Szarul állnak a dolgok (2009) 76% 12★

Nem Verhulst neve vonzott ehhez a filmhez, hanem csak véletlenül keveredtem el hozzá, és a plakátja miatt valami deliráló agymenést vizionáltam. Agymenés ugyan lett, de a hasfogásos röhögés helyett fejfogásos együttérzést váltott ki belőlem a film. Közben gyorsan rákerestem a neten, és összeraktam, hogy miről van itt szó. Nem mintha addigra már nem egészen máshogy ültem volna előtte.
Tematikailag a történetmesélők kedvenc kérdésfelvetése a meghatározó: Hogyan lettem az, aki? Igazi, kemény háttérből emelkedik ki hősünk, és ahogy a jelenét, illetve az áttörés előtti időszakát nézzük, szerzett is be pár sérülést, traumát, amivel szembe kellett néznie. Az ilyen történetnél mindig az a gyenge pont, hogy a múltat sokkal érdekesebbnek mutatja be, mint a belőle kiemelkedő kisherceget. Az elbeszélő nem magára koncentrál. Saját személyiségét adottnak veszi, megküzdési stratégiáit csak ellenpontként dobja be, miközben mégis arra megy ki a játék, hogy belőle azért csak rendes ember lett. Ettől megbillen a szerkezet, de mivel a múlt hősei oly csodásan ragyognak, nem nagyon tűnik fel az elbeszélő közelmúltjának és jelenének vázlatossága. A lényeg így a múlt marad.
A film szekerét egy meghökkentő négyesfogat húzza. Mindannyian komoly férfikorban csúsztak vissza a szülői házba, és most özvegy édesanyjuk gondoskodására szorulnak. Nincs itt semmi szépítés: lehet, hogy egy adott ponton sikerül megnyerni egy ivóversenyt, de mindezt a koordinálhatatlan dühkitörések, a családon belül természetesnek vett agresszió, a hányásba fetrengés és a lassú, de biztos korai halál keretezi. Ami ezek mellett szinte hihetetlen, hogy nincs ítélkezés sem. Szeretet, ragaszkodás van. Egy család összetartása. De az is egyértelmű, hogy bizony a legjobb, ami a kissráccal történhet, ha minél előbb önállósodik. Szép és kemény film.