Silvio és a többiek (Loro 1-2.) (2018) 69% 18★

Ez sajna most nagyon nem sikerült, Majsztró.
Mert telepakolta hol művészieskedő, hol csöcslóbáló jelenetekkel – ezt már Jancsónál is rém kínosnak éreztem mindig –, és a film épp annyival hosszabb, mint ezek a töltelékek. Ezek nélkül talán lehetett volna egy ütős szatíra, így csak kínos téblábolás lett. A Berlusconi-jelenséget alaposan körbejárja, de aztán mindent elront. Toni Servillo – szokás szerint – remekel, valójában ő az egyetlen, aki színészi munkát végez megannyi statiszta közt. (Ja, és ebben a miliőben, ahol mondjuk 500 eurósokat használnak fidibusznak – gondolom én –, elvártam volna, hogy nem csúnyácska – jó esetben is semmilyen – lányokat castingolnak luxusprostinak.)

Erősen a felszínt kapargatja a film de a látvány és a hangulat miatt engem megfogott.

Tipikus Sorrentino-film, le se tagadhatná a rendezőjét – a látvány, a kameramozgás, a képi világ, a zene, a megkoreografált tömegjelenetek… Mégis úgy érzem, hogy Sorrentino filmjei nem nekem valók. Abban a pillanatban, amikor nézem, sosem tetszik, A nagy szépség is 1 nappal később „ért be” nálam, de elsősorban a zenéjével fogott meg. Az Ifjúság különösképpen nem volt rám hatással, a Helyben vagyunk akkor szintén nem tetszett (ebben mondjuk nagy szerepe volt Sean Pennek, akit nem szeretek), most viszont úgy gondolok rá, hogy talán jobban tetszett, mint ez. :D Mert ez mégis miről szólt? Egy gátlástalan vénember politikusról, akit még azóta sem ért utol úgy igazából a végzet keze.
4. filmem Sorrentinotól.

#Lumiere