Rurouni Kenshin (2016) 73% 3★

Sosem láttam még olyan színdarabot, ahol a teljes cast nőkből áll, ezért tartottam is kicsit a megnézésétől, de azt kell mondanom, hogy kellemesen csalódtam.
Az animét egyébként még mindig nem sikerült megnéznem, és a mangát sem olvastam még, viszont a filmeket láttam és azok nagy kedvencek, emellett Sato Takeru nálam az abszolút Himura Kenshin, és sosem gondoltam volna, hogy egy nő képes ugyanezt a szerepet ilyen jól eljátszani.
Én Saito-ban is láttam ugyanazt a karaktert, mint akit a filmben megismertem. Szerintem remekül visszaadta a színésznő az ő karakterét, és – bár ehhez semmi köze a színésznőnek és az alakításának –, rájöttem, hogy ezt a Saito-t nem szeretem. Már a filmben sem kedveltem őt. Ha választanom kéne a Kenshin-es Saito vagy a Hakuouki-s Saito közül, akkor a Hakuouki-sat választanám. Ő valahogy közelebb áll hozzám, jobban kedvelem.
A Sanosuke-t alakító színés is jól játszott, viszont szerintem néha kicsit túlságosan túltolta a szereplést, és sokszor affektált. Valahogy taszító volt, és kizökkentett, pedig a filmben Sano-t is kedveltem.
Emellett a többi színésznő is jól játszotta a férfiszerepet. Kanryuu is emlékeztetett a filmben levőre, habár itt valahogy jobban tetszett a karakter. Gérard-ot nem tudom hová tenni, de maga a karakter érdeks volt. Számomra amúgy annyira nem volt zavaró, hogy átírták a történetet, de azért örülök, hogy volt hozzá felirat, már csak a dalok miatt is, amik mellesleg nagyon jók voltak. Nagyon jól énekelt az összes színésznő.
A koreográfia is rendben volt, sőt, a harcjeleneteknél volt, hogy azt gondoltam, hogy jobb, mint azok, amikben tényleg pasik vannak. Nagyon jól begyakorolták, le a kalappal. A díszletek is szépek voltak, néha olyan érzésem volt, hogy filmet és nem színdarabot nézek. A jelmezek meg gyönyörűek. Főleg a női és a francia ruhák, no meg a végén a táncnál, amit igazából megint csak nem tudok hova tenni, miért kellett, de ettől függetlenül tetszett és szép volt. Főleg Kenshin és Kaoru tánca az, ami nagyon tetszett és azok a fekete-ezüst ruhák, amit viseltek. A „pávás” jelmezek is gyönyörűek voltak, még ha túl giccses és túltolt lett tőle a curtain call, egyébként ezért is a csillaglevonás, mert hiába volt szép, túl volt tolva. Összességében viszont szerintem egy remek Kenshin adaptáció lett, és csak ajánlani tudom.

A végébe kicsit bele kellett pörgetnem az idő hiánya miatt, de majd meg fogom nézni újra ezeket a részeket. Japán, felirat nélküli nézésről van szó, de így is elég határozott képem lett a történetről.
Iszonyatos hátránnyal indult, két okból: az egyik, a filmsorozat. Míg mondjuk egy Naruto esetén egyáltalán nem volt Live Action, a Death Note esetén pedig sikerült olyan szereplőket összeválogatni, hogy ne legyen zavaró, és versenyképes maradjon a darab, addig itt volt egy kegyetlen jó élőszereplős feldolgozás, ami mellett komolyan kellett teljesítenie a musicalnek, hogy megállja a helyét. A másik ok, pedig a nadrágszerepes, tiszta női cast. Először is leszögezném, semmi bajom a nadrágszerepekkel (ugyan nem játszottam színpadon, de énekelni énekeltem már olyan számot, amit kimondottan nadrágszerepekre írtak, nagyon szépek vannak), néha nagyon jól veszik ki magukat, egyes szerepeket nehéz is máshogy megoldani, és pl. a Narutoban a nadrágszerepes Orochimaru az egyik legjobb alakítást tette le az asztalra mindkét darab esetén, senkit nem érdekelt, hogy színésznőről van szó. A hangsúly itt azon van, hogy szerintem releváns ok nélkül a teljes cast nőkből áll. És míg mondjuk Kenshinnél ez teljesen jól működik, vérprofi a színésznő, tényleg átéli a szerepet és beletesz mindent, ráadásul a karakter eleve nem egy kimondottan férfias megjelenésű figura, addig mondjuk Saito esetén látszik, hogy küzd (én nőt ennyire mély hangon sosem hallottam énekelni), de egyszerűen kellemetlenül hiteltelen, mert a karakter teljesen férfias, szegény színésznő ha megszakad, sem tudja átadni. Ugyanez egyébként igaz Sanora is, esetében talán annyi könnyebbség volt, hogy sokkal kevesebbet énekel, tényleg csak a játékának és megjelenésének kell átadnia a stílust.
A zene egyébként rendben van, Kenshin emlékezése Tomoére (és a múltbéli énjének megjelenítése a színpadon), illetve Saito szólója gyönyörűek, a színpad általában nagyon szépen van berendezve, a koreográfiák hangulatosak, egyediek, néha kicsit eltúlzottak, de a témába még beleférnek, és lekopogom, nem halálosan idegesítő a történet átírása, egészen korrektül sikerült mindenkit belekeverni az eseményekbe, akár ott voltak, akár nem, az OC borzalmas figura, simán lehetett volna maradni a mangás koncepciónál, de az üzenetnek nem ment kárára, szóval megbocsátható. A curtain call-t túltolták, az egyértelmű, de összességében sokkal rosszabbra számítottam ennél a darabnál. Kellemes, hozza a Kenshin stílust, felkerült a lefordítandók listájára.