Kísértethajó (1998) 64% 43★

Bemelegítő ujjgyakorlat Stephen Sommers részéről a Múmia előtt. A rendező nyílt lapokkal játszik, és már itt megvillantja, hogy mit várhatunk az egy évvel későbbi kultmozitól: a horror és a humor határmezsgyéjén való őrült menetet. Értő kezekkel ragadja meg, hogy mi tesz szórakoztatóvá egy szörnyfilmet. Papírmasé mellékkarakterek, akik arra várnak, hogy a szörny sorra levadássza őket, hogy aztán a ’90-es évek ideáljának megfelelő tökös főhős elintézze magát a dögöt. Igazából ez a film is példája annak, hogy a jól bejáratott sablonokat el lehet szinte végtelenszer adni, csak értő kezek kellenek hozzá. Sommers pedig kellően önreflexíven nyúl az alaphelyzethez, tudja a műfaj ezen ága milyen alapokat ad, és mik a nézői elvárások, így lényegében nem lő mellé, hanem sorra betalál. És pont ettől egy mocskosul szórakoztató véres hullámvasúti menet az egész mozi.

Én nem tudom, mit csináltak a ’90-es években, hogy a filmek annak ellenére baromi jók, hogy hemzsegnek a túlzásba vitt jelenetektől. Adott egy főszereplő, aki durvább, mint Superman, mindig mindent túlél, mindig szerencséje van, megkapja a legjobb nőt, stb. (erről jut eszembe, hogy sosem tudtam eldönteni, Treat Williams szexi vagy ronda a krumpliorrával).
Szóval ez minden film alapsablonja ebből az időből, de mégis jól áll nekik. A látvány – ha a 2000-es évek közepe/vége felé beszélnénk róla – pocsék, borzasztó, de itt még ez is működik, ahogy a helyzetekhez sehogy sem passzoló vicces párbeszédek, és a többi, éééés a többi.
Mégis jó.
A vége meg… uhh :D

Ezt is láttam egy párszor…
Igazi bűnös élvezet a ’90-es évekből.

A végletekig elcsépelt víziszörnyes film, viszont egy percig sem veszi magát komolyan és ez nagyon jól áll neki. Logikát sem kell nagyon keresni benne, vér és humor viszont van bőven, én legalábbis jókat kacarásztam. :D

A sapkás szerencsétlen csávó pedig nagyon cuki. :D
És a befejezésért külön dicséret, nagyon-nagyon gonosz. :D