Szellemi barangolás (1991) 3

Mindwalk
106' · amerikai · dráma

Nem mindennapi szellemi barangolás részese lehet a néző Mont Saint Michel sikátoraiban, az apátság körül, hol közelről, hol távolról rátekintve, hallgatva három különös ember beszélgetését. Szent hely ez. Szabad. S a filozófia is szabad. Észak-Bretagne-ban találkozik három individuum, s hárman… [tovább]

Szereposztás

Liv UllmannSonia Hoffman
Sam WaterstonJack Edwards
John HeardThomas Harriman
Ione SkyeKit Hoffman

Kedvencelte 1

Várólistára tette 10


Kiemelt értékelések

Carmilla 

Nagyon hangulatos kis film. Gyönyörű tájon játszódik (vicces, hogy egy volt oszt.társam is épp tegnap járt itt és posztolt róla képeket, így rögtön tudtam, hol van), de közben tényleg csak szellemiekben barangolunk, olyan fontos, és ma talán még sokkal égetőbb problémákat feszegetve, mint a környezetszennyezés, a túlnépesedés, a fenntartható fejlődés és a többi. Nemcsak a költő, a tudós és a politikus szemlélete nyilvánul meg – komolyabb vita nélkül –, hanem a nő és a férfi közötti ellentét is elsimul, anélkül, hogy lényegesebb ellenállásba ütközne. Mondjuk én a politikus figuráját zavaróan idealisztikusnak találtam, a tudós nő túl sokat beszélt, a költő pedig simán csak túlzásba vitte a szerepét, de mindezek ellenére is ez egy elgondolkoztató és különleges film.


Népszerű idézetek

Carmilla 

Jack: Ma mindenkinek megvan a maga kínzókamrája, csak észre sem vesszük!

Carmilla 

Thomas: A szemetelés csak a tehetetlenség megnyilvánulása. Az emberek azt mondják, hát mit számít még az a kis szemét? Az egész úgyis felrobban!

Carmilla 

Sonia: …Az élet lényege az önszerveződés.

Sonnenschein

Thomas Harriman: A politika a lehetetlen elérésének a művészete.

Carmilla 

Jack: Elkeserítő, amit mond! Miért van az, hogy értelmes emberek – mint Ön is –, nem szavaznak?
Sonia: Talán éppen önök, a politikusok teszik nehézzé a szavazást.


Hasonló filmek címkék alapján