Kokuhaku (2010) 83% 22★

Úristen.
A japán filmgyártás nagyon távol áll tőlem, a kivitelezés szinte végig szokatlan volt a szememnek és a fülemnek is. Az első néhány percben azt hittem, hogy a filmmel párhuzamosan megnyitottam egy másik videót is, annyira nagy volt a hangzavar az osztályteremben, de Moriguchi mégis csak kivívta a figyelmet a diákok között. Onnantól kezdve már sokkoló, főleg az, hogy a tudatlanságot mennyire lehet manipulálni és megfélemlíteni, és még csak az elején tartottunk. Nagyon erőteljes a kép- és a hangvilág, ami nehezen enged a figyelemből. Felkavaró élmény volt, amit nem lehet egykönnyen elengedni. spoiler

Ez egy felettébb érdekesen, egyedi módon felépített, összerakott film, néhol kicsit a későbbi Triert idézi, persze nem jó értelemben, de mindenképp hatással van az emberre. Viszont most már egyre inkább az a meggyőződésem, hogy a Japánok bele vannak habarodva A legyek ura pesszimizmusába és úgy élik meg, hogy az ember (meg a pszicho-thrillerekben és horrorokban a diákság főleg) eredendően valami kegyetlen, lelkiismeret nélküli szörnyeteg ami mások szenvedésén élvezkedik és minden civilizációs vívmány csak egy összegyúrt maszk, ami ha elcsúszik, mert kapunk egy lökést, vagy néha akár csak unatkozunk, (vagy neadjisten beüt a nihil, ami a Japánok szemében amolyan nemezis lehet) akkor a leghétköznapibb és leglogikusabb dolog, hogy az átlagos diákból vagy tanárból rideg pszichopata lesz aki magán kívül kacag, ha patakokban folyik a vér. Van ebben az egész erőszak-glamurizálásban valami elképesztően otromba és gyermeteg és komolyan vehetetlen, még ha alapvetően hajlandó is lennél félretenni az elvárásokat, hogy egy morálisan komplex drámát nézz súlyos társadalmi problémákról. A 187 valahol érzékenyebben kezeli ezt a kérdést, pedig aztán azt se lehet olyasmivel vádolni, hogy túlzottan elgondolkoztatna. A film egy hatásos, zsigeri élmény, valaki nem véletlenül épp a Rekviem egy álomérthez hasonlította. De attól tartok, hogy ez a hatás azért van, mert inkább szórakoztatás gyanánt bevisz egy újabb meg újabb gyomrost, mint sem valódi válaszokat keressen a kérdésekre amiket feltesz.

Napokig nem aludtam, miután megnéztem. Szerintem ennél elgondolkodtatóbb filmet még nem láttam, vagy ha láttam is, keveset. A képi világa gyönyörűséges volt. A végén a csattanó fenomenális. Végig ott vibrált bennem az a borzalmas nyomasztó érzés, hogy most komolyan? Ez komoly? Ez megtörténhet? Minden barátomnak lelkesen szoktam ajánlani amikor mély, gondolatébresztő, erős filmet keresnek.

Különleges, a maga módján lenyűgöző képvilággal. Fájdalmasan gyönyörű, gyönyörűen fájdalmas. Egyik hangulatból cibál a másikba, de egy valami állandó: a hang, amit akkor hallasz, amikor valami számodra fontos eltűnik…

Jaj, ez nagyon-nagyon nyomasztó, de olyan Rekviem egy álomért-szinten. Viszont zseniális.