New York árnyai (1959) 14

Shadows
81' · amerikai · dráma 12

Egy New York-i fekete családban három, egymástól teljesen különböző testvér keresi az önkifejezés vélt vagy valós lehetőségeit. Bennie, a jazztrombitás éjszakától éjszakáig tartó bódulatban dédelgeti művészlétének gyengécske lehetőségeit. Lelia, az írónő már ébredezik: szerelmi kalandjával… [tovább]

angol

Képek 8

Szereposztás

Ben CarruthersBen
Lelia GoldoniLelia
Hugh HurdHugh

Kedvencelte 1

Várólistára tette 15


Kiemelt értékelések

Serge_and_Boots 

@Pistee66 Piszkos tizenkettő-kihívásának hála végre rászántam magam, hogy utánajárjak kicsit a tizenkét piszkos csávó közül az egyik legérdekesebbnek, Ben Carruthers-nek, aki a csapat feléhez hasonlóan nagyjából a film után rögtön eltűnt a köztudatból, de mégis érezni lehetett benne annyi jelenlétet és érdekes kisugárzást, hogy az ember kíváncsi legyen a valódi színészi képességeire.

Nem tettem rossz lóra, hiszen Carruthers egy az egyben Cassavetes független filmes környezetéből érkezett, még azt is el tudom képzelni, hogy az akkor már nagyobb sztárnak, pontosabban általában véve vagányabb és nagyobb volumenű művésznek tartott Cassavetes vitte őt be a produkcióba. Kettőjük együttműködése ez a bizonyos New York árnyai, mely Boris Viantól kezdve Martin Scorsese-ig nagyon sok ismert és közkedvelt művész dolgaival rezonál együtt, de megmarad mégis velejéig avantgárd, elvont, már-már kísérleti alkotásnak, ami még most, lassan hetven évvel az elkészülte után is frissességet biztosít neki.
A film elkészültének története igen zavaros, 1957-től 1959-ig több különböző változatát is bemutatták, de legalábbis elkészítették, hol rögtönözve, hol jól kiérlelt forgatókönyvvel dolgozva, hol Charles Mingus zenéjével a háttérben, hol minimalista bőgőpengetéssel és háttérbe tolt szaxofon-szólamokkal megtámogatva. A történet magva egyrészt az ötvenes évek végének New York-i beatnik életmódja és útkereső tengődése, másrészt a faji megkülönböztetés bemutatása három, egymástól elütő bőrszínű testvér által, sőt, még a korabeli női önmegvalósítás, szexuális felnövés és a társasági életbe való belépés problémaköre is megjelenik a cselekményben. Mindezt azt ötvenes évek végén filmre vinni merésznek, progresszívnak és elszántnak tűnik, de éppen ezekkel a jelzőkkel találkozik az ember, ha megpróbál Cassavetes művészeti aktivitásának mélyébe tekinteni. Ironikus is, hogy A piszkos tizenkettőben pont egy olyan lázadó, ellenszenv és jellemfejlődés terén legtöbbre érdemes karaktert kapott, aki kifejezhette hozzáállását a régisulis hollywoodi normákhoz (bár ha nincs a mozi feltűnően erőszakos és tabudöntögetően mocskos, erkölcstelenséggel kacérkodó hangvétele, tutira nem vállalta volna azt el).
Bár a film valóban nagyon szaggatott és spontán, talán indokolatlanul is avantgárd ízekkel spékelt alkotás, a hangulata nagyon erősen átüt a képernyőn – gondoskodik erről elsősorban a három főszereplő, legalábbis Lelia Goldoni mindenképpen, rá sokáig fogunk emlékezni a mozi után. Carruthers jelenléte erős, karaktere izgalmas, benne van szívvel-lélekkel ő maga is, de láthatóan vannak bizonyos korlátok, amiket nem tud átlépni. Azt mindenesetre nem érti teljesen az ember, miért is nem lett ő ezek után nagyobb név, miért nem fedezték fel őt is A piszkos tizenkettő után. Azt hiszem, megérdemelte volna.
A film hatása a Cassavetest szorosan követő filmkészítő generációkra teljesen nyilvánvaló, aki látta Scorsese első két-három egészestés rendezését, fel fogja fedezni a New York árnyainak lenyomatát, különösen a technikai kivitelezés és a hangulatteremtés terén. Ebben a sötét, kissé személytelen New York-i miliőben tulajdonképpen csak azért tűnik élvezetesebbnek mai szemmel például a Ki kopog az ajtómon?, mert Harvey Keitel és Zine Bethune egyszerűen jobb, mint Carruthers és Goldoni…

Elvont, hangulatközpontú, avantgárd jegyekkel kacérkodó, de megfelelő nyitottság mellett abszolút hatást gyakorló mozi a New York árnyai. Érdemes vele próblkozni!


Népszerű idézetek

Ódor_Endre 

– Looks like I'll have to go out and buy you a whole field of tobacco.


Hasonló filmek címkék alapján