Ripley (2024–2024) 87% 38★

Valamikor olvastam a regényt, láttam a korábbi filmeket, ez a sorozat a legjobb feldolgozás.
Patricia Highsmith különös író, nem egyszerű krimiket ír, a lélektani téma hangsúlyos a műveiben. Zaillian és a szereplőgárda tökéletesen hozta ezt, az operatőri munka, mind az egész kidolgozás remekül sikerült.

Fantasztikusan jó kép a világ, egyedi nézőpontokat hoz a megjelenítésben, és ehhez jön a fekete-fehér noir, ami sajátos hangulatot teremt. A Tehetséges Mr. Ripley filmben Matt Damon sokszor olyan, mint aki csak sodródik az eseménnyel, és mint aki egyszerűen csak egy érzéketlen (érzelemhiányos) bolond, aki gazdag akar lenni, addig Andrew Scott egy igazi pszichopata Ripleyt hoz. Olyat, aki tudja mit akar, mit csinál, aki velejéből romlott, és kegyetlen. Elég csak látni, hogy néz bele a tükörbe.

Úgy álltam neki a sorinak, hogy a Matt Damon féle filmes verzióra alig emlékeztem, a sztori minimális nyomokban volt meg. Így jó volt mert nem igazán tudtam hogyan fog alakulni a történet mit várhatok. A fekete fehér nagyon jól állt az egésznek, piszkosul megdobta a sokszor nyomasztó hatást, kiemelte a kontrasztokat. Az első két részben még nem is igazán tudtam hová tenni van-e ennek jelentősége számomra, de amikor keményebbre fordult a szál, egyre erősebben kiütközött a jelentősége. Gyönyörű volt mondhatni, nem tudtam nem a képkockákat figyelni, párszor vissza is kellett tekernem mert lemaradtam miatta a cselekményről. Nagyon élveztem Andrew Scott játékát, a benne rejlő frusztrációt, a megvetést, a vágyakozást a gazdagságra, azt a mély gyűlölködő elszántságot. Ami bennem mély csalódást okozott, az a vége, a lezárás, az utolsó jelenet. Az én szájízem szerint ez egy nagyon ócska tévéfilmes gagyi krimis megoldása az egész egyébként nagyon feszült és tartalmas felépítésnek, ócskává és olcsóvá tette az addigiakat, nem tudok vele megbékélni. Emiatt nem tudom azt a plusz 2 csillagot megszavazni neki, de óriási elismerés a gyönyörű fekete fehér hangulatért.

Andrew Scott miatt nagyon kíváncsi voltam erre az adaptációra – a filmet még régen a tévében láttam (most újra fogom nézni). A könyvadaptációt azóta is szeretném elolvasni.
A fekete-fehér látványvilágot nehéz volt megszoknom, hiányoltam a színeket a gyönyörű tájból, de megértem, hogy ezzel egy művészi réteget kapott ez az adaptáció.
Andrew Scottnak nagyon jól áll ez a szerep is – nem olyan jó dícséret, de tökéletes pszichopata tud lenni :D
Mivel nem emlékeztem az 1999-es film végére, ezért meglepett a befejezés.

műalkotás