Nyakunkon az élet (1994) 71% 86★

Hülye Hubie-t le kellett valamivel öblítenem, mert annyira katasztrofális élmény volt, ez a film pedig pont jókor jött szembe velem. Őszinte, szenvedélyes, akar, de semmirekellő és bizonytalan is egyben. Sok a kérdés, de nem is arról szólt, hogy választ kapjunk. Ismerősek voltak a párbeszédeket. Nagyon szerettem a hangulatát, a szerelmi háromszög nélkül még jobban is. Imádom, hogy egy film vissza tud adni egy ilyen komplex érzést.

Nekem ez most nagyon adta, az összes intellektuális szöveggel, mely visszahozta a 90-es évek világmegváltós hajnalig kocsmabeszélgetéseink feelingjét… az 1969 után a másik életérzésfilm, ami az enyém, így két napon belül. Nem tudom mi van, de jó a filmjárás.:D Szerintem amúgy nincs értelme hasonlítgatni a Mielőtt… filmekhez, mert teljesen más sztoriban, életérzésben, mindenben. Az a gitár meg igen jól áll kisbarátunknak.:)

Az az érdekes benne, hogy tele van iszonyat giccses párbeszédekkel, sokszor tiszta nyál az egész, és még ezzel együtt is úgy éreztem, őszinte film, és érdemes volt megnézni. Na ezt adjátok össze :D. Winona Ryder nagyon jó, és Ben Stiller rendezése is oké. Abszolút elkapott ennek az egész sztorinak/élethelyzetnek a hangulata.

A benzinkutas táncjelenetnek meg szerintem ott a helye a legjobb filmes táncjelenetek között*. Csakis a 90-es években voltak képesek így mozogni az emberek :DD.

* Na persze szigorúan a Trópusi viharos Les Grossman mutatványa után

https://www.youtube.com/watch…

Az amcsi filmipar egyik udvari bolondja, Ben Stiller (utalok vissza az ő saját poénjára a film végéről) nagy fába vágta a kisbaltát: a filmipar azóta is utolérhetetlenül (szerintem) legfaszább évtizedében készített – deklaráltan annak szánt és ebben túl is tolt – nemzedéki filmet.
A pozitív felütés szellemes és optimista ("Ha a Legfelsőbb Bíróságon két nő is lehet, kell, hogy neked is jusson egy") – sajna, a generációs válasz már egyszerűbb és konformista: „Pizza!” Pedig az ő életüket még nem is rabolta el a közösségi virtualitás… Az irónia fogalmához (ismét megidézve a filmet) mindenesetre kellemes, de csak egyszernézős illusztráció.
Azt nem tudom, hogy kultuszfilmmé lett-e, mert, bevallom, nem csak hogy ma láttam először, de a rá való utalásokra, hivatkozásokra sem emlékszem, hogy sűrűn szembejöttek volna (csak ma egy cikk, ld. linkek). De most szétnézve, akár újra aktuális lehetne. Ha még jobb lenne.

Jelent pillanatban sajnos eléggé tudtam azonosulni a szereplőkkel, így ennek ellenére, vagy pont ezért, de nagyon tetszett a film. Az egyetem utáni út – és önkeresés, a bölcsészek késő éjszakába nyúló filozofálgatása az életről és a meg-nem-hunyászkodásról. Mondjuk a szerelmi szálakra kicsit nagyobb hangsúly került, de ettől függetlenül végig élveztem, a dalválasztásokat tökéletesen eltalálták. Biztosan újranézős lesz, kíváncsi leszek, pár év múlva, idősebb fejjel, milyennek látom majd a filmet.

A coming of age feeling-et egész jól adta át, de a romantikus háromszög nekem sem jött be. :(

Összehasonlítva a Before Sunrise-al, itt Ethan Hawke egyenesen elviselhetetlen volt. Ben Stiller Winona karakterét nagyon elkapta, bájos, kedves, szomszédlányos volt, miatta megérte megnézni. A hangulata és mondanivalója is átjött, megértem, hogy mikor elkészült, miért lett olyan népszerű. Sajnos én az ilyen Troy Dyer féle fazonokat nagyon nem csípem, így ez sokat elvesz a filmélményből.

Őszintén szólva kicsit csalódtam ebben a filmben. Nem a magas elvárások, hanem az érdekes alaphelyzet miatt. Azt vártam, hogy a lány helyzetével, az egész kora 20-as évek tehetetlenségével fog foglalkozni, erre egy giccses szerelmi háromszögre tereli a hangsúlyt és a film végére ott hagyja a szereplőket, ahonnan elindultak. 5 pont lenne a középszerűsége miatt, a plusz egyet csak a 90-es évek retró bónuszért kapja.