Adott a díszlet kanapéval na meg egy nagy halom könyvvel, 3 fiatal srác akik a 20-as éveik elejét tapossák, ráadásul kapunk még egy hölgyet, hogy majd kialakulhasson egy jó kis szerelmi háromszög. Na és egy baba is akivel meg kell bírkózniuk…
Papás-Babás (2012–2017) 47★
Képek 10
Szereposztás
Kedvencelte 25
Várólistára tette 70
Kiemelt értékelések
Imádtam ezt a sorozatot. Az első két évadát is legalább. Aztán elkezdték belehozni nyafogó Riley-t és az életkedvem is elment. Annyira utáltam az örökös hisztijét. Ha ez egyik pasi volt meg neki a másik kellett, ha a másik volt meg az egyik kellett, ha mind a kettő megvolt egyik se kellett, ha egyik se volt meg pedig csak vergődött… Annyira megutáltam azt a nőt, hogy elment a kedvem az egész sorozattól…
Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fogom szeretni ezt a sorozatot. Szó szerint függője lettem. Alapjában imádom a sitcomokat, de ez is ott van a top ötös listámon most már. Azt azért egy kicsit sajnálom, hogy viszonylag kevés rész után lett vége. De ez így mondjuk érthető is, hiszen Emma sem marad örökre kisbaba. Imádtam a szereplőket. Szerintem nagyon jól meg lettek válogatva. spoiler. Ha Ben és Danny között kellene választanom, határozottan Danny rajongó vagyok. Imádom, hogy amilyen buta néha, annyira okos, és jó szívű is. De egyébként Bent is nagyon megkedveltem. Nagyon jó irányba vitte el a gyereknevelés. A legvégén, meg spoiler. Ezen kívül természetesen imádtam Tuckert is, hihetetlen figura, főleg a Bonnie-val közös vitáik vitték a prímet. Ja igen, és Bonnie, hihetetlen anya, és amúgy nagyon örülök neki, hogy spoiler. Ja az amúgy milyen csavar volt már benne, hogy spoiler. Összességében egy nagyszerű sitcomról van szó, amit nagyon gyorsan le lehet darálni. A poénok is mindig nagyon jók, a szereplők nagyszerűek, minden tökéletes. Ezerszer újranézős sorozat lett nálam.
Hát nem gondoltam volna, hogy egy sitcom ennyire fog tetszeni. Várólistámon hevert már jó ideje, de egy kihívás egyik pontja, hogy nézzünk meg egy sitcomot. Ezt választottam.
Nem bántam meg.
Az elején azt hittem, hogy Ben lesz a favorit, de Danny volt az igazi. Riley-Dan-Ben-Tucker barátsága eszméletlenül jó. De minden más szereplő is fantasztikus volt, főleg Bonnie. Emma pedig nagyon aranyos volt. Ami nem tetszett, hogy Riley annyira nehezen választott a két fiú között, pedig számomra egyértelmű, hogy ki a favorit.
Nem gondoltam volna, hogy függővé válok. Másfél hét alatt simán ledaráltam a sorozatot.
Azt hiszem, egyszer még újranézem a sorozatot.
Testvérem mutatta meg ezt a sorozatot és pár rész után ugyanúgy rákattantam mint ő. Kicsit tipikus, de a poénok jók és a szereplők is nagyon szerethetőek. Az egyetlen dolog ami idegesített, az a szerelmi háromszög volt. Szerintem túl sokáig lett húzva, 1-2 évadon keresztül még elment, viszont egy idő után csak idegesítő volt. Főleg, hogy nekem egyértelműen megvolt a favoritom. Mindenkit szerettem, de Danny lett a legnagyobb kedvencem az egész csapatból. Kicsit buta és naiv, de akkora szíve van, hogy elmondani sem lehet. Sajnálom a kaszát, szívesen néztem volt még tovább is, nálam bele fért volna még 1-2 évad. Később még tuti újranézős.
Korábban a Comedy Centrálon futottam bele néhány részébe, és már akkor lekötött.
Most a Disney+-on találtam rá, és ugyan nem szoktam sitcomokat nézni, ehhez valahogy megjött a kedvem. Nyilván közrejátszott, hogy már a Comedy-s részeknél megállapítottam, hogy Jean-Luc Bilodeau pont a zsánerem.
Az alapsztori helyes, a karakterek pont annyira túlzóak, amennyire egy sitcom-tól megszokhattuk.
Melissa Peterman zseniális komika, Derek Theler pedig vagy önmagát adta, vagy nagyon jó színész. :) Jean-Luc Bilodeau mozgáskultúrája pedig nagyon szórakoztató.
Emma imádnivaló (mindhárom szereplő kislány cuki volt), az utolsó évadban a néhány szavas szerepei nagyon helyesek voltak. Kár, hogy nem folytatták a 6. évad után, amikor már több szöveget is kaphatott volna.
A Baby Daddy nálam hivatalosan is kedvenc sitcom sorozat lett.
1. évad: Eddig nagyon bejött történet, és remélem így folytatják. Tetszett hogy a baba is a középpontban van, nem feledkeznek meg róla sem.
2. évad: Igazán megcserélhették volna a 15. és a 16. részt, úgy szerintem sokkal jobb lett volna. Így egész végig csak azt vártam a 16. rész nézése közben, hogy mi fog történni azzal a bizonyos dologgal kapcsolatban.
Amúgy jó évad volt. Nem kímélte a rekeszizmokat :D
Viszont azt sajnálom, hogy nem az általam szimpatizált páros talált egymásra :/ Mondjuk ezután már csak nem játsszák be, hogy úgy is párba teszik őket. Csak nem.
3.évad: Hát végül úgy zárult az évad, ahogy nem szerettem volna, de hát ez az élet.
Még mindig Danny az abszolút kedvenc.
4. évad: Nem volt rossz évad, de ebből a szerelmi háromszöges drámázásból elegem van. Nem értem Riley miért nem tud dönteni, s miért kell a hisztijét hallgatni.
5. évad:
Kicsit fura volt a kapcsolatom ezzel a sorozattal. Az első évad részeit még „premierben” néztem, aztán sajnos nehezen talált fordítóra a sorozat, sokat kellett várni. Mire újból folytatni tudtam, a negyedik évadnál járt a széria, addig ledaráltam, majd ismét jött egy két éves szünet. Az 5-6. évad részeit pedig most sikerült tömbösítve megtekintenem.
Összességében: alapvetően egy jópofa sorozat, de azért kellett egy két évad mire megszoktam. A poénok többsége messziről kiszámítható, a színészek többsége nem tud játszani, a hangos fütyülésektől, meg röhögésektől agyhalál közeli állapotba jutottam – főleg mert Danny minden egyes félmeztelen jeleneténél hatalmas ováció volt (mondjuk a csávónak tényleg csak a teste az előnye, mert a legkevésbé ő tud játszani), a hang alá tolt nevetés meg erőltetett volt. De aztán szép lassan kezdtem megszokni a szereplőket, és már részenként kétszer én is tudtam nevetni. (A prímet Bonnie viszi, az ő beszólásai ütöttek.)
Sajnos a hatodik évadra eléggé szétestek, mintha az alkotók sem tudták volna pontosan mit akarnak. (Nem néztem utána, de lehet nem tudták, hogy az lesz az utolsó évad, és hirtelen kellett lezárni.) A legtöbb poént és elemet egyébként érezhetően az Így jártam anyátokkal-ból vették át, és ez leginkább az utolsó évadon érződött, amikor Ben hajszolta Elle-t. Azt azonban nagyon sajnálom, hogy nem kapott normális lezárást a sorozat. Ha csak a Jóbarátokat, a HIMYM-et vagy a Született feleségeket vesszük alapul, mindegyik fináléjánál volt egy kis nosztalgikus érzése a nézőnek, hiszen 8-10 éves karaktereket kellett elengedni. Itt sajnos semmi ilyet nem éreztem. Persze, van boldog vég, de abszolút nem éreztem ezt sorozatzáró epizódnak (hogy őszinte legyek, még évadzárónak is gyenge lenne).
Alapból egyébként szinkronpárti vagyok, de ennél a sorozatnál nagyon nem tudták eltalálni a hangokat, így aki teheti, az inkább angolul nézze. Bonnie rikácsolását ugyanis semmi nem tudja visszaadni. :)
Népszerű idézetek
– Amikor megszülettetek többé nem lehettem olyan, amilyen lenni akartam.
– Milyen?
– Szingli és gyerektelen!
Ben: Riley, friendship is like a plant. If you don’t nurture it, it dies.
Riley: Rossz az időzítés, mert a kapcsolat földre tartó vonaton ülünk, csak én a helyközin, ő meg az InterCity-n, s lehet hogy nem egyszerre érünk oda.
Danny: Sose rajongtam a hasonlatokért.
Danny: Mondd, jól van?
Riley: Három pasi keresi a kegyeit. Egy lánynak ez megfelel.
Danny: Én a női nem nagy szakértője vagyok. Jó helyre jöttél.
Ben: Riley a téma.
Danny: Rossz helyre jöttél.