Lélekben táncolok (2004) 85% 30★

Én ezt nagyon szerettem. Mozgássérült emberekkel még nem dolgoztam, ebből a szempontból nem tudom megítélni a filmet, de a karakterek nagyon szerethetőek. Az Independent living és a Personal assistantek témájáról beszélt novemberben Tom Shakespeare a fogyatékosságtudományi konferencián, örülök, hogy ennek kapcsán film is készült.
Ugyanakkor értem, hogy a fogyatékossággal élő személyek számára miért problematikus, hogy ép színészek alakítják ezeket a karaktereket, én viszont örülök, hogy James McAvoyt ilyen szerepben is láthattam.

Remek színészi alakítások, és szívhez szóló történet, amit a karakterek tesznek élettelivé és vagánnyá. Kár, hogy viszonylag ismeretlen a film. Megérdemelné, hogy többen megnézzék.
Azon kevés filmek egyike, amiről azt érzem, hogy adott valamit.

Végig a Tombol a hold című könyv járt az eszemben, amiben szintén mozgáskorlátozott emberek a főszereplők, csak ott szerelem is van, nem csupán barátság, mint ezen film esetében. Itt is volt egy lázadó, Rory, aki nem hajlandó beletörődni a helyzetébe, és szeretné szabadon, önállóan élni az életét, valamint egy visszahúzódóbb, csendesebb ember, Michael, aki elfogadta az állapotát és azt, hogy intézményes körülmények között, mások által hozott szabályok alapján éljen. Aztán ez a két ember találkozott és lassan elkezdtek hatni egymásra, s ugyan nem volt zökkenőmentes a kapcsolatuk, mégis szoros kötelék alakult ki köztük. Az egyértelmű üzenet, miszerint minden embernek, legyen egészséges vagy testi, szellemi fogyatékos, joga van a szabadságra, joga van arra, hogy maga döntse el, mit kezd az életével, nem szájbarágósan, hanem szépen építkezve jelent meg, és ott volt még Siobhan karaktere, aki a tolerancia, az elfogadás fontosságának szimbóluma volt, hiszen ő fenntartások nélkül közeledett a két fiatalember felé és igaz, hogy megjelenésével felszínre kerültek bonyolult érzések, amikből konfliktusok fakadtak, ezek ellenére is a barátjuk lett és az is maradt. Mindezen mondanivalót utánozhatatlan brit stílusban, szórakoztató vagy épp szívmelengető jelenetekben mondta el a rendező, megfelelően keverve a drámát és a humort, nem is beszélve a nagyszerű színészi játékokról, bár én csak elképzelni tudom, milyen megterhelő és koncentrált alakítást kíván meg egy mozgássérült eljátszása. A komoly témája ellenére a megnézése után engem kifejezetten felemelő érzés töltött el, szóval szerintem érdemes adni egy esélyt ennek a kevésbé ismert alkotásnak.