Talán igent mondok (2023) 47

Maybe I Do
95' · amerikai · romantikus, vígjáték 12

Michelle és Allen egy párt alkotnak. A fiatalok egy nap elhatározzák, hogy közös vacsorára hívják meg a szüleiket, és megosztják velük házasságkötési szándékukat. Ám az este egyáltalán nem úgy alakul, ahogy azt előre eltervezték: kiderül, hogy a szülők a múltból már jól ismerik egymást, ami… [tovább]

angol
angol · magyar
magyar

Képek 5

Szereposztás

Emma RobertsMichelle
Luke BraceyAllen
Richard GereHoward
Diane KeatonGrace
Susan SarandonMonica
William H. MacySam
Mezi AtwoodSophie
Michael KostroffManny
Azriél PatriciaAurora
Natalie OrtegaSofia

Kedvencelte 3

Várólistára tette 155


Kiemelt értékelések

blackbeakwitch 

Ez nem egy tipikus romkom film, sőt, én nem is igazán nevezném annak, mert nagyon mély és elgondolkodtató, a házasság témáját boncolgató tartalma van. Az egész film sok-sok zseniális párbeszédből áll, a nagyszerű színészek karizmája és alakítása pedig teljesen elvarázsolt, olyan érzésem volt, mintha egy színházi darabot néztem volna.
Egy bugyuta vígjátékra számítottam, ami majd kikapcsol, de ehelyett teljesen belemélyedtem és közben jól is szórakoztam. Sajnálom, hogy ennyire alul van értékelve.

Lexy

Hmm, érdekes film ez. Körülbelül a feléig azt hittem, hogy nem fog tetszeni, majdnem abba is hagytam, de aztán mégis úgy döntöttem, hogy folytatom. És őszintén jól tettem, mert végül is tetszett. Ez tipikusan az a film, amit érdemes többször megnézni, hiszen alig két nap alatt játszódik az esemény és teljes mértékben a szereplők közötti beszélgetések a lényeg. Nekem is újra meg kell majd néznem, hogy igazán értékelni tudjam a mondanivalóját.
Összességében ez egy kedves, tanulságos film. Bemutatást kapunk több féle kapcsolattípusba, illetve realizáljuk mennyi munkával jár megőrizni egy több évtizede tartó házasságot. Viszont azt gondolom, hogy ha valaki ennyire fél a házasságtól, mint Allen, akkor azt nem szabad erőltetni. A házasság gondolata, ha őszintén, igaz szívből szeretjük a másikat, magától kéne jöjjön…

Sakara 

Érdekes. Ez a szó jut először eszembe, ha a filmre gondolok.
A filmben szereplő színészek miatt kezdtem el nézni, mert őszintén ennyi nagyszerű név egy filmen belül nem lehet rossz. Tetszett? Igen is, de nem tudnám azt mondani rá, hogy nem is.
Számomra érdekes volt, hogy az egész film durván két nap alatt játszódik le. Sok miden történik, a cselekmény pörög, elég komoly témákat feszeget a kapcsolatokról, az együtt élésről, a szerelemről és a kommunikáció fontosságáról vagy épp hiányáról, de ennek ellenére a legtöbb jelenetnél szakadtam a röhögéstől.
Szóval végül is a cselekmény tetszett, a színészeket imádom és odáig vagyok magáért a felépítésért, mert számomra ez nem egy sablon film lett.

EszgéGabi

Nekünk sztárparádé, nekik jutalomjáték, a kisujjukból kirázzák ezeket a szerepeket és láthatóan ők is jól szórakoznak. Az idő múlásával a párkapcsolatok nem egyszerűsödnek, amint várnánk, hanem a rájuk rakódott történések miatt csak tovább bonyolódnak. Ez a film nekem Neil Simon drámáira hasonlít a fonákságaival,a vicces szituációkkal. A színészek is jók, bár valahogy ez most nem fogott meg, de egy kellemes esti kikapcsolódásnak megfelel.

Attila_Saw

Ez egy nagyon érdekes film. A film első felében először attól féltem, hogy ez „Valentin nap” típusú limonádé film lesz, amelynek a stílusát én nagyon nem bírom. Utána azt hittem, hogy igazi amerikai klisés drámázós vígjáték lesz. Végül szerencsémre mindenben tévedtem. Ha az ember nem mélyül bele és nem gondolkozik el a filmen, akkor egy lapos, unalmas történetnek titulálhatja az egész cselekménysorozatot, viszont én úgy érzem, hogy az egész film mély mondanivalóval, tartalommal rendelkezik, ami egy kicsit meglepett. Nagyon jól bemutatja, mi is a házasság, és sokan, amikor még belevágnak, valójában nem is tudják, és először arcul csapásként élnek meg sok mindent, holott mikor az ember megöregszik, és esetleg bölcs is lesz, akkor érthet meg sok mindent. Ami külön tetszett, hogy egyes jelenet tökre színházszerű volt, és engem ez egyáltalán nem zavart.

eve58 

Elöljáróban annyit, hogy a négy idősebb főszereplő abszolút kedvenc nálam.
A történet pedig minden kiszámíthatósága ellenére engem teljesen elvarázsolt!
Nagyon jól szórakoztam!

Barby2005 

Ha azt írom, hogy sokkal rosszabbra számítottam, akkor szerintem mindent elmondtam. Anyut vittem el erre a filmre, mert mindkettőnk régi nagy kedvencei a borító tetején lévő 3 idősebb főszereplő, szóval egyértelmű volt, hogy megnézzük. A film 95%-a kb. egyetlen napot ölel fel, egy estét, és egy másnap estét. Igen, nyilván a történésre kb, 0,2% esély van, hogy ez így megtörténjen, de hogy ezt így bevállalták a készítők eredményezte azt, hogy könnyesre röhögtük magunkat mi is, és a mozi is. Nekem nagyon tetszett, tényleg :D de sajnos ezt a „limonádé” szeretetet anyukámnak köszönhetem, szóval ha ez egy szar film, akkor előre is bocs mindenki. Én nagyon jókat nevettem :D


Népszerű idézetek

Bogesxd 

– Do you love me?
– Yes, I do.
– Why?
– Because I do.
– Why?
– Because you've cared for me, you've seen to my well-being.
– Why?
– Maybe if you ask me a different question…
– Why?
– Because you're my father!
– Yes! That's it. That's right. That's all, I'm your father. And that's what we've got. We've got mothers and fathers, we've got parents and children. And I dedicated myself to you. We've grown up together, and you've made me proud. But, Allen, I didn't choose you. You were given to me. You're not a choice that I made. But what if you were? What if we didn't know each other, and we saw each other on the street? Would there be some sort of pull between us that made you know, „this is my father”? Would I know, „this is my son”? Or would I walk away and not give you a second thought? But the doctor said, „this one is yours, take him home”. And I understood that relationship completely. But to go out and choose someone for the rest of time without the benefit of a doctor saying, „this one's yours, take her home”. What kind of a responsibility is that for a person?

Sakara 

Grace: De hogy lehet, hogy még csak nem is hallottunk a szüleiről?
Michelle: Az apja nagyon jó fej. Imádnád a pasast.
Grace: És az anyja?
Michelle: Igen, van neki.

Bogesxd 

– Love is just a word we've attached to describe a feeling we won't really understand until we're old enough to look back on it, and wonder if we ever did.

Bogesxd 

– Michelle wants to marry me.
[…]
– You would ask yourself the only question that matters. „Does this girl carry within her the potential to suck out your soul like a Nosferatu and turn you into an undead, desiccated husk that in any strong wind would leave you afraid you will blow out of your shoes and turn into ashes?”
– No.
– Then go forward, my son.

katy_swartz 

You raised me to believe that love is worth fighting for.That it's the only thing that lasts.
You told me that finding the right person is one of the most important decisions we make.

katy_swartz 

This ring means commitment.This ring means loyalty.This ring means trust.


Hasonló filmek címkék alapján