A történet a késői Joseon uralkodó, Jeongjo király (Yi San) korában játszódik, és négy ifjú egyetemi hallgató hőstetteiről és szerelemi életéről szól.
Az öccse betegsége miatt magát férfiruhába bújtató és írnokként dolgozó éles eszű leány, Kim Yoon Hee, egy nap hazaérkezvén szembesülni… [tovább]
Sungkyunkwan Scandal (2010–2010) 32★
Képek 11
Szereposztás
Kedvencelte 18
Várólistára tette 49
Kiemelt értékelések
Nehezen lendültem bele, de a végére nagyon megszerettem ezt a sorozatot; nem is bírtam abbahagyni hajnalban, muszáj volt befejeznem és azonnal rányomtam a 10 csillagra :))
Sok helyen mehetett volna át véres sageukba, de szerencsére sokkal chillebb volt a történet, mint vártam – rengeteg édes-vicces jelenettel, és remek szereplőgárdával. A Jalgeum Quartet egyszerűen zseniális volt! XDD Még legkevésbé Sun Joon volt köztük kedvencem, Goo Yong Ha abszolút vitte a pálmát, Moon Jae Sin pedig szorosan a nyomában :)) (Ez utóbbinak nagyon-nagyon örültem, mert elsősorban a Yoo Ah In kihívás miatt választottam ezt a sorit :D)
Min Young annyira elképesztően bájos és gyönyörű, én imádtam nézni <3 És hát a Cho Sun-os jelenetek… zseniális XD spoiler
Kicsit lassú, de mindenképp élvezetes volt nézni, és hát Song Joong Ki zseniális ❤
Nálam abszolút megérdemli a 10 csillagot!
A történet, a színészek, a karakterek, a zene, a díszlet! Minden! Annyira jó volt, nem éreztem úgy, mint sok más sorozatnál, hogy egy-két rész felesleges lenne a történetben. Sőt, néztem volna még tovább! :) Ami a leginkább megnyert engem magának, az egyértelműen a négyesünk volt. Min Young-ot a Healerben is szerettem és ez a szerep is abszolút feküdt neki. Végre egy szimpi hősnő! ;) Yoo Chun és Ah In is friss hús volt számomra, szerettem ahogy játszanak és olvadoztam mindkettőtől. De az abszolút nyertes nálam Song Joong Ki volt! Annyira bírtam, ahogy a Csábmestert játssza! Ahh… elő kell vennem a filmjeit! *-*
A koronát a sorozatra az utolsó pár perc tette fel, ezen a befejezésen besírtam! Kész! :D
Én ezen nagyon jól szórakoztam.
Csalafinta, fifikás diákok nyomoznak egy rejtély után, amit persze meg is oldanak… Van benne vérkomoly meg nagyon sok vicces, szerelem meg intrikus történelem, ginszengek és harcosok, és sok-sok izgalom.
Nagyon tetszett a sorozat finomsága, érzékenysége… tök egyszerű jelenetekből csinált valami egészen fantasztikusat a rendező… egy kalap szalagjának a megoldása fülledtté teszi a szobát… de a barátságok rezdülései is zseniálisak. Nagyon jól lettek összeválogatva a szereplők, érezték egymást nagyon, és a szerepüket is. A szerelmesek között pattogtak a szikrák, az epekedők elérhetetlen utáni vágya, a főginszeng kifinomultsága elemi erővel sütött a képernyőről…
… és a mondanivaló, no meg annak az aktualitása… diáklázadás, petíció, kiállni a hatalom elnyomásával szemben, önmagunkért és az elesettekért, miközben apa-fiú kapcsolatok kérdőjeleződnek meg, eszmék lobbannak lángra, világnézetek omolnak össze, törvények avulnak el, és tombolnak a hormonok. Ahogy a mondás tartja egy nő bolond száz bajt csinál, itt viszont négyen vannak.;)
Shad nak köszönet hogy újra egy fergetegesen szupi jó sorozatot láthattam .Annyi mindent leírtam miközben néztem .Szerintem az minden el árul hogy lett egy újabb kedvenc sorozatom .Jó érzés volt fel ismerni a színésznőket egy másik sorozatból .És persze itt is lett kedvencem . Nem árulok el nagy titkot mert végig áradoztam róla a részek után hogy a Csábmestert alakító színész az .Elképesztő jó volt ebbe a szerepében a többibe még nem láttam .Szívemhez nőtt Vadló is aki a végére igencsak szelíddé vált .Én csíptem a negatív szereplőt is . És nehéz volt tovább nézni a sorozatot miután meg tudtam hogy már meghalt .A 2 fiatal színésznő is tetszett . Bírtam nagyon a gazdag lányt is ahogy ábrándozott és kénytelen volt elfogadni a tényeket . A tanár úr és a király is sokszor érzelmeket váltott ki belőlem .Hol mosolyt hol dühöt .Voltak kedvenc részeim pl az alvás csuklás versenyre való készülés persze volt még de nem akarom le lőni a poént .Sokszor izgultam a főszereplő gazdag fiúért és szurkoltam neki nevettem egyes jelenetein.A fiú lány meg annyira át tudta adni a nehézségeit fájdalmát tetszett hogy a 4 s csapat valahogy mindig ott volt vele mellette .Ez a sorozat meg mutatja ki a barát a bajban .Nálam 10 csillagos . Aki még nem látta . Nosza nézze meg !
Noh nézzük:
Történet: annyit tudok mondani : tipikus lány nehéz helyzetbe kerül, férfinek áll és jönnek a lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetek:) Ami kicsit mássá teszi, hogy rengeteg Confucius idézettel van megspékelve, rengeteg mondani valója van, de a legfontosabb minden ember egyenlő legyen az fiatal/idős,gazdag/szegény, férfi avagy nő:)
Karakterek: A két főszereplővel sokat nem foglalkoznék, mindkettő hozza a karakterét. Viszooont a mellékszereplőket, főleg a négyes másik két tagját kiemelném. Gu Yong Ha (Song Joong Ki) egyszerűen zseniális:) annyit nevettem neki hála:) Mesterien hozza a nemtörődöm aranyifjú szerepét, aki mindent lát és úgy keveri a kártyákat, hogy ő jól szórakozzon. Az elején mindent megtesz, hogy lebuktassa Yun Hee-t, de sosem agresszívan. Szép lassan találja meg a helyét/lel barátokra és végül saját lábára áll, de még mindig a bohókás énjével:) Song Joong Ki-t már a Descendants of the Sun-ban is szerettem a bohókás, mégis komoly katona szerepében. Itt sem csalódtam benne, hiszen „ő Gu Yong Ha!”:D. A másik pedig Moon Jae Sin (Yoo Ah In), egyszerűen imádtam. Tökéletes férfi karakter:) Kiáll a nézeteiért,intelligens (jól rejtegeti a cél érdekében), de képes a megbocsátásra is. Már az elején elkezdi védeni Yun Hee-t, amikor még nem tudja, hogy nő csak azért , mert gyengébb és tiszteli a lány kitartását és egyenes jellemét. Onnantól pedig hogy rájön Yun Hee nő megállíthatatlan és imádni való…:D és bár ő az ügyeletes szemétláda volt, azért kiemelném Ha In Soo-t (Jeon Tae Soo) is. Igazi genyó volt, de a szerelme tiszta. Igazán sajnáltam, hogy a legvégén róla nem kaptunk kis betekintést mi is lett vele. Az utolsó pár percet imádtam az utolsó részbenspoiler :) de főleg Seon Joon és Yun Hee jelenetét, azon még mindig vigyorgok és szerintem még fogok is egy darabig:D
Kinek ajánlom? huh sokat nevettem rajta, de azért itt a sok Confucius és egyéb idézet/tanítás miatt talán nem a legkönnyebb (csak bekapcsolom hadd menjen kategória), ellenben határozottan megéri:)
Nos, kérem szépen, megint egy nagyon jó sorozatot láttam. A színészek természetesen itt is remekelnek, a főszereplők és a mellékszereplők egyaránt. A történet nagyon jó, egyszer sem „ült le”. Mindenkit szerettem, de a legkedvencebb kedvencem Song Joong Ki karaktere volt, és ezzel valószínűleg nem vagyok egyedül. És ó, azok az ágyjelenetek, hogy ki ki mellett (ne) aludjon…
Ez a sorozat is ötvözi a humort és a mélyebb, komoly gondolatokat, de azért mindenképpen az előbbin van a hangsúly. Nézzétek meg, ha még nem láttátok, nem fogtok csalódni!
10 pont és a kedvencem lett.
Jók a szereplők a színészek és maga a történet.
Ha lehetne a kínai változatra a In a Class of Her OWN -ra is 10 pontot adnék.
Mindenkinek csak tanácsolhatom hogy nézze meg. Jó szórakozást hozzá.
Népszerű idézetek
A világ megmutatja hatalmas erejét, ha valaki veszi a bátorságot, hogy szembeszálljon vele.