Nae Maeumi Deulrini (2011–2011) 100% 4★

Hogy lehet egy ilyen sorozatot értékelni? Remek volt: minden fantasztikus benne a sztoritól a rendezésen át a színészi alakításokig. Hwang Jung Eum-ot már régi ismerősként üdvözölhettem, nagyon bírom a csajt, a két férfi főszereplő közül csak Nam Goong Min volt ismerős, és őt is szeretem. Mindketten remekül játszottak, de nem írhatok mást a többi színészről sem. Azért természetesen a férfi főszereplőről külön is meg kell emlékezni, kitűnő volt, mint ahol az apukát játszó színész is. Hú, micsoda alakítások!!
Eltelt már egy kis idő, mióta befejeztem, de olyan jó érzés visszaemlékezni a sorozat világára, felidéződnek azok az érzések, amiket átéltem, mikor benne éltem a történetben. Összességében a melegség, a vidámság, a pozitív életszemlélet maradt meg, mert ez volt a végkicsengése, és közben is, bármilyen nehézséggel is kellett szembenézniük, a család összetartása töretlen volt. Még a testvérek szeretete is, bármennyire is nem akarta beismerni egyikük…
Persze jó volt figyelemmel kísérni a romantikus szálat, de nekem itt is a testvérek közötti fantasztikusan erős kapocs és különleges kapcsolat volt az érdekesebb, jó volt látni az egymás iránti szeretetük és ragaszkodásuk megnyilvánulásait.
A karakterek fejlődése, változása is érdekes, gondolok itt elsősorban Nam Goong Min szerepére. Fantasztikus ez a színész (is), a The Girl Who Sees Smells c. sorozatot is érdemes miatta megnézni, ha még nem láttátok!
Szóval a fentiek miatt részemről TÍZ csillag, valamint kedvencelés a végeredmény.

Nem is tudom hol kezdjem, amikor olvastam a leírást kicsit zavarosnak találtam, de szép lassan kitisztul a kép. Az első 4-5 rész a „múlt”, részletesen megtudjuk mi is történt és a későbbi felnőttek miért lettek olyanok amilyenek. A gyermek Woo Ri egyszerűen egy tünemény volt:)
A sorozat alatt azon morfondíroztam, miért is tetszik annyira ez a sorozat, hisz alapvetően nincs tele nagy drámai fordulatokkal, viszonylag kevés a humor, ellenben rengeteg a dráma. Végül arra jutottam, talán a karakterek és a színészek játéka miatt. Azt kell mondjam számomra kivételesen mindegyik színész hozta a színvonalat. Bong Young-t alakító Jung Bo Suk egyszerűen zseniálisan alakította a kissé autista, de csupa szív apa figurát. Kim Jae Won tökéletesen játszotta , hogy süket, mégis bemutatta, hogy ezzel lehet együtt élni, sőt bármit elérhetünk…és hát Jun Ha egy nagyon érdekes karakter volt, az elején a gyerek részeknél kifejezetten ellenszenves volt, aztán beleszerettem mikor visszajöttek Koreába felnőtt fejjel. A két testvér egymás iránti már-már kissé Broromance szeretete és Jun Ha új „énje”, ahogy imádta a mostoha anyját ♥ a szívem szakadt meg a sorozat második felében érte. A két srác anyját a sorozat kétharmadában hatszor megtéptem volna, négyszer-ötször felpofoztam volna és válogatott kínzásnak vetettem volna alá…maga a Woo Ri édes, kedves és nagyon szerethető karakter volt:) Igazából az egész család egy őrültek háza volt , mégis jó lehet egy ilyen zajos csupa szív családban élni.
Talán a sorozat legfontosabb mondandója, néha a család nem a vérkötelékről szól, a szeretet a legfontosabb, hogy nem számít kinek a gyereke vagy, nem vetítheted ki rá a szülei vétkeit, hogy tudni kell megbocsátani és lehetsz a világ ura is …egyedül mit sem ér.
Egy biztos, akik érzékenyebbek 100-s zsepi nélkül ne kezdjenek neki.