Sztálin halála (2017) 74% 136★

A film humorérzéke szellemes, eredeti szövegkörnyezete pedig összetéveszthetetlen. Mindazonáltal amennyire szórakoztató, olyannyira súlyosan kemény is, ismerve a tényt, hogy az 50-es évek Szovjetuniójában milyen ügyletek folytak a kormányzaton belül és annak hátterében. Az oldalon részletesebben is beszámoltam a filmről. : http://filmdoboz.hol.es/…

Szatírát készíteni kényes dolog, mert könnyen átlibbenhet infantilis ökörségbe, de itt nem ez történt. Kifejezetten szórakoztató volt nézni, holott tudatában voltam, hogy rohadtul nem vicces ahogy a világ hatalmi harcai zajlanak. És ez a mai napig így zajlik. De az már tényleg nem vicces.
Visszatérve a filmre a színészek elképesztően jók voltak (és végre nem erőltették az orosz akcentust). A legapróbb szerepre is valami ismerős arcot kerestek akit aztán átfazoníroztak orosszá. Briliáns volt mindenki. Már csak ezért is megérte megnézni.

Esküszöm belefáradtam :) Zseniális szatíra és korrajz, érthető, hogy miért is lett száműzve egyes helyek vetítővásznairól :)

Nem lepne meg, ha nagyobb részben tartalmazna valós elemeket, mint nem.

Brutális szatíra, aminek főképp az adja az értékét, hogy bár kicsit eltávolították a valóságtól, azért mégis nagyon valódinak lehet érezni. A humor és a kegyetlenség nagyon ügyes módon keveredik benne, és azt hiszem, itt az sem baj, hogy közönséges is tud lenni.

Megértem, hogy Putyin nem akarta megmutatni a népnek, nagyon keményen odamondogat a rendszernek. Egyszerre volt vicces és elborzasztó. Vicces, mert amit ki akart parodizálni azt maximálisan megtette és ha a poénok néha túl erősre sikeredtek, de jókat lehet nevetgélni. Elborzasztó, mert ez egy valós sztori, valódi embereket mutat be, valódi sorsokkal, valódi eseményekkel és borzasztó belegondolni, hogy mindez megtörtént. Nem feltétlenül úgy, ahogy ez a zseniális színészcsapat eljátszotta, de valahogy mégis megtörtént, és emberek milliói szenvedtek Sztálin elvtárs és a többiek elnyomása alatt.
A színészek, hát igen, mindegyik kiválóan játszotta a maga karakterét. Volt egy kisebb mélypont a filmben, amikor elkapott a „nem történik semmi” hangulat, de egy igazán élvezhető film volt. Csak a törire ne gondoljunk.
Senki olyannak nem ajánlott, aki csak a politizálni tud, senki olyannak nem ajánlott, akinek nincsen humorérzéke, és senkinek sem ajánlott, aki a két kategória metszetét alkotja.

A többi értékelést elnézve egyértelmű, hogy a készülékemben hiba van. De legalább engem érdekelnek a saját hibáim, úgyhogy leírom, mit (nem) vett a készülékem.
A helyzetkomikum kiaknázása az első felében okés volt. Bár a rádiós fickó is már idegesítő volt (de itt mintha ez lett volna az általános rendezői instrukció), a koncert megismétlése, Sztálinnak az ehhez szorosan kapcsolódó elhunyta, illetve az orvosokkal való tökölődés egységes, átgondolt struktúrát alkotott. Utána viszont Hruscsov és Berija csatája eléggé ad hoc jellegű volt, és azt már csak az idegesítő hadarások, erőszakoskodások, illetve az első felében már untig megismert döntés- és cselekvésképtelenségi mechanizmusok uralták. Pszichologizálhatok, hogy éppen az ilyesmi elől vagyok menekülőben. Minél autoriterebb egy rendszer (mindegy, hogy állam, cég vagy család), a besorolt tagok annál kevésbé jogosultak önálló cselekvésekre, és annál inkább a csúcsember gondolatait kell visszhangozniuk, vagy legjobb esetben a céljaikhoz hajlítaniuk. Hogy ez így megy, a bőrén érezheti minden jó magyar, ha a kedve engedi. Csak ugye a jó szovjet időkben a bünti a golyó volt, esetleg a Gulag. Most nyilván finomabbak és komplexebbek az eszközök. Talán a tapasztalatlanabbaknak ez érzékenyítésként működik, de én megszenvedtem a nézést. Eredetileg csak annyit terveztem írni: kínos. Kínlódtam a megjelenítéstől és a tartalomtól is. A készítők az előbbiről tehetnek, és éppen ezért szentül meg vagyok győződve, hogy csak egy posztszovjet érintettségű stáb lehetett volna képes az igazán jó megformálásra.

Szeretem a szatírát és az intelligens viccelődést, de ez inkább volt fárasztó poénok végeérhetetlen sora. A szavazós jelenetnél már a fejemet fogtam, ugyanezt a poént sütötték el – ha jól rémlik – a Magyar vándorban is. Természetesen a Sztálin halála nyilván jobb film, de a humort tekintve sajnos túl sokban hasonlítanak.
A másik hiányossága a tartalom, szerintem az utalások lehettek volna sokszínűbbek, mert az önismétlése igencsak szembetűnő.

Nagyszerű színészi alakítások (Oscar Isaacs különösen tetszett), angol humor, történelem, politikai játszmák. Mi kell még?

Nem volt rossz, de vicces sem volt. Nem tudom mi van a vígjátékokkal manapság, de egyik sem az a “hasadat fogod a nevetéstől” kategória. Mondjuk ez legalább intelligens film volt, nem úgy, mint jó pár bugyuta amerikai vígjáték. Kicsit túl hosszúra sikeredett, a végén már nagyon untam.

Gyenge poénok, hamar unalomba fulladó bohóckodás, önismétlés. Ennél többet vártam.