Shaft (Shaft) (1971) 65% 13★

Lehetne kicsit jobban megcsavart, kicsit valóban krimisebb, mert egy ilyen főhősnek az jobban dukálna, ez így végül is csak egy inkább párbeszédekre fókuszáló akciófilm. Ami nagyon jó benne viszont, hogy a kor esszenciája tökéletesen áramlik belőle, még úgy is érezhető a város hangulata, hogy nem éltem a korban, és ez azért elég dicséretes dolog. Ezt leszámítva a történet rendben van, a karakterekkel igazából nincs gond, de azért olyan igazán emlékezetes alakításokat sem láthatunk. Viszont szerencsésnek tartom, hogy exploitation / blaxploitation műfaja ellenére nem szaladt el vele a ló, van benne egy-két random, nem különösebben explicit szexjelenet, egy-két túlzó akció, de úgy igazán nem éreztem véresebbnek a kelleténél.

Túlzás nélkül igazán várós volt ez a film, és bár erőteljes zsánermozis vonásainak reális határait látom, azért kvázi-frissen összenézve a Piszkos Harry-vel és a Francia kapcsolattal, jól körvonalazódik valódi értéke és jelentősége. A Shaft szerintem jó darab, de helyénvaló értékeléséhez muszáj a nézőnek kicsit képbe hoznia magát a korabeli Amerika mindennapjaival.

Stilisztikai szempontból a várakozásaimnak megfelelően a fent említett két film közé lőtte be magát a Shaft. A környezet, a tónus, a keleti parti hideg téli miliő borús és kemény, mint a Francia kapcsolat színterei, John Shaft karaktere azonban fény a sötétségben, akárcsak Piszkos Harry monolitja Eastwood révén. A két hős között nagy különbség nincs, amennyiben Harry sajátos módszerekkel dolgozó, kemény, mondhatni már-már önjelölt igazságosztó, míg Shaft magánnyomozóként kerülőúton oldja meg, amire a jog, a rendőrség nem képes – persze pénzért, de jól láthatóan az igazság nevében. Esetében nem lehet letagadni valamiféle rokonságot James Bonddal, Shaft nőcsábász és agytröszt is egyben, aki mindig el tudja hinteni legalább a látszatát, hogy egy lépéssel mindenki más előtt jár a cselekmény során – cinikus és nem is komolyan gondolt kommentárom: ha ma készülne a film, vélhetően csak azért nem rónák fel neki a toxikus maszkulinitást, mert egyébként is kisebbségi karakter a főszereplője. Roundtree egyébként van annyira erőteljes figura, hogy jogosan emeljük őt Eastwoodot megközelítő magasságba, de hozzá fogható karizmája azért még sincs. Ezzel együtt elképesztő, hogy ’71-ben a fekete közösség ilyen jól kitermelte magának a saját Piszkos Harry-jét (bár ezt a párhuzamot csak én erőltetem, de annyira nyilvánvaló, hogy nem tudok elszakadni tőle, főleg mivel a két franchise sorsa is sok hasonlóságot mutat).
Szóljon egyébként a Shaft javára, hogy miközben itt van ez a sok-sok, ma már klasszikus moziból ismerős őszinte, alulnézetből felvett New York-i miliő, ezúttal messze nem olyan kegyetlen és élhetetlen, mint nem egy szociológiai tanulmányba hajló darabban – hogy mást ne mondjak, Scorsese New Yorkja ezerszer durvább benyomást tesz az emberre, mint az itt látható, pontosan azért, mert bár megjelenik benne a feketék szegénysége és ezzel összefüggésben a bűn mindennapi jelenléte az utcán, de mégiscsak eleven, „élhető” élet tölti meg a jeleneteket. Talán mert maguk a készítők is ebből a világból érkeznek, ki tudja (Scorsese is innen jött, igaz, neki a művészfilmes célkitűzései erősebbek voltak). Mindenesetre ez számomra megint csak erősen összecsengett a Piszkos Harry-vel, ahogy írtam, ott is vastagon tetszetős és őszintének tűnő képet festettek le a korabeli San Franciscoról.
No és miként funkcionál a Shaft, mint akciófilm? Saját kortársai mellett teljes mértékben korrekten, főleg akkor, ha igazán belegondolunk, milyen filmek készültek 1971-ben, vagy hogy miket láthattunk a bűnügyi tévésorozatokban a hatvanas években. Nincs rá panaszom, bár mai szemmel érezhetően lassú, elhasználtnak érződő klisékkel is dolgozik olykor.
Ami a polgárjogi mozgalomhoz való kapcsolódást illeti, erről nyugodtan lehetne akár esszéket is írni, de Shaft tulajdonképpen még ebben is valamiféle ikonikus szerepre predesztinált ideál: erőteljes és karizmatikus, potenciális vezető a feketék közt, akit a fehérek is komolyan vesznek. Híd a két szféra között, de a saját balhéját egyedül oldja meg, nem kér a segítségből, ám nem tagadja meg az együttműködést. A fekete büszkeség megélésének megannyi lehetősége közül Shaft mindenképpen a konszolidált utat járja, de tömegfilmként ez nem is lehetne másként.
Isaac Hayes zenéje veszedelmesen jó, partiban van Schifrinnel és a kor meghatározó filmzene-szerzőivel, a filmezés minősége is szép, remekül mutat a cucc Blu-Rayen!

Tetszett! Talán lehetett volna még egy kicsit jobb, vadabb, katartikusabb, de mindenképpen megérte foglalkozni vele. Aki szereti a korszak akciómozijait, itt is meg fogja találni a számítását!