Schmidt története (2002) 75% 75★

Jack Nicholson nyugdíjba megy és hirtelen minden nagyon unalmassá válik. Aztán egy nap történik valami és a lánya esküvője lesz a téma…
Ugyan láttam már sokkal jobb Jack Nicholson filmet is, de azért meg lehet nézni egyszer ezt is. Volt 1-2 poénosabb jelenet, de sokkal több ilyenre számítottam. Ráadásul a befejezés is olyan lett amilyen…Olykor untam a filmet, lassú és hiányzott valami feszültség.

Érdekes film, humorral fűszerezve, lassú történetvezetés, de mégis jó, tele egy rakás drámai elemmel. Nicholson az elmebeteg karaktereitől eltérő kedves, kisemberi szerepben tündököl. Főleg azok a viccesek, amiket Schmidt tesz és mond.
Ő a narrátora saját magának, ami nekem nagyon tetszett.
A végkifejlet és a fő mondanivaló csak a film végén válik igazán érthetővé és hatásossá. Rendkívül elgondolkodtató, elkeserítő és érdekes film. Szomorú,de mindenképpen tanulságos!

Érdeklődve figyelem Jack szerepeinek átalakulását, ahogy ki tud lépni az ördögi, veszélyes, vonzó karakterből, és az öregedést kihasználva szinte az ellenpontjába helyezi magát. Remekül magára öltötte a teljesen átlagos, unalmas biztosítási szakember köpenyét, a gesztusai (főleg ez a kézrángás vagy ujjmorzsolgatás) nagypapámat idézte fel előttem. Nemcsak a nyugdíjas évekkel kell megbírkóznia, hanem hogy elégnek kell lennie önmagának. Lassúnak és egyszerűnek tűnt a történet, de a végén könnyek közt rájöttem, hogy nincs ennél nehezebb vagy komplexebb, mert tulajdonképpen ez a két óra egy élet betetőzése. Persze mindezt tompította Nicholson sajátos humora :D

Gyászterápiának is nevezhetnénk ezt a filmet, mert Warren Schmidt nehéz időkön megy keresztül. Nem elég, hogy nyugdíjasként nehezen tudja megszokni új életét, párja elhalálozik és egyetlen lánya egy számára nem túl szimpi családba házasodik be. De valahogy csak sikerül felülemelkednie problémáin, miközben mi jól szórakozunk, hiszen Jack Nicholson neve garancia az unaloműzésre, megnyilvánulásai élményszámba mennek.
Sokat segít neki egy tanzániai kisfiú, akinek patronáló apjaként végül egy kedves kis ajándékot kapva, feltörnek benne az érzelmek, átszakad a gát és valószínűleg eljut ahhoz, hogy feldolgozza gyászát.

Hiába a remek színészek, mit sem ér a felhajtás, ha a sztori egy fabatkát sem ér. Számomra borzasztóan semmitmondó maradt ez a film, és hiába szólt az egész Schmidtről, a film során végig és a végén is azt éreztem, hogy továbbra sem ismerem ezt az embert.
Szórakoztató sem volt, mert a film nagyjából 70%-a halál unalmas, de Kathy Bates jelenetei mondjuk viccesek voltak, ő kifejezetten tetszett. (bár nekem ő mindenben tetszik)
Természetesen Nicholsont is csak méltatnom lehet, amit kellett eljátszotta, csak nem ártott volna, ha valaki meg is írja neki ezt a szerepet előtte rendesen.
Csodálkoztam, hogy sosem hallottam erről a filmről korábban, de most már értem, hogy miért. Nyugodt szívvel kihagyható.

Nem volt rossz, de jobb szeretem Nicholsont a sziporkázóbb szerepeiben, mint ebben a depis közegben. :) Kathy Bates remekel mint mindig, de csak most nézem, hogy a szépfiú Dermot Mulroney alakítja a béna, kopaszodó Randallt, jesszus! :))