J. Edgar Hoover a huszadik század egyik leghatalmasabb, legvitatottabb, egyben legtitokzatosabb figurája volt. Majd félszáz éven keresztül irányította a Szövetségi Nyomozó Iroda, vagy ahogy mindenki ismeri, az FBI munkáját. Ennek köszönhetően mindenkiről mindent tudott, és a megszerzett… [tovább]
J. Edgar – Az FBI embere (2011) 103★
Képek 18
Szereposztás
Gyártó
Imagine Entertainment
Malpaso Productions
Wintergreen Productions
Kedvencelte 3
Várólistára tette 138
Kiemelt értékelések
Másodszor néztem meg, és ezúttal jobban is élveztem, mint első alkalommal. Leginkább azért, mert most már jobban képben vagyok egyes részleteivel. Érezhető volt melyik a tényeken alapuló sztori, és hol vitték bele a kitalációt. De én maradéktalanul meg vagyok vele elégedve. Egyedül Hoover anyját akartam többszörösen kicsinálni. :D
spoiler
Egy picit hangsúlyosabb is lehetett volna pár aspektusa az életének, de közel 50 évet két órában nehéz bemutatni. Informatív és úgy gondolom a lényegét sikerül átadnia, mind az emberről, mind pedig a munkásságáról.
Kicsit papírízű biopic, hiányoltam belőle a kreativitást, a látvány is egyhangúan fekete, szürke, barna (még Leo szeme is!). Minden ritmust nélkülözve egy millió témába belekap, itt a Lindbergh bébitől Shirley Temple-ön át Martin Luther Kingig mindenki előkerül. Hoover „megbízhatatlan elbeszélő” mivolta érdekes, ezt sokkal jobban ki lehetett volna hangsúlyozni, hogyan manipulálja a saját imidzsét, de nyilván úgyis arról van szó, hogy mindegy, milyen fókuszálatlan a sztori, Leó majd elviszi a hátán. Látszik a filmen, hogy nagy díjakat akartak szakítani vele, aztán csak egy nyavalyás kis Golden Globe-jelölés jött össze.
A fő probléma, hogy amikor ekkora időintervallumot foglal magába egy sztori, hogy a szereplőket huszonévestől hetvenesig ábrázolják, egyszerűbb lenne, ha két színész játszana egy karaktert, mert ez az elmaszkírozás olcsó gimmick – az meg külön ciki, ha nem is néz ki olyan jól. A film legerősebb szála Hoover és Tolson kapcsolata, de az öregkori közös jeleneteik komolyságát aláássa, hogy az elmaszkírozott Armie Hammer úgy néz ki, mint egy gyíkember.
Jobb mint hittem. Hosszúra és unalmasra számítottam, és ha a játékidőt nézzük, az első állítás megcáfolhatatlan. Viszont nem kalandozott el annyit a figyelmem, mint vártam. Csak az idős Armie zavart állandóan. Mármint annyira egyértelműen látszott, hogy egy fiatal pasas van alatta!
Érdekes volt, de kivételesen nem egy olyan Leonardo film volt, amire azt tudom mondani, hogy kedvenc lett. Ami nagyon zavart, hogy szerintem a maszkmesterek borzasztóan oldották meg a szereplők elöregítését… persze lehet, hogy ezt én látom rosszul, de szerintem nagyon mű volt az egész és ez rontott a hangulaton. Sokszor unalmasnak éreztem a sztorit, nyilván hiába életrajzi filmről van szó azért kiszínezték több ponton is. Mindenesetre egyszer meg lehet nézni, Hoover élete érdekes volt, gyakorlatilag megteremtette egy ismert intézményt, közben meg persze végig az elismerésre, dicsőségre vágyott. Érdekes figura volt az biztos, szóval érdmes megnézni a filmet, mert egyébként remek színészi alakításokat láthatunk benne.
Talán picit hosszabb a kelleténél, lehet hogy helyenként már-már uncsi – de én megbocsátom ezeket.
Eastwood és az (amint látható) összetetteb figura eljátszásában is helytálló Leó nekem garancia arra, hogy jól szórakzzak.
Nekem tetszett.
Mint az életrajzi filmeket általában, ezt is minden szempontból kiválónak találtam, viszont ez is nagyon untatott. Meg az is zavart, hogy félig-meddig egy homoszexuális szerelmi történetet készítettek Hoover életéből. Jó, értem, hogy ez is része az életrajzának, de nekem elég lett volna mellékesen megemlíteni, hogy a férfiakat szereti. Meg lettem volna az erre utaló sok jelenet nélkül.
A magyar szinkron tönkreteszi a filmet. Két ember évtizedekig dolgozik egymás mellett és nem tegeződnek… a film pedig vontatott, nem izgalmas és az FBI felépítése, feladatköre nincs benne (oké, életzrajzi film, de talán többet érdemelt volna).
Egyszer elég volt.
Egyáltalán nem tartom rossznak filmet, még ha a tökéletestől nagyon is messze van. Hoover élete nem volt unalmas és érdemes filmet forgatni egy emberről aki megteremtette a világ egyik legismertebb intézményét. Viszont mindenre nem lehetett kitérni, ami vele kapcsolatos. Jelen esetben főleg a rögeszméi kerültek a középpontba, bizonyos ügyekkel kapcsolatban. De összességében azért kiderült a filmből, hogy egy nárcisztikus, minden áron elismerésre és dicsőségre vágyó, zavart és gyáva ember volt. Személy szerint sajnáltam, hogy a szervezet bűnőzéstől való félelme nem került be a filmbe. Kíváncsi lettem volna a magyarázatra.
A színészi játék hibátlan minden fronton. DiCaprio élete egyik, ha nem a legjobb alakítását nyújtja. A film látványvilága, a hangulata is nagyon rendben volt, még egy korrekt gengszterfilmhez is el tudnám képzelni. Ellenben az időskori maszkok hagynak kívánni valót maguk után. DiCaprio még úgy ahogy jó volt, bár nála is kellett egy kis idő, hogy megszokjam. Viszont Hammer maszkja szerintem kritikán aluli, ahogy Watts-nál is erősen rezgett a léc.
Nem annyira az alakítás, mint a karakter érdekessége fogott meg a filmben. Ennyi időt nehéz úgy bemutatni, hogy minden momentum kellően kifejthető legyen, mégse fulladjon unalomba a film. Úgy gondolom, hogy Edgar személyét jól leképezte a történet, bár a film alapján megismerve, nem vagyok benne biztos, hogy ezzel a jellemrajzzal maga a címszereplő is egyetértene. DiCaprio alakítása azokban a jelenetekben (főleg az Armie Hammerrel közösekben) erős, mikor nincs maszkkal eltorzítva az arca, viszont a magyar kényszert, hogy a le nem fordított címek mellé alcímeket kell erőszakolni, továbbra sem értem.
Népszerű idézetek
A szeretet a legnagyobb erő a földön. Sokkal tartósabb a gyűlöletnél vagy az emberiség természetellenes felosztásánál.
– Randevúd lesz?
– Úgy tűnik. Megmutatom neki a Kongresszusi Könyvtárban a régi cédula-katalógus-rendszeremet!