Láncra verve (2012) 71% 30★

Valahol azt olvastam, hogy különös, fojtogató atmoszférájú dráma szereplői azok az emberek, akik a lelki terror nevű játszmákban élik hétköznapjaikat. Erre a filmre ez nagyon igaz; nem párkapcsolatról, családon belüli erőszakról van itt szó, hanem valami egészen elképesztő függésről a fogvatartott és a fogvatartó között, aki mellesleg egy hidegvérű gyilkos, de szépen neveli az emberállatkáját, miközben szépen lassan tönkreteszi – vagy éppen felépíti (?)
A legszörnyűbb talán az, hogy ezt az egész rémálmot áthatja egy groteszk és beteg szeretet, amit nem szabadna megértenem, mégis megértem.

Persze mélyen tisztelt apuka munkássága miatt voltam kíváncsi erre a filmre. Mégis, miféle tehetséget sikerült vajon továbbörökítenie a Lynch családnak? Annyit mondhatok, Jennifer nem hazudtolja meg származását.

A láncra verve egy olyan mély, és annyira borzalmas lélektani alapra épít, ami jóformán szürreálissá teszi a történetet. Bizonyos szempontból az is (gondolok itt arra, hány éven keresztül folytatják tevékenységüket a szereplők), mégis, a szívünk mélyén mindannyian tudjuk, valójában nagyon is megtörténhetne mindez.

Adott egy kisfiú, akit kilencéves korában édesanyjával együtt elrabolnak. Az emberrabló/gyilkos (mert anyu sajnos nem húzza sokáig) felneveli a kisfiút, akinek a Nyuszi nevet adja, és afféle házi rabszolgát nevel belőle. Bár nem tartja mérhetetlen terrorban, de a kisfiú annyira fél tőle, hogy tehetetlenségbe süpped, és egyetlen egy soványka szökési kísérlet után meghajtja fejét fogva tartója előtt. A férfi maga is szörnyű gyerekkori emlékek hatására (legalábbis a film ezt sugallja) valójában egy sorozatgyilkos, és Nyuszit szép lassan beavatja tudományába, és előbb arra kötelezi, hogy segítsen, később pedig arra, hogy maga is „kóstoljon meg egy nőt”.
A film értelemszerűen azzal kecsegtet, hogy Nyuszi felnövekvén kiszabadul majd börtönéből, de ezt már nem spoilerezem el. A férfi és a fiú kapcsolata van a középpontban, a közöttük kialakult kötődés, ami valami hihetetlenül beteg apa-fiú viszonynak is csúfolható.

A hangulat nagyon sötét és nyomasztó, és nincs hiány a 18+-os képekből sem, úgyhogy csínján válasszuk ezt a családi mozidélutánra. Egyébként is ajánlott a megtekintése után nagyjából másfél órán keresztül cuki kutyusukról készült képeket nézegetni, hogy helyreálljon az életkedvünk. Bár egy film alapján nem ismerem fel Lynch kisasszony egyéni látásmódját vagy ilyesmi, de azt hiszem, hogy a film technikai kivitelezésével kapcsolatban sem lehetnek kifogásaink. Minden a helyén van.
A két színész közül egyértelműen Vincent D'Onofrio az érdekesebb, hiszen Eamon Farren többnyire csak bambul maga elé (bár tény, hogy azt jól csinálja).
Jesszus, de ciki, simán leírtam, hogy V.D'Onofrio a Harmadik műszakban volt, de az Skipp Sudduth volt, én meg simán összekevertem őket. (azért lássuk be, hasonlítanak!) Köszönöm a Snittnek, hogy ellenőrizhettem!

Összességében: nem egy kihagyhatatlan remekmű, de rendkívül érdekes történettel és hangulattal operáló film, kizárólag erős idegzetűeknek.

Esküszöm, hogy a háromnegyedét áttelefonoztam… Borzasztóan unalmas volt, és ha mégis történt valami, akkor pár perc múlva visszatért ugyanahhoz az egyhangú sémához… VISZONT! Az utolsó pár percért megérte végigszenvedni. Zseniálisan megoldották! Abszolút nem számítottam rá…

Eszméletlenül zseniális a film. Beteg, nagyon nehéz témát dolgoz fel, de mégis teszi ezt úgy, hogy teljesen beszippant. Rettenetes, iszonyatos, mégis megemelem a kalapom a készítők előtt. No meg a színészek előtt, legfőképp a Nyuszit játszó színész előtt, zseniális amit létrehozott és alkotott ebben a filmben. A hangulat nagyon átjön, pattanásig feszült, a zene is nagyon ott van. Ha nem is nevezném kifejezetten horrornak, ez az egyik legjobb dráma, amit valaha láttam.