Kedvencelte 2

Várólistára tette 52


Kiemelt értékelések

UViki 

Nem tudom, hogy hova tegyem ezt a sorozatot.
Sztoriját tekintve teljesen érdekfeszítő, potenciális dolgokat feszeget, de nem elég merész, néhol lapos és unalmas, nem beszélve az idióta, kicsit sem kedvelhető szereplőkről.
Az egyetlen kedvencem magamat is meglepve Kosh lett.
Szegény annyi szart kapott, hogy igazán megérdemelhette volna a boldogságot.
Dominik meg gondoltam, hogy egy görény.
Valerie Huber eszméletlen volt Nessa szerepében, megjegyzem magamnak ezt a nőt a későbbiekben is.
Összességében nézhető, de sok újat nem mutat, ellaposodik, majd újra szárnyal, végül már kb a közepénél sejthető végkifejlet miatt ülünk végig 6 – szor kb 45 percet.
Így nézve pedig egyáltalán nem éri meg időt pocsékolni rá.

fitgirl0602

Imádtam ezt a sorozatot, csodálkozom, hogy itt ennyire alulértékelték. Gyönyörű helyszín, meglepő fordulatok, rejtély, ármánykodás…mi kell még? Mindezek mellett szerintem komoly tanulsággal is szolgált, az epizódokon átívelő lavina-hasonlat pedig nagyon találó volt. Tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek.

Timi98 

Jobb lett, mint amire számítottam. Rövid, tömör, pörgős és érdekes. A szereplőket vagy nagyon megkedveli a néző, vagy megutálja. Maga a forgatási helyszín csodás, a zene és a színészi munka is teljesen jó. Tele van meglepetéssel. Nekem tetszett, szerintem érdemes rászánni ezt a pár órát.

medgyesiblanka

Nem tudom miért, de arra számítottam, hogy gyenge lesz, viszont ez a sorozat minden tekintetben felülmúlta a várakozásaimat. Az utolsó résznél konkrétan a szám is tátva maradt, nagyon jól sikerült a lezárás. A két főszereplő lány karaktere elviselhetetlen volt mondjuk, de Kosh-t imádtam <3

tillz 

Kevesebbre számítottam, de ez nagyon jól sikerült. Főleg az első négy rész tetszett, már kezdettől fogva gyanús volt, hogy Lisi túllő a célon, és a csattanót is sikerült előre kitalálnom. Átlagosnál jobb színészi játék, kellemesen izgalmas fordulatok. Ami nagyon hiányzott, az a megváltás. Mert a bosszú bosszút szül, és minden csak egyre rosszabb, és reméltem, hogy spoiler

Imoran 

Kellemesen csalódtam a végére, az elején kifejezetten irritált a gazdagok picsogása, de kiforrtak a karakterek és egy pörgős, izgi sori lett belőle.

schummyka 

Legyen egy 7* értékelés is.. :D
Nekem ez olyan 6/10 volt egészen az utolsó részig, az valahogy jobban lett rendezve/összerakva (különösen a zene vagy inkább hangeffekt volt telitalálat 1-1 jelenetnél), ill. tetszett az utolsó csavar is. Egyébként olyan átlagos – a szereplők, a kicsit döcögős párbeszédek, maga a történet egésze.
A táj persze gyönyörű…sőt én igazából pont emiatt kezdtem el nézni – naívan azt gondoltam, hogy tele lesz majd sípályás jelenetekkel, de alig volt pár percnyi ilyen anyag a 6 rész alatt.
Ami még nálam felfelé húzta – a „korrajz”! Tényleg ilyen ez a napjaink világa..mmint „insta celebek” és a mindenhol megjelenő [itt épp nem orosz] milliárdosok avagy a (nagyon) felső tízezer élete…. (most IMDB oldalon 5.7 a sorozat)


Hasonló filmek címkék alapján