Nagy szemek (2014) 131

Big Eyes
106' · amerikai · dráma, életrajzi, krimi 12

1 díj · 4 jelölés

Tim Burton 10 év után kilép a fantáziavilágból és egy életrajzi filmmel áll elő. A dráma középpontjában a Margaret Keane által festett, az ’50-es évek Amerikájában hatalmas sikert aratott festmények állnak, amelyeken az összes szereplőnek jellegzetesen nagy szeme van.

angol

Képek 11

Szereposztás

Amy AdamsMargaret Keane
Christoph WaltzWalter Keane
Danny HustonDick Nolan
Krysten RitterDeeAnn
Jason SchwartzmanRuben
Terence StampJohn Canaday
Jon PolitoEnrico Banducci
Delaney RayeYoung Jane
Madeleine ArthurOlder Jane
James SaitoJudge

További szereplők

Hirdetés

Kedvencelte 18

Várólistára tette 160


Kiemelt értékelések

Haspók 

Nagyon tetszett, mint bármelyik Tim Burton film, még annak ellenére is,hogy nem a megszokott fajta Tim Burton film volt ez. Egy igaz történetet dolgozott fel, igaz ezt a végén tudtam meg, hiszen nem olvastam utána a dolgoknak, tehát meglepetésként érintett.
Mindkét színész hozta a megszokott formáját, vagyis a jó alakítást. Mit is várhatnék mást egy Amy Adams és Christoph Waltz kaliberű színésztől, ha nem a lenyűgöző alakítást!?
A festmények nagyon bejöttek nekem, ki is tennék párat a szobám falára :D

AniTiger

A sztori jó volt, bár félálomban sokkolt, hogy valóságos az alaptörténet… O.O Hogy erről még nem hallottam? A képeket imádtam – van valami groteszk bennük, és bár nem igazán szeretek képeket akasztgatni a falaimra 1-2 ilyen poszter reprót simán kibírnék a lakásban.
A színészeket… utáltam… Mindet. Sajnálom, de még a legjobb alakítás a roh.dék Walteré volt, de őt meg végzetesen utáltam. A bíró döntéseit tartom a legjobbnak. :D

Nem egy rossz film, elvont és mégis reális. Nem annyira Tim Burton, amennyire szeretem, bár az ABC-s rész ütött.

Gothic01 

Nem igazán értem, hogy mi baja van az embereknek ezzel a filmmel. Tekintve, hogy igaz történeten alapul, vagyis realista megközelítést igényel, ha nem akar nevetséges hatást kelteni a tények elmesélése közben a készítő gárda, szerintem nyilvánvaló volt, hogy nem az Éjsötét árnyék, Alice Csodaországban, a Charlie és a csokigyár vagy Halott menyasszony díszlete fog visszaköszönni a képernyőről. Fantasy esetében szárnyalhat Burton különös hangulatú, gyakran monumentális elemeket felvonultató, kissé morbid stílusa, de egy ilyen filmnél nem, egy ilyen filmnél kötöttségek vannak. Elvégre mindenki tudja, hogyan festett az 50-es évek vége, 60-as évek eleje. Az elmés túlzások, kifigurázások bármilyen jópofák is, keresztülhúzták volna a sztori életszerűségét.

Tehát nem a tipikus Burton hangulatot árasztja, de ez egyáltalán nem csorbít a film értékén – mondom ezt úgy, hogy nem vagyok festészet rajongó, szóval nem beszélhet belőlem a témával szemben támasztott elfogultság. Nagyon-nagyon örülök neki, hogy nemrég a fejembe vettem, hogy ráhajtok a Burtonös alkotói kitüntetés megszerzésére, mert nem csak sokadik remek élményben volt részem a héten ennek köszönhetően, hanem a Nagy szemeket speciel valószínűleg nem is láttam volna e nélkül a törekvés nélkül. Valószínűleg még a létezéséről se tudtam volna, ami nagy kár lett volna.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mérgelt fel a történet, nem azért, mert rossz lett volna… hanem mert… a korszellem kinyitotta a bicskát a zsebemben. Az a korszellem, alapvető társadalmi mentalitás, ami lehetővé tette, hogy ennyire tönkremenjen egy Margarethez hasonló ragyogó tehetség. Amikor azt hinném, hogy a feminizmus előtti világ nem tud még jobban felháborítani… akkor érkezik egy ilyen döfés a gyomorszájamba; valamennyi tortúrát egyedül annak köszönhetett, hogy a társadalom a nőket másodrangúként kezelte. Azért ment hozzá sietve annyira ehhez a pojácához, – egy nő úgyis képtelen eltartani egyedülállóként egy gyereket, így a legjobb lesz, ha megítéljük a felügyeletet az apának, hacsak nem akad egy derék férfiú, aki biztosít megfelelő stabilitást – azért hagyta, hogy ennyire lenyomja, hogy ellopja a műveit, hogy azokkal tegyen szert pénzre és elismertségre, egy olyan névre a világban, aminek nyomatéka van, – mikor már kezdte érzékelni, hogy ami történik vele az abnormális, és segítséget kért, akkor a drága pap előhozakodott vele, hogy az „Úr szerint a férfi a főnök otthon, szóval a nő tegye, amit mondd neki” – azért őrlődött fel benne kis híján teljesen, került veszélybe a saját és a lánya épsége is. Még egy érdekfeszítő thrillerbe is beillene, amin átmentek.

Amikor Walter állandóan a pénzzel takarózva hajtotta, miközben Margaret festményei tehették lehetővé a fényűzést, akkor meg akartam fojtani a fickót. Amikor a teljesen más stílusban születő, eredetileg végre saját néven futtatott képeire is rá akarta tenni a kezét, akkor meg akartam fojtani a fickót. Amikor nagy kegyesen beköpte, hogy milyen jó fej, amiért elviseli Margaret lányát, akkor meg akartam fojtani a fickót… Amikor égő gyufákat dobált rá és a lányára, rájuk akarta gyújtani a műtermet, akkor meg akartam fojtani…. Legszívesebben le se vettem volna a kezem a nyakáról. Ezért pedig rendkívüli elismerés illeti a Waltert játszó színészt, amiért egy ennyire zsigerből gyűlölhető, felváltva szadista és elbűvölő paprikajancsit alakított, akinek a kitörései éles kilengésekkel egyensúlyoztak a félelmetes és a gyerekes között. Olvastam, hogy ripacskodással, tökéletlen munkával vádolták, de ez nem az ő hibája, ilyen volt a karaktere, egy ilyen embert kellett hoznia. Azután a rengeteg hazudozás, smúzolás, a bíróságon lezavart műsor után egyébként csodálkozok, hogy miért annyira festő akart lenni Walter, mikor minden adottsága megvolt ahhoz, hogy csalás nélkül nagy pénzeket keressen színészként. Jót nevettem a markomban, amikor a bíró lehetetlen helyzetbe hozta – bár csodálom, hogy miért nem vágta fejbe a kalapácsával, mikor újra és újra felugrált, adta a bazári majmot a tárgyalóteremben.

Jobban szeretek tökös csajokról olvasni / történetet nézni, olyanokról, akik magasról lesz.rják a társadalmi elvárásokat, a poros, visszamaradott felfogásmód aranyszabályait, és büszkén telibe röhögik ezeket, függetlenül a saját útjukat járva. De jó volt ezúttal egy… tipikus, személyiségben abszolút átlagos nőt látni a főszerepben, azt látni, hogy hogyan élt egy ilyen nő ebben a korszakban, hogyan hatott a környezete egy olyan nőre, aki nem volt nyílt világnézetű, lázongó természetű, aki tartotta magát ahhoz, amit bele neveltek, igyekezett hasznos tagja lenni a rendszernek, megfelelő példánya az egészségtelen és torz nőideálnak. Aki nem tudott a felsoroltakon túlnőni, ameddig nem volt halaszthatatlanul muszáj a saját érdekében. Így ez a film elsősorban nem is a művészetről, a festményekről szól, hanem a nőkről, a női helyzetről a 60-as évek első felében. Egyébként örülök, hogy Amy Adamst egyre többször látom komoly szerepben, mert amennyire irritálni szokott vígjátékokban, annyira kellemes meglepetéseket okoz ilyenkor.

OFF (1) : A képek valóban nagyon különlegesek és szépek, sajátos kisugárzásúak, ha nagyon egy kaptafára is készülnek – nem csak a szemek miatt, hanem maga a póz is hasonló, amiben a gyerekek állnak. Nekem pl. a vidrásak tetszenek a legjobban, kár, hogy nem kerültek bele a filmbe. :D
OFF (2) : Néhány órával később megrajzoltam a saját verziómat is a nagy szemekre -> https://www.instagram.com/p/BvrEmhWnxYK/

Tiko 

Christoph Waltz zseniális volt, bár nagyon utáltam :D

Amy Adams is jól játszott, nagyon tetszett a film hangulata. Más, mint a többi Tim Burton, a korai filmjeire emlékeztetett…. és bár szeretem Johnny Deppet, most kifejezettem örültem, hogy nem vele dolgozik a rendező. A történet nagyon érdekes, főként mert megtörtént eseményeket dolgoz fel, végig szurkoltam Margaretnek.

kkatja

Oké elmegy, mert Christoph Waltz remekül játszik spoiler, mint mindig (bár, ha tényleg ilyen karakter volt, Walter Keane sokkal jobb lett volna, ha színésznek törekszik, mint festőnek spoiler), de a többiek és a történet kicsit vérszegényre sikeredett, nem nagyon találtam benne Tim Burtont (max. a nagy szemek festményeiben (fogadok, hogy azok miatt csinálta csak ezt a filmet)! :)) Egyszernézős kategória, de annak élvezetes.

dulkap 

Mint Tim Burton film, nagyon rossz. Drámának meg nagyon gyenge közepes. A színészi játékok felejthetőek, Waltz is inkább csak a végén tud brillírozni. Burton célját nagyjából sejtem, hogy tisztelettel adózzon a művésznő felé. Azonban sajnos ezt unalmasan, már-már felolvasás szinten teszi ezt, rendezői palettájából, meg mindössze az erős pasztell színekkel operál. Pedig benne lett volna a lehetőség egy kis burtoni szürrealizmusra.

pippolina

Aki a szokásos sötét Tim Burton-féle agyamentséget várja (ne legyen félreértés, imádom a palit) ettől a filmtől, az csalódni fog. Nagyon színes képi világ jellemzi az egész filmet, csupán egy-két jelenet erejéig jött elő az Ollókezű Edward deja vum. A szereplők cselekedetei teszik bele az abnormalitást a levesbe, és Amy Adams játéka kitűnő volt. spoiler Én élveztem végig a filmet.

Miamona

Ó, de sokat vártam ettől a filmtől, és ó, de nem kaptam meg. Aloha…

TejesMasni 

Mielőtt megnéztem volna, már tudtam, hogy igaz történet alapján íródott. Vártam már, hogy lássam a filmet, és nagyon tetszett. Érdekes volt látni, hogy Margaret hogyan bírkózik meg éveken keresztül ezzel a nyomasztó titokkal,amely közte és Walter között szövődött. És amely teljesen beárnyékolja Margaret életét, míg Walterét bearanyozza. Szerintem mindkét színész hitelesen és meggyőzően alakította a karakterét.

LooneyLuna23

Egy ideje már szerettem volna megnézni ezt a filmet, elsősorban a színészei miatt, a háttértörténetről ugyanis nem sokat tudtam. Pedig az a része is nagyon érdekes és elgondolkodtató, hogy az ötvenes években tényleg ilyen cselekhez kellett folyamodni, hogy a nagyközönség vevő legyen Margaret Keane munkájára, holott szerintem gyönyörűek és meghatóak a képei. Engem az se zavart, hogy mindig ugyanarra a kaptafára készültek a festményei, nekem tetszik mindegyik, de a kék ruhás kislányos kép a kedvencem.
Ami a színészeket illeti (hiszen elsősorban mégiscsak miattuk voltam olyan kíváncsi): Amy Adams ragyogó, mint mindig (lassan már jöhetne nála is Oscar-bácsi) és Christoph Waltz is remekel a szerepében, amire onnan jöttem rá, hogy az elejétől a végégig gyűlöltem a karakterét. Tudom, paradoxnak hangzik, de épp ezért remek, mert tökéletesen visszaadta a szerep lényegét: simán el tudom hinni, hogy Walter a való életben is ekkora ripacs volt (az i-re a pontot a bírósági tárgyaláson előadott nagyjelenete tette fel).
Abszolút érdemes megnézni, mert a nem feltétlenül pozitív alaptörténet ellenére egy hangulatos és kedves filmről van szó.


Ha tetszett a film, nézd meg ezeket is


Hasonló filmek címkék alapján