1943-ban Charlie Isaacs és felesége megérkezik Los Alamosba, a sivatagi kisvárosba, amit a kormány a projekten dolgozók számára hozott létre. Azonnal szembesülnek az ottani életkörülményekkel és kötelezettségekkel, amelyek aztán fokozatosan próbára teszik kapcsolatukat. Két rivális tudóscsapat… [tovább]
Manhattan (2014–2015) 5★
Képek 20
Szereposztás
Kedvencelte 2
Várólistára tette 40
Kiemelt értékelések
Jól félrevitt ez a sorozat. Azt hittem, kapok egy tipikus amerikai drámát sok-sok zászlólengetős jelenettel és megmentjükavilágot szöveggel és annál is több táblára írt – számomra érthetetlen – képlettel, hogy hogyan is született az atombomba. Na ebből csak a képlet része stimmelt. A valóságtól igencsak elrugaszkodtak, de ezt nem is lehet felróni az alkotóknak, mert szerintem ember nem tudja mi is történt akkoriban. Oppenheimert persze nem lehetett kihagyni (pacsi Daniel Londonnak – veszett jó volt) és persze a sok magyar vonatkozásról is szó esett.
Viszont amit nagyon sajnálok azaz, hogy a játékidő majd' 70%-a brazil szappanoperás szenvedés volt, a női karakterek pedig (egy kivételével) a prostituált szerepét töltötték be. Simán lehetett volna akár kedvenc sorozat is, ha az atombombán lett volna a hangsúly és a morális kérdések szétcsócsálásán. Utóbbit olyan pofáncsapósan művelték (ha nagy ritkán eljutottak oda), hogy órákig megszólalni se volt kedvem és csak bámultam ki az ablakon hogy pusztuljunk már ki, de tényleg.
Az utolsó két rész ilyen volt és ez olyan rohadt mély nyomot hagyott bennem, hogy kitöröltem a sok töltelék részt és idióta cselekménysort. Kár, hogy nem tudták végig ezt a színvonalat hozni.
Nem érdemli meg a 90%-ot (még a kaszán is elgondolkodtam a 2. évad elején), de pf.. pusztuljunk már ki!