Méh (2010) 60% 41★

Én szeretem az elgondolkodtató, tartalmas művészfilmeket. Ennek is minden pillanata azt sikítja, hogy hahó, én egy elvont művészfilm vagyok, elvont történettel és totál nem emberi, elvont szereplőkkel, mégsem tetszett. Voltak jó momentumai; a színhasználat és a tengeres felvételek. És itt ki is fújt a dolog. Számtalan lehetőséget villantott fel egy erkölcsileg iszonyatosan érdekes témáról, hogy aztán a világon semmit ne kapjunk belőle, annyira súlytalan maradt az egész. Minden csak úgy van, de semminek sincs igazán mély jelentősége. Megkockáztatom a kijelentést, hogy ebben a formában ez időpocsékolás volt, semmi több.

Kisebb változtatásokkal korrekt horrorfilm lett volna, de minden tíz másodperces, statikus, zene nélküli tengerparti beállítás üvöltötte az arcomba, hogy ez egy művészfilm. A leírás alapján ez egy erkölcsi dilemmára épülő sztori, de ez objektívan beteg, plusz lehetetlen volt érzelmileg kötődni a szereplőkhöz, egyikük sem viselkedett úgy, mint egy ember.

Pár jelenetben említik a klónok diszkriminációját, ennek a kibontása fontos lett volna ahhoz, hogy értsük, egyáltalán milyen világban játszódik a film, de minden csak lógott a levegőben. Ehelyett végtelenül hosszú establishing shotokat és a-szereplők-mozdulatlanul-néznek-egymásra-jeleneteket kapunk. Csak Eva Green miatt néztem meg, akinek sokkal jobb filmekben kellene szerepelnie.

Nem igazán vagyok kibékülve ezzel a filmmel. A barátnőm vett rá, hogy megnézzük, és esküdözött, hogy jó film, meg hát Matt Smith benne van, úgyhogy biztos zseniális. Elkezdtük nézni, de nem értettem, hogy miért kellenek hat perces vágások a hullámzó tengerről, meg hogy a karakterek mi alapján cselekszenek. Valahogy logikátlanok és kétdimenziósak voltak, Eva Green karaktere minden normális emberi reakciót nélkülözött (mondjuk ki tudja, lehet épp ez lett volna a lényeg, meg ezért tudott ilyen döntést meghozni), de egyszerűen borzalmasan éreztem magam a film nézése közben. Egy idő után felajánlottam, hogy nézzünk meg inkább egy Black Mirror részt, ami hasonló koncepcióra épül, erre a barátnőm megsértődött, a konfliktust pedig csak egy Sherlock maraton tudta feloldani.

Régóta terveztem, hogy megnézem, mert kíváncsi voltam, hogy Matt mégis milyen, hogyan játszik ha nem Doctor, plusz a rendező is felkeltette az érdeklődésem… De jellemzően megint egy nem komplett sztorit néztem meg lefekvés előtt…
Nem nagyon tudom, hogy ezenkívül mit írhatnék róla. Nem komplett , beteg szituáció szerintem ( asszem más szerint is ) , nyomasztó, ezek miatt nem volt jó élmény. Az viszont igaz, hogy sikerült kialakítani a filmnek, a történetnek egy sajátságos hangulatot és szépek a felvételek. Mondhatjuk, hogy a színészek is jók voltak, bár Eva Greentől legalább ennyit vártam, Matt Smith színészi teljesítményéből pedig kicsivel többre lettem volna kíváncsi…

Matt Smith, egy részben magyarok által készített filmben? Ezt látni kell… vagy mégsem. Megszoktam már, hogy a művészfilmek többnyire elborultak és betegek, de ez? Oké, gyerekkorukban jól kijöttek, de felnőttként nem sok időt töltöttek együtt, szóval számomra érthetetlen, hogy mi vezérli nőt, mert nem szerelem, az is biztos. Mindenesetre egyszer nézhető, elgondolkodtató darab, de soha többet…

Ebből a filmből a reménytelen várakozás és a tengeri szél zúgása marad meg főként. Plusz az aberrált vágyakozás és a nem elfogadás/beletőrödés. Vannak helyzetek amikor szerintem bele kell nyugodni egy-egy szituációba az életben, ez is ilyen lett volna. Gyakorlatilag ezzel is tönkre tehette T2 életét. Én kíváncsi lettem volna, tudott e ezután normális életet élni, volt-e önálló személyisége vagy csak a „hordozott”.
Köszönöm, egyszer elég volt.

Dermedten végignéztem ezt a filmet és azon gondolkodtam, mivel lehetne jobbá tenni ez után az életről és a szerelemről alkotott képemet. Eszméletlenül torz és nyomasztó, de sok „durvább” filmet láttam már. Nem kavart annyira fel, mint számítottam rá, de azért nem mondanám, hogy ez egy rossz film, vizuálisan és hangulatban elég jó lenne egy elborult „mindfuck” filmnek, de talán épp ez az iszonyatosan fájdalmas hiány és téboly, amit Rebecca megél, tükröződik a cselekményben. Nem rossz, fura, fájdalmas és szomorú.

Erre nem voltam felkészülve. Nem olvastam az ismertetőt, így fogalmam sem volt, miről fog szólni a film. Ezt még most sem tudom pontosan. Mert mi is motiválta vajon Rebeccát? Mi a baj a klónokkal?
Meg egyébként is egy csomó problémám van ezzel a filmmel, mert semmi nincs normálisan kifejtve, nagyokat hallgatnak, folyton a tengert nézhetjük és úgy általában nem történik semmi.

Számíthattam volna rá, hogy ennyire elborult lesz, de erre nem voltam lelkileg felkészülve. Teljesen reálisak és emberiek az egyes reakciók, többnyire hazudik, aki ennek ellenkezőjét állítja, mégis annyira zavarbaejtő az egész. Gondolom, épp ez lett volna a film célja, hogy bemutasson egy igencsak fontos morális kérdést, és annak következményeit, de gondolatébresztő helyett borzalmasan abszurdra, elborultra, és rohadtul érthetetlenre sikeredett. Pedig annyi mindent kihozhattak volna ebből az egész alapkonfliktusból!