Naeseongjeokin Boseu (2017–2017) 83% 22★

Bolondos kis sorozat, és visszagondolva a részekre, megérte minden egyes perce. Rengeteg haláli és vicces jelenete van, de kiegészíti komolyabb, érettebb részekkel is. A karaktereket roppant érdekesnek tartottam, a forgatókönyvük nagyon jó lett. Maga a főszál elég komoly, mégis ki tudja belőle hozni a vigaszt, amire a szereplők vágynak. Több van benne, mint ami elsőnek látszik, mint például Hwan Gi karaktere. Woo Jinnal most találkoztam először, és azt kell mondjam, igazán lenyűgözött, hiszen a szerepéből kifolyólag több arcát is láthattuk/megmutathatta. A lánykánk néha kiverte a biztosítékot nálam, de „az ellentétek vonzzák egymást”, és végül én is megszerettem. Yoon Park nagy kedvencem, örültem a száluknak. Új kedvencem lett Yi Soo színésze, mindenképp odafigyelek rá a jövőben.
A két csillag hiánya a bonyolult szerelmi sokszög miatt van. Amúgy sem szeretem ezeket a háromszögeket, főleg ha ötszöges, hatszöges. De egyébként príma! Tényleg több van benne, mint amit először gondoltam róla…

Kicsit másra számítottam, azt hittem romantikusabb és sokkal limonádésabb lesz. Az eleje ennek ellenére elég komoran indult, amit furcsálltam is, de ennek ellenére is nagyon tetszett. A főnököt nagyon birtam, iszonyatosan aranyos az introvertáltságával. Sajnos sokan nem értik meg, hogy egyáltalán nem egyszerű az ilyen embereknek megnyílni és nagyobb társaságban lenni, kiállni egy közönség elé és csak erőltetik hogy ugyan már miért nem. Ezért is volt néha sok a színésznő, de aztán kezdte megérteni és olyan aranyos volt kettejük kapcsolata. A kollégákat is nagyon megkedveltem, remek csapatot alkottak és hiányozni fognak ♥

Az első két részt elnézve, nagyon közel voltam a sorozat félbehagyásához. Bár a mai napig nem tudom, mi vitt rá, hogy végig nézzem, de végül pozitívan csalódtam az összképet tekintve.
Van egy hatalmas gond a szériával, a történet faék egyszerűségű. Már-már alig van. A lány testvére öngyilkos lesz főnöke miatt, majd ezt megbosszulandó, bejelentkezik ugyan arra a munkahelyre. Aztán rájön, hogy a hírhedt főnök valójában egy magának való különc, aki már attól rosszul érzi magát, ha egyáltalán a figyelem középpontjába kerül. Rövid idő múlván egymásba szeretnek, majd kiderül, hogy a dolgok nem úgy történtek a múltba, ahogyan a lány hitte. Egy kis huzavona, végül szabadon egymásra találhatnak.
Viszont a karakterek tekintetében sokkal jobba a helyzet, mint azt az előbb felvázoltam. A főnök, Hwan-Ki egy intelligens, ám zárkózott figura, akit igazi különcként tartanak számon. Gyermekkori sérelmei miatt kialakul nála az emberektől való kényszeres félelem, amit nem tud levetkőzni kellő segítség híján. Ugyan a történet végére eljutunk odáig, hogy egyre több jó napja van, de szerencsére nem jött a szerelem a gyógyír mindenre megoldás. Ugyan úgy megmaradtak a rosszak is, az antiszociális napok. Betegségén túl egy segítőkész, gondoskodó férfit találunk, aki próbál a tőle telhető legtöbbet foglalkozni embereivel. A szerelem sem ismeretlen fogalom nála, viszont újdonság számára a viszonzás, pont ezért sokkal megrázóbb, amikor úgy tűnik, minden elvész. Yeon Woo Jinnel nem voltak különösebb problémák, megoldotta a figura eljátszását, és nem is zavaróan. Van benne lehetőség, csak hagyni kell érvényesülni.
Ro Woon karakterével nem voltam ennyire elégedett. A cserfes, minden lében kanál hölgyemény több alkalommal kiütötte nálam a biztosítékot. Sok esetben idegesítő volt, naiv és a megjelenésével irritáló. Sajnos számomra a sorozat második felére sem lett szimpatikusabb, pedig addigra csiszoltak valamicskét rajta, de nem lehetett megmenteni a karaktert. A színésznő, Park Hye Soo játéka is felért a karakter negatív megítéléséhez. Nem tudom, hogy más színésszel jobb lehetett volna a szerep, de egyértelműen nem hozta túl jól még ezt a keveset sem.
A mellékszereplők nem kaptak túl nagy hangsúlyt. Ez alól kivétel Woo-Il és menyasszonya, Yi-Soo. Ő ketten lennének a „negatív” szereplők, ha úgy vesszük. Woo-Il egy önző, felelőtlen alak, aki próbál megélni bármi áron a jég hátán. Ha kell elárulja szenvedő legjobb barátját, Hwan-ki-t, máskor pedig játsza a kedves, jó embert. Menyasszonya, Yi-Soo Hwan Ki, azaz a bátyja gyökeres ellentéte. Ugyan azon jellemvonások megtalálhatóak benne, mint vőlegényében egy enyhe szuicid hajlammal és kapcsolat függőséggel megspékelve. Úgy tűnik az Eun családnál nagy a baj. Az összes többi szereplő nem lett igazán érdekes, amolyan sablon karakterek.
Van a sorozatban néhány vicces jelenet, de sokkal inkább a romantikán van a hangsúly, valamint Hwan Ki figurájának kibontakozásán. Az aláfestő muzsika feledhető, kivéve a kezdő jelenet alatt szóló, ami később hasonló körülmények között ismét fel fog bukkanni. Igazából a szerelmi szállal is volt gondom. Nem éreztem, hogy valóban akkora lett volna a love, mint azt próbálták velünk elhitetni. Ennek valószínűleg a női főszereplő semmilyensége és az őt alakító színésznő hiteltelen játéka lehetett a legfőbb oka. Kár érte.

Noh nézzük gondoltam nézek egy könnyed vígjátékot, most ahhoz volt hangulatom:) Leírás és a címkék alapján erősen arra számítottam:) Ehhez képest az egész sorozat azzal kezdődik, hogy egy lány öngyilkos lesz…és tulajdonképpen ez a fájdalom vezet végig az egész doramán. Alapvetően a doramák nagy része úgy épül fel, hogy az első fele a „vígjáték” és többnyire a második fele a „drámáért” felelős. Nahhh itt pont ellentétesen működött. Talán a 8-9. rész magasságán csikartam ki magamból az első mosolyt, ettől függetlenül nem unatkoztam és meglehetősen élveztem.
Érdekes a női főszereplő, bár cserfes és mosolygós elég sokáig váratott magára, hogy megkedveljem. Az elején olyan önfejű és rosszindulatú volt, nehéz volt kedvelni, ahogy nehézségeim akadtak Kang Woo Il és Hwan ki hugának karakterével is :)
Ezzel szöges ellentétben viszont ott van Hwan Ki karaktere (Yeon Woo Jin szerintem nagyot alakít). Az ahogy szépen lassan kibújik a csigaházából, ahogy nyílik a többiek fele úgy kapunk egyre több és több mosolyt tőle is és magunktól is:) A mai világban simán elképzelhető ilyen ember, aki a mai világ megfelelési kényszerében retteg mit szólnak hozzá, egyszerűbb a háttérből figyelni mindent, főleg ilyen apa mellett. Nagyon csíptem Silent Monstert:D az egész banda úgy volt jó, ahogy:) Szép lassan Hwan Ki megnyerte magának őket és végre először már nem volt egyedül:) Néha csak egy ember kell, aki figyel rád, elfogad, kiáll melletted és kinyílnak az ajtók a világ felé:)

Nem volt rossz, de nem kötött le annyira. Ilyen tingli-tanglinak elment mosogatás közben. Volt egy két kevésbé logikus dolog benne, de sokat nem vártam tőle, így nem zavart annyira.