Egész életüket nehéz anyagi helyzetben élte le Arthur és Martha. A tisztességben megőszült pár mindig tisztelte a törvényt, és rendesen fizette az adóját. Nem is jutottak semmire, a gátlástalan bankok lefölözték a nehezen megkeresett kis pénzüket. A mérhetetlen igazságtalanság arra készteti az… [tovább]
Várólistára tette 9
Kiemelt értékelések
Nyuggerek (2016) 48%
Ennél a filmnél nem nagyon sikerült eltalálni, hogy mit akarnak belőle kihozni / megmutatni vele a készítői, és egyáltalán. Vígjátéknak egyáltalán nem vígjáték, drámának meg… Szó-szó, de őszintén szólva ezeknek az öregeknek a többségét én még csak szánni se igazán tudtam. Pedig az ötlet, a középpontba állított konfliktus klassz – lett volna, ha ki is aknázzák a benne rejlő lehetőségeket. Így viszont csak egy logikai bukfencektől hemzsegő, idegesítő karakterekkel teletömött, szájban megalvadós filmet sikerült produkálni.
A csillagaim alapvetően a gyönyörűséges angliai tájnak / épületeknek és kerteknek szólnak, amikkel hálaégnek nem fukarkodott a vágó meg az operatőr, így legalább volt, ami erőt adott ahhoz, hogy kibírjam ezt a kissé maratoni 96 percet.