Rodin – Az alkotó (2017) 62% 15★

Nem nagyon értem, miért áll ez a film ilyen alacsony százalékon. Jó, igaz, hogy nem gyors, nem pörög, nincs tele lélegzetelállító pillanatokkal, egyszerűen csak… mesél. Mesél, és hagyja, hogy a néző maga értelmezze azt, amit lát. De ez szerintem jó dolog.
Aztán azt is pozitívként értékeltem, hogy mert annyira elvont lenni, hogy nem tolta az arcunkba az unásig ismételt 2-3 címet, amit Rodin nevéhez bír kötni az átlag néző. Itt nem a populáris alkotásokat durrogtatták / lengették be, hanem… egyrészt a kevésbé ismert darabokat, másrészt magát a munkafolyamatot, az alkotás szépségét és nehézségét. Mert hát hiába tehetséges művész valaki, ő sem az ujjából szopja, 2 másodperc alatt a produktumot… (Vagy legfeljebb néha, egy hatalmas ihletlavina után. :-))
Számomra két fontos témát lóbált be a film, aminek örültem. Mármint… jó, ha ilyesmiken IS eltöpreng az ember.
Az egyik: a meg nem értettség / elismeretlenség. Avagy: majd akkor fognak méltatni és valóban tehetségesnek titulálni, ha már beadtad a kulcsot. Addig vagy átnéznek rajtad, vagy fikáznak… De az igazi siker elmarad. Ez szerintem egy roppant szomorú jelenség. Manapság is ezt látom mindenütt: az igazán szép, az igazán egyedi, az „úttörő” vagy éppen konvenciókat felrúgó, merész dolgok megvetést, lehúzást, kis figyelmet kapnak. Ellenben a tucatszemét… Na, az éltetve van. :( (És, meg lehet nézni a dolgok sorsát: utóbbi x év után elfelejtődik, cikivé válik, előbbi pedig – jócskán el/megkésve felfedeződik és az emberek rácsodálkoznak: jé, ez ilyen jó?)
Aztán a másik: a szerelem. Camille személyével nem tudom, mit kezdjek. Szerintem kicsit bele fogok merülni az ő életébe, mert így, ennyi alapján nem sikerült eldöntenem, hogy úgynevezett „aranyásó” volt-e, vagy tényleg tehetséges, de meg nem értett / fel nem fedezett NŐI művész. (Mondom ezt a szkeptikusságot az age gap ellenére, ami nyilván szívemnek kedves.)
Itt tulajdonképpen azt szeretném kideríteni, hogy ez a lány csak azért volt-e a művésszel, mert ettől várta a saját áttörését, vagy pedig tényleg szerette. Minél előbb haladtunk a sztoriban, nekem annál inkább vált ez a viszony inkább „haszonleső” kapcsolattá, ami rosszul esett a lelkemnek. Erre ugyanis nagyon allergiás vagyok: ha egy tehetségtelen / abszolút átlagos tehetséggel bíró XY rácuppan egy „nagy névre”, hogy neki is csurranjon cseppenjen valami, s az ő hírnevét meglovagolva magának is kicsikarjon valami (alapvetően érdemtelen) hasznot.
Mindezzel meg ellentétben állt az, hogy Rodin tanítványává fogadta a jánykát. Ergo, igenis látott benne fantáziát / tehetséget, még a véleményére is adott, sőt, rendszerint ki is kérte azt. Ráadásul még arra is volt példa, hogy Rodin kért engedélyt Camille-tól, hogy használhassa / beépíthesse valamibe az ő munkáját. Hmm… És, ha egy ember valakinek először tényleg az értékeit veszi észre, a(z átlag felett) képességeit, s csak aztán „esik bele, mint vak tetőfedő”, az szerintem rendben van, és hiteles kapcsolat. (Nem pedig, hogy elcsábul a cukika pofikától, holott az arc mögött meg „kong a koponya”, mer' akkora ott az űr. -.-")
Rodin számára kétségtelenül hatalmas pofon volt, amikor – szerintem nem túlzás, de – élete szerelme faképnél hagyta. Ráadásul alapvetően minden előjel nélkül. Nem csoda hát, ha nem nagyon találta magát a bőrében és „megcsúszott”. Vagyis, nyilván nem ok-okozati következmény az ilyesmi, de… tény, hogy adhat lökést egy ekkora érzelmi trauma, hogy az ember valami… „extrémmel gyógyítsa a lelkét”.
Szóval, csak azt akarom mondani, hogy szerintem ez nem egy rossz film és örülök, hogy megnéztem. Az ugyan igaz, hogy meg lehetett volna csinálni még ennél is jobban, mert valami „fűszert” én is hiányoltam, de… Alapvetően rendben volt. Aki művészlélek, az bele fogja látni, amit kell, a többiek pedig… Csak akkor vágjanak bele, ha nyitottak. Különben unni fogják. :D

Habár engem inkább a festészet nyűgöz le (na meg az irodalom, vagyis a regények és versek), mégis úgy döntöttem adok ennek a filmnek egy esélyt. Hogy miért? Szerettem volna többet megtudni Rodin-ről. Ezt lényegében meg is kaptam, de lassú, komótos, néhol már zavaróan vontatott formában. Ami az érzelmi szálakat illeti, nekem tipikus szerelmi háromszögnek tűnt, ami valljuk be nem egyedi a művészvilágban. Ugyanígy a dekadens viselkedés sem.
Szerettem azokat a jeleneteket, amiben a szobrász mint komoly alkotó, megfontolt művész jelent meg. A többiben egyszerűen irritált.
Jó lett volna, ha beleveszik a filmbe leghíresebb szobrát, A gondolkodó-t is. Sajnos ez kimaradt, pedig lényegében ez az egyetlen, amit mindenki ismer tőle.
Bevallom nekem ez a film csalódás volt.

Nem ismerem Rodin munkáit, de valahogy a film megnézése után se érzek késztetést, hogy utánanézzek. Ez a film csak szimplán unalmas volt.

Nem tetszett különösebben, olyan semmilyen volt kicsit. Bár így most már többet tudok Rodinről, mint amit korábban tudtam róla. A film hosszú volt, és elmélkedő. Mint amikor egy szobrász alkot, minden simítást megfontolva. Szívesen láttam volna többet az akkori művészvilágból.