Megáll az idő (1982) 79% 90★

Magyar kultfilm. Nagyon jól adja vissza a kor hangulatát, a Coca-Colától bekábulástól kezdve a mindenkiben besúgót látó ’56-oson át, a korabeli zenékig. Csak ajánlani tudom.

Ez amolyan szarrá idézős film. Egyszerűen zseniális.

Nyomasztó hangulatú film. A nagyon erős nyitás után talán egy kicsit más irányba megy el, mint ahogy várná az ember, de ezzel semmi gond nincs. Jól visszaadja a kor furcsaságait, és kicsit talán még ma is felismerjük benne hazánkat és magunkat is. Ugyanakkor nekem ez így is egy kicsit túl szomorú volt, ez az egyoldalúság az érthető komor történelmi háttérrel is egy kicsit rosszabbá tette nekem a filmet.

Nincs mit hosszan beszélni róla.
Nagyon elkapott valamit, nagyon ottmarad bennünk.
A szereplők már a magyar filmes örökkévalóság részei.
Mondanám, hogy kötelező, de ehhez a filmhez nagyon nem illik ez a szó.
Lázadj, és nézd meg! :-)

Amikor először láttam, nem nyűgözött le. Előtte láttam az Idő van-t, s ha tudom, hogy ez is Gothár, biztosan nem nézem meg, az akkora szenvedés volt. Ez meg kedvenc lett. Aztán amikor másodszorra néztem, megvett kilóra. Nem ’56 végett. Nem a nosztalgia, mert nem éltem még akkor. Nem is annyira a poénok, mert nem poénos film, ha van is benne röhögni való (kólás-jelenet). Nem tudom, mi a nyitja. Talán az a szkeptikus életszeretet, ami a Köves gyerekből, Pierre-ből és a kiscsajból árad. Csotrogány autó a Balaton-parton, magyar valóság, napszemüvegben néznek a Napba, s ezek szerint van Nap, vannak egymásnak. S holnap is süt a Nap, mondjuk az kérdés, ők is leszneke egymásnak. De nem erről szól a film. Nem csupán erről.
Élni kell. És dönteni is.

Nekem meg az eszem.

Gimiben néztük meg az egyik ötvenhatos ünnepségen, és – lehet, hogy azért, mert mi már xxi. századi generáció vagyunk? – én és az osztálytársaim nagyokat pislogtunk, és egymástól kérdezgettük, hogy:
– Most mi van?
– Ez meg mit akar?
– Ők most így jóban vannak, vagy utálják egymást?
– Mit művel az a tanár?

Szóval egy nagy wtf-élmény volt ez a másfél óra. Egy kukkot sem értettünk a cselekményből.

Elvileg kultfilm, de ez nekem nem volt nagyon bejövős. A Köves tesók meg Szukits Magda (az a lány wtf, de a nagy „szerelme” is) irritáltak, Őze persze mint mindig, itt is csodás – és a 'Malacpofát' alakító színésznő játéka is nagyon tetszett.
Érteni vélem a lényeget – egyszerre kilátástalan és kibontakozó kilátásokkal teli idő, feszültségek kint és bent, családban és iskolában, elszámolás a múlttal, történelmi traumákkal terhelt elveszett fiatalok, nagy a száj, de inkább csak buli a lázadás – belül persze forr, fortyog valami. Sajnos (?) nem kapott el, az utolsó kb 40 percet már nagyon untam, a Wartburgos kínlódástól meg már csak az tartott a képernyő előtt, hogy ha eddig eljutottam akkor fejezzem is be.
A zenék azért tetszettek. :)

Nos, új generációs filmnézőként lehet, hogy nagyon jól visszahozza a kor hangulatát a film, de sötét, komor, romos, lesz_arom hangulatú negatív alkotás. Mindenben csak a szomorúság, kilátástalanság árad. Csoda, hogy nem lett öngyilkos az egész ország.
A filmben nem értettem a teljesen lepusztult iskolát, a sötét lámpákat, a folyamatos füstöt és az irtóra rossz (homályos, szellemképes, rezgős) felvételeket.
Szóval biztosan hozza a kor hangulatá azoknak, akik benne vagy a közelében éltek, de ennyi idő távlatából a mai fiataloknak átadni ezzel a filmmel már nem nagyon lehet.