Kedvencelte 1

Várólistára tette 6


Kiemelt értékelések

Raccoonit91 

Maga a tudat, hogy ez egy igaz történet nagyon szomorú, ugyanakkor annyira nem hatott meg a film. Kivéve a legeslegvégét, na azt egy kicsit megkönnyeztem, ugyanis kb. fél-egy percben megmutatták, a nem a színészek által játszott, eredeti felvételeket. Bevallom, kicsit értetlenül is állok a történtek előtt. Először is, ami tetszett benne, hogy hogyan próbálják folyamatosan leküzdeni a nyelvi akadályokat (James, bár koreai, Amerikában nőtt fel és nem beszéli a koreai nyelvet, de próbálja megtanulni), egészen addig, amíg egy új akadályba, a bizalom elvesztésébe ütköznek. Amit nehezen értek meg a férfi viselkedésében az az, hogy miután kiderül az eredmény, spoiler utána is kitart mellette. Persze nem is látunk bele egy másik ember lelki világába, hogy megértsük a döntéseit. Szomorú darab volt, de jó volt megnézni.


Hasonló filmek címkék alapján