Várólistára tette 8


Kiemelt értékelések

Netta88 

Egész jónak tűnt az anime, már a plakát felkeltette a figyelmem, mondom biztos jó lesz. De sajnos nem egészen hozta az elvártakat. Jó lehetett volna, talán. Talán ha dupla ennyi részt kap, és mindent szépen kibontanak. Igazából már akkor kisiklott és leült az egész várva a következő lendületre, amikor elkezdtek piknikezgetni meg ilyenek. Viszont a lendület nem érkezett meg a végére sem igazán. Emellett elég sok kérdést hagyott maga után, és a logikátlanság is sok volt. Ez a macskás dolog is elég felesleges volt benne. Tulajdonképp kutya vagy madár is lehetett volna vagy akármi más, nagy jelentősége nem volt. Nem volt eléggé kidolgozva semmi, a történet, a két királyság, de még a karakterek jelleme sem igazán. A sok szereplő közül egyet sikerült megkedvelnem spoiler Volt pedig a karakterekben, a történetben potenciál, de valahogy nem sikerült kihozni belőle semmit. A grafika nem egy kiemelkedő darab, néha a CGI is elég zavaró, és a zenék sem annyira fülbemászók, sőt semennyire. Ha feldobnák őket egy anime op/end quizbe nem ismerném fel őket, pedig minden alkalommal végighallgattam mindkettőt… Ha lesz második évad, ami után nagyon kiált az anime, és ráadásul eléggé utaltak is rá, szóval ha lesz, remélem az sokkal színvonalasabb lesz, mint ez. Kikapcsolódásnak jó volt, de biztos nem fogom újranézni.

2 hozzászólás
krlany 

Úgy tűnik, hogy előkészített valamit, de ez elég gyatrára sikeredett, pedig az elején olyan jól indult az egész, csak menet közben elveszett a lendület.
Fehér macskát összesen 5 másodpercig láttunk, és van egy darab mondat, ami bármire is utalhat ezzel kapcsolatban. A 12 rész meg látszólag teljesen másról szól csökkenő színvonalon. Az utolsó 30 másodperc 2. évadot sejtett, és hát a játékból is van még dögivel, ami anime alapanyag lehet. Viszont csak kérdések vannak, még csak a válaszok körvonala sem dereng. Szóval ez eddig egy UFO.


Hasonló filmek címkék alapján