A történet egy TV Shop csatorna alkalmazottainak életét követi és a 20-as, 30-as éveikben járó barátok közötti szerelem, barátság, versengés áll a középpontjában. A főszereplőnk Shin Joo Yeon sikeres marketing igazgató, aki 32 évesen hosszú idő után – épp egy szakítást követően – újra találkozik… [tovább]
Kedvencelte 1
Várólistára tette 9
Kiemelt értékelések
Nagyon hamar kivégeztem… és annak ellenére, hogy időnként dünnyögtem itt az orrom alatt; tetszett… bár néha nem értettem a szereplőket… az utolsó rész elég nyálasra sikeredett, azért muszáj voltam szigorúan levonni egy csillagot… a világoskék lelkemnek tömény volt a habos-babos rózsaszín.
Egyébként Nam Goong Min miatt néztem meg. Nem tudom ki ő, de a Beautiful Gong Shim-ben láttam, és belezúgtam a mosolyába, úgyhogy míg kijön abból a sorozatból a 4. rész, muszáj voltam kárpótolni magam valamivel.:) igen, még most heverem ki az elmúlt hónapokat, agyam még semmi egy normális filmözönhöz, de már a férfimosolyokban tudok gyönyörködni.;D)
Nagyon csíptem, mert sok dél-koreai sorival ellentétben sokkal nyitottabb, szókimondóbb darab volt. Maga az I Need Romance sorozat tekinthető a koreai Szex és New Yorknak. (Nehezen tudom elképzelni, hogy ennél szabatosabban beszélnének koreai lánykák, asszonyok a doramában előforduló témákról.) És ahh… végre… Sung Joon megmutatta, hogyan is kell csókolni… Épp ez tetszett leginkább a sorozatban, hogy sokkal életszerűbb volt, mint a legtöbb dorama. A hősnőnk nem meresztgette a szemét csók közben, mintha más bolygóról jött volna, az egyik barátnőjének gondjai voltak az ágyban, a másik meg egy rossz házassággal küszködött, a harmadik pedig „vénlányként” néz anyai örömök elé, habár nem anyatípus… Imádtam a sori bátorságát, hogy olyan témákat is mert feszegetni, amiket manapság Dél-Koreában a standard szemérmesség miatt nemigen illik, és hogy a női barátságok sokszínűségét, báját és erejét is igazán szépen mutatta be.