A szerelem és gyűlölet közti vékony határvonal halálossá válik, amikor a feleség rájön férje viszonyára, és mindketten elmennek a végsőkig, hogy megkapják amit akarnak.
Szeretem a férjemet (2022) 59★
Szereposztás
Kedvencelte 2
Várólistára tette 40
Kiemelt értékelések
Ez a film annyira brutál… Láttam már ehhez hasonló filmet, szóval kiszámítható volt, hogy a férj, behódol a neje akaratának, abban a másik filmben spoiler Látszólag tök kedves nő lenne, de a belseje velejéig romlott… Sajnálom szegény Xeniát, szörnyű, ami vele történt. spoiler A sztori nekem tetszett, érdekes volt, a szereplők is jók voltak.
Ezek a skandinávok keményen nyomják….uhhh,voltak durva részek,szinte becsuriztam…. :)
Sokkal jobb volt végül, mint amire számítottam. Az elején emiatt nem is igazán figyeltem, de ahogy haladt a sztori, érdekes lett. >:}
8-9*-on gondolkodtam, de annyira le van pontozva, adok neki 9-et.
Nem mondom hogy nem volt izgalmas, mert csavar aztán volt benne bőven. Viszont igazi feszültséget én nem éreztem, és minden helytelen döntés, márpedig az összes döntés az volt, olyan súlytalan volt. Hétvégi délutáni kikapcsolódásnak nem volt rossz, de emlékezni nem hiszem hogy fogok rá.
Egy pöppet hasonlít nekem a Behind Her Eyes sorozatra csak spirituális dolgok nélkül. Amúgy nem volt rossz csak mocsok lassú. 1.45 futamidő de sokkal többen érződik. A kitervelések jók, viszont szerintem nem ennyi megúszni ilyen dolgokat.
Nagyon durva skandináv krimi. Christian már ott elrontotta, amikor a cégében elkövetett csalást nem ismerte be hivatalosan, s hagyta magát zsarolni a feleségétől. spoiler
Hú, hát ez brutál volt!
Ilyen az igazán nekem való film, de hiszen dán – nem is kell csodálkozni!
Mikor már azt hiszem, hogy na, nem lehet továb „csavarni” akkor mégis tekernek még egyet rajta…
Szuper!
Ez aztán kemény volt. Meg elborult.
Sonja Richter zseniálisan játszotta az elmeroggyant feleséget, Dar Salim meg zseniálisan hozta az elnyomott, bűntudatos, lelkiismeret-furdalással küzdő férjet.
De nem ez a legpörgősebb thriller, amit megnéztem, ez tény.
Olvastam a film alapjául szolgáló könyvet és mintha már láttam volna egy adaptációt, de Molyon sajnos nem találom a megfilmesített könyv opciót, mindenesetre emlékszem a sztorira és alapból 5 csillagról indul az értékelésem, épp most nézem, várom, mennyire hozzák vissza azt az érzést, amit a könyv adott.
UPDATE: Hát igen, hátborzongató volt :) bár Christian olyan bárgyú végig…de lehet, hogy csak a színész rossz, Leonora pedig igazi pszichoanyu, jó színészválasztás, én bírtam :D
spoiler