Várólistára tette 23


Kiemelt értékelések

Emerson 

Ó, hányszor felsültek már az amerikai értelmiségiek a szememben! Professzor urak, meg a tudásszomjas tanítványaik, akikből a szomj nem hiányzik, de a tudás távol marad. Egész nap csak elemezgetnek egy kiragadott mondatot egy random könyvből és el is telt a fél szemeszter. Én ezt sosem fogom megérteni… azt sem, hogy lehet sapkában ülni egy tanórán. Esetleg tetves az illető, vagy mi?
Az egyetlen számomra is értékelhető „tanulós” jelenet, amikor szétszedték spoiler
Többször éreztem úgy, mintha a Szürke nemtudomhány árnyalatának előzményeit látnám, avagy hogy készült a „nagy regény”. Amit ez az arrogáns pióca diákleány írt nem más, mint egy olcsó ponyvapornó. Felidézte kamaszkorom, amikor NC17-es fanfictionöket olvastam csak hogy hülyére röhöghessem magam. Akkoriban nem tudtam, hogy az ilyenek írását valaki halálosan komolyan gondolja.
Ahogy a spoiler professzor úr megvédte ezt az álértelmiségi cafkát csak hab volt a tortára. Megérdemelték egymást. Mondhatni ilyen az, amikor a kereslet és kínálat találkozik. Apropó, hol volt a chemistry? Mert én olyat nem láttam. Szerintem ha a csajnak női tanára lett volna, arra ugrik rá. Vagy csak nekem volt annyira egyértelmű, hogy itt szó sincs érzelmekről? Itt az a lényeg, hogy a Romana szintű regény megjelenhessen – lehetőleg keménykötésben – mert az tök menő.
Bíztam benne, hogy a „nyomozással” fordulatot vesz a történet, de elég egyoldalú volt az egész. Nincs he said, she said. Csak és egyedül she said. Nem igaz, hogy egyetlen épelméjű sem volt képes racionálisan átgondolni, mi is történhetett. Eszméletlen felidegesített ez a film mert sokkal jobban is meg lehetett volna írni. De itt senki sem tudott írni, sem a filmben, sem azon kívül.
Pedig jól indult… Bíztam benne, hogy a prof gondolatai végigkísérik a filmet narráció formájában. De mint kiderült csak egy rövidke jelenet erejéig volt hallható. Utána már csak a „csoda” regény kéretlen sorait hallhattuk, ami mindenféle nemiszerv ide-oda rakásáról szólt. Micsoda irodalmi mélység!
Kétség kívül a film legnagyobb poénja a PC vásárlás volt, amikor is leányzónk megszólalt: „I just need to make sure it has the new Intel Core i5 and i7 processors.” Wow! Erre mondják, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. Igaz, hogy ő némán is ostobának tűnt.
Ez a film nálam nagyon félrement és még a színészek sem tudták megmenteni.

8 hozzászólás
szolykahajni

Nem tökéletes, de a Miller's Girl-t magasan veri, Tucci remek mint mindenben, Angela a szerephez illően tenyérbe mászó.

1 hozzászólás
Londonna 

Reméltem, hogy jobban fog tetszeni, de azért a „körülményekhez képest” így sem volt ez olyan rossz…
A film egy „divatos” problémát taglal, kicsit más felállásban. És nekem ez baromira tetszett. Végre egy film, ami foglalkozik azzal is, amiről az emberek többsége hajlamos megfeledkezni / nem tudomást venni. Vagyis, amikor valaki pusztán rosszindulatból, önös érdekből kezd el vádaskodni. spoiler -.-"
Az írás részét imádtam. Érdekes volt, magam is lelkesedtem rendesen, amikor a szövegeket elemezgették, illetve, hogy a professzort is ennyire be tudta szippantani Angela munkája. (Bár engem a hideg is ráz az erotikus – úgymond szexközpontú – írásoktól, de itt azért volt más is, ami miatt magam is érdekesnek bírtam találni egy picit.)
Ted (Stanley) elképesztően cuki, nem kifejezés, hogy mennyire rajongtam érte. :D Kár, hogy ezt a lelkesedést sikerült agyoncsapniuk a készítőknek a későbbi viselkedésével. spoiler Aztán.
Angela. Egészen addig szimpatikus volt, amíg „ki nem mutatta a foga fehérjét”. spoiler Ha valamire, akkor erre különösen allergiás vagyok. Persze, az ember saját nehéz helyzetében lehet rafkóskodni, kiskapukat keresni és élni az adódó helyzetekkel, ugyanakkor vannak olyan típusú húzások, amiket egész egyszerűen NEM lépünk meg, mert orbitális mértékű gerinctelenségről árulkodik…
Magam is nagyon szeretném egyszer nyomtatásban látni a munkámat, amin már 6 (!) éve dolgozom, de ilyen áron biztos, hogy SOHA. Az „aranyásó-életmód” tőlem távol áll, és mélységesen megvetem azokat, akik a kreativitásukat rosszra / mások ilyen jellegű (ki)használására fordítják.
A film vége. Hát… ja. Amikor a termés beérik. Az viszont tetszett, hogy spoiler..


Népszerű idézetek

Emerson 

Ted Swenson: When I first started teaching I'd settle for nothing less than the whole class falling in love with me. Now I just want to get through the hour without major psychic damage.

Londonna 

– I thought some of the egg stuff was okay.
– Oh, come on, Carlos. It was all so obvious and symbolic.
– Thank you, I mean this egg shit, really? It's cliché.
– I didn't believe the voice. I mean, teenage girls don't think like that.
– There were no teenage expressions in it, it was like, it was totally unrealistic.
– And the narrator's so… I don't know. I just kept waiting to learn something about her as a character.
– I feel you.
– Yeah.
– Okay, but is the first part of a first chapter of a novel.
– A novel's got to have something to keep you reading. We're not staying with this story about some chick hatching eggs and having fantasies about her teacher.
– Yeah. This is, like, the worst thing we've read in class all year.
– You know, sometimes… Sometimes, there comes along something that is new and fresh and original, it's unlike anything that's ever been written before.

Londonna 

„For a moment I looked back at the black frame of our house, the whole place jumping and vibrating with the dishwasher hum. Then I entered the tool shed, lit only by the incubator bulbs, silent but for the whirring hearts inside the fertilized eggs. This was my 11th grade biology project. Officially, that is. But underneath those charts, those notebooks, the racks of fertilized eggs, my real project was black magic. Casting spells for things I shouldn't have wanted, and longed for, and finally got. Like Mr. Reynaud, my science teacher.”

Londonna 

– I think my writing sucks.
– No, that's what every first-time writer thinks. And, actually, quite a few second-time writers. So just take a deep breath. Just breathe. It's all right.

Londonna 

– I found the typos. I made corrections. Just keep writing.
– Do you want to discuss it in class?
– Oh, God, no. No! You have to be very careful to whom you show this now. Don't listen to what anyone says. I mean it. Not even me. Especially me.

1 hozzászólás
Londonna 

„Reader, we're married now.”

– How the hell could she even know that?

Londonna 

– Well, can't your boyfriend drive you, or…
– I don't have a boyfriend.
– Ah! Oh, I thought you…
– It's no big deal.

Londonna 

– […] writing is really the only thing that interests me.
– Mmm-hmm.
– It's all I care about, really. If I wake up that day and I'm writing, then I'm in a good mood. I'm happy.
– I know what you mean.
– It's better than anything.
– Yeah.
– It's better than sex.

Londonna 

– It was weird, I guess, knowing you were reading those pages. They were, like, really intimate and I was so nervous. I didn't sleep all night.
– Angela, I'm a professor of literature. A little eroticism doesn't frighten me.


Hasonló filmek címkék alapján