében, sőt, ezek által elbűvölve üljön le a film elé. Márpedig ennek híján valami elvész a lényegből, egy egészen fontos, zsigeri alkotóelem, ami segítene magyarázatot találni arra, mitől is olyan fontos ez a két szerethetetlen, önző, taszító fickó.
Nagy kár, hogy Agnieszka Holland, bár bizonyosan tisztában van a bemutatott történet mögöttes, további – hovatovább, valójában legfontosabb – adalékaival (máskülönben nem rendezte volna meg a filmet), nem tartotta őket elég fontosnak ahhoz, hogy beemelje a cselekménybe. Képzeljük csak el ennek egy magyar változatát, amiben Ady Endre viseltes életéből követünk nyomon egy időszakot, anélkül, hogy egyetlen sor, egyetlen versszak megszületése, létezése, másokra gyakorolt hatása feltárásra kerülne. Kiváló bulvárfilm lenne a művelt közönség számára.
Bizonyos szempontból a Teljes napfogyatkozás is bulvárfilm, ám annak kétségkívül jó. Azt viszont be kell látnunk, hogy valójában egyetlen egy ok miatt emlékszünk rá még ma is, pontosabban egyetlen egy ok miatt nem felejtettük el teljesen az elmúlt harminc évben: Leonardo DiCaprio miatt. Akinél hollywoodi értelemben jobb, helyénvalóbb Rimbaud-t nem is találhattak volna akkoriban, és aki képes meggyőző erővel teljesíteni a kamera előtt, dacára annak, hogy arcpirítóan ingerlő, szemtelen szépsége kicsit mégis ledobja magáról a karaktert. Különös ez az ellentmondás, de karrierjének első tíz évében biztosan legalább annyi csúfolódó ellendrukkere volt, mint rajongója, és szerintem egyik tábort sem érdekelte igazán, hogyan alakít, milyen munkát végez színészként.
Megjegyezném egyébként, hogy David Thewlis legalább ugyanennyire tökéletes Verlaine.
Kitérnék a magyar verzió legnagyobb, legendás nyitott kérdésére: Alföldi Róbert, mint Leonardo DiCaprio magyar hangja? Nem tudok állást foglalni a kérdésben, szerintem Hevér Gáborra is némileg rossz értelemben égett rá DiCaprio, de abban sem voltam biztos soha, hogy Alföldi hangi adottságaival egyáltalán lehet-e, érdemes-e szinkronizálni… Mindenesetre az élmény a film végéig is szinte a megszokhatatlannal határos a számomra.

Rimbaud és Verlaine verseinek ismerete, főleg szeretete egyáltalán nem magától értetődő létállapot – márpedig mi értelme van nagy emberek sötét oldalát nézegetni, tapicskolni benne, ha nem láttuk még a fényeset? Elsősorban természetesen a költők irodalmi értelemben vett rajongóinak ajánlható ez a mozi, máskülönben kissé súlytalannak írnám le az élményt. Kihagyni sem olyan nagy veszteség.

*Talán egy ilyen vetületet vélek felfedezni, Verlaine jellemének versein keresztül is érzékelhető ellentmondásossága nagyon is fontos motívum a film cselekményében, és a Mathildéhez fűződő testi szenvedélyének ábrázolásában is visszaköszönnek a pornográfiával határos, testi szerelemről szóló versei. Mondhatni, helyénvaló a rendezői felismerés: ha Verlaine-ről forgatsz filmet, nyúlj hozzá a pornográfia eszköztárához.

Az egyik kedvenc életrajzi filmem, minden tekintetben kiváló, különösen a színészi alakításokat emelném ki.
A mostani újranézés nagy meglepetése az volt számomra, hogy valamiért az emlékeimben hangsúlyosabban maradtak meg az afrikai képek, pedig össz-vissz egy pár perc az egész filmben.
Kedves a szívemnek a magyar szinkron is. Alföldi Róbert és Stohl András a kedvenceim közé tartoznak, szerettem őket ebben a filmben is hallgatni.

Egy bakit is tudok: Verlaine több forrás szerint is hígítatlanul itta az abszintot, de a filmben látványosan felönti vízzel.

Többen megrázónak nevezik a filmet, számomra egyáltalán nem volt az, de tény, hogy nem egy vidám családi moziról van szó. A konkrét téma iránt érdeklődőknek, Dicaprio-rajongóknak és az életrajzi filmek szerelmeseinek egyaránt jó szívvel ajánlom. Egy nagyon érdekes, tragikus szerelmi történetet láthatunk, pazar köntösbe bújtatva.

Felkavaró volt most is, mint az ezt megelőző mindhárom alkalommal.
De roppant hitelesek a költők karaktereinek megformálásai, a hangulatok, a miliő…

Iszonyatosan felkavaró film volt. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem élveztem, hiszen nagyon tetszett mindvégig. Már ha lehet ilyet mondani egy ilyen tragikus alkotásra, amely ráadásul igaz történetet dolgoz fel. Annyi érzést közvetített, hogy tényleg csak apránként leszek képes mindezt feldolgozni. Viszont egy dologban biztos vagyok, mégpedig abban, hogy egyhamar nem fogom ismét megnézni. Nekem ez túl sok volt ahhoz, hogy mindent elfelejtve hamarosan újranézzem.
Csak azt sajnálom, hogy voltam olyan bolond, és szinkronosan néztem. Annyira, de annyira nem illet DiCaprióhoz Alföldi Róbert hangja, semmi lelkesedés nem volt benne, és ez jókora adaggal levont a filmélményből. Ezt a hibát teljes mértékben felróvom magamnak, azonban más panaszom nem lehet.
Remek film volt, és most hogy már jobban belekóstoltam Leo munkásságába, kénytelen vagyok beismerni, hogy tényleg megérdemli azt a szobrocskát. Mindeddig úgy véltem, csupán túlságosan felfújják ezt a dolgot, de egyet kell értenem az elégedetlenkedőkkel. :)

Nagyon remekül elkészített film, amit bevallom mégis nehéz volt megnézni. Mint mondtam remek volt, csak hát a számtalan kemény dolgok, amelyeket a néző arcába toltak. De ez is egy pozitívum, hiszen ez a valóság. Meg kell vele barátkozni. Leonardo DiCaprio kiemelkedően alakította Rimbaudot. Egy versét sem olvastam és nem olvastam milyen volt, de elhiszem, hogy DiCaprio játszása hiteles volt.