Otto Keller és felesége egy katolikus templom gondnokaként dolgoznak, cserébe pedig szállást kapnak az egyháztól. A férfi egy nap megöli az ügyvédet akinek a kertjében szokott dolgozni, bűnét pedig még aznap éjjel meggyónja a fiatal Logan atyának. A rendőrség nyomozásba kezd, a pap pedig zavart… [tovább]
Meggyónom (1953) 37★
Szereposztás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 12
Kiemelt értékelések
Meggyónom (1953) 76%
Érdekes film ez Hitchcocktól. A történet tökéletesen passzol a rendezőhöz, hiszen egy ártatlan férfi kerül a gyanú árnyékába. Nemes egyszerűséggel megvédhetné magát, és elmondhatná, hogy ki a bűnös, a történetben viszont itt jön a csavar, mivel a férfi pap, így köti a gyónási titoktartás. Drága gyilkosunk pedig neki tálalt ki a bűntényről, és helyzetét igyekszik is kihasználni és Logan atyára tereli a gyanút.
Ötletes a sztori, és Hitchcock jól is adagolja a feszültséget, nagyjából a film feléig. Amikor ugyanis nagyobb hangsúlyt kap a szerelmi szál – mely egyébként fontos a történések szempontjából – akkor a film elkezd leülepedni. A hosszas visszaemlékezés megtöri a film ritmusát, és Hitch nem is tudja már azt visszaállítani. Kapkodós bírósági rész, majd egy teljesen oda nem illő leszámolással végződik a film. Emiatt kicsit keserű szájízzel álltam fel. A Mester valahogy nem tudta megragadni igazán az alaphelyzetben levő potenciált, így egy tisztes iparosmunkát tett le az asztalra.
Meggyónom (1953) 76%
Most már szeretnék egy olyan verziót is látni, ami tényleg követi az eredeti történetet. Bár a francia verzió végével sem voltam kibékülve, itt még inkább ráncoltam a homlokom, hogy mi a franc volt ez.
A forgatókönyvön 8 évig dolgozott 12 író. Tán pont itt volt a probléma… a gyilkos motivációja és a zárójelenete között akkora ésszerűtlenség volt, hogy az már fájt. spoiler
A másik problémám Montgomery Clift volt. Ilyen eyecandy pap nem létezik a világon. Pont. Ha az eredetileg kiszemelt James Stewart kapta volna meg a szerepet, akkor lehet, hogy nem értetlenkednék. Szóval maradok a ’95-ös változatnál, ott legalább a gyilkos személye/motivációja is korrekt volt és a színészek is jobban belesimultak a történetbe. 10-20 év, és talán kijön egy olyan verzió, ahol már minden és mindenki a helyén lesz.
Meggyónom (1953) 76%
Elfogulatlanul bevallom, ez messze nem a legjobb Hitchcock film, a sztoriból sokkal többet is ki lehetett volna hozni, hiszen az ötlet nagyszerű. Emellett a gyilkos motivációja meg cselekedetei körül kialakuló zavarosság és a szerelmi szál (szerűség) túlhangsúlyozása sokat elvettek az élvezetből. Azonban Monty… Nem tehetek róla, elfogult vagyok. Őt imádom.
Meggyónom (1953) 76%
Á Montgomery Clift, úgy sajnáltam ebben a filmben. Mint színész hatalmas, és bírtam Logan atyaként is. Ez a film is a jobbik Hitchcock fajtából való, nem volt unalmas, fordulatos volt és lehetett izgulni rajta. Néhány rendőrt jól lepofoztam volna, hogy hé, figyeljetek már jobban, de épp ez adta az élvezetet, úgyhogy nem mondhattam semmit. Tetszett, ajánlom mindenkinek.