Ketten az úton (1967) 75% 22★

Váratlanul kedves és nagyon szellemesen leforgatott film ez a házasság természetéről, a házaspárok kívülről nézve érthetetlen elviselhetetlenségéről, a mindennapok által az együtt élő emberekre mért nyűgökről. Már írtam egyszer korábban, hogy a manapság is nagyon divatos Audrey Hepburn-őrület ellen engem nagyon jól beoltottak, most mégis azt mondom, kezdem megérteni azt a bűvöletet, ami olyan sok embert hozzá vonzott – igaz, talán inkább jelenségként és divatikonként, mint színészként.

A film koncepciója az autós utazásokkal és a szanaszét szabadalt idősíkokkal elsőre kicsit kaotikus, de a néző nagyon gyorsan megszokja. Látványosan figyeltek arra a készítők, hogy ezek a szekvenciák nagyon jól megkülönböztethetőek legyenek akárcsak az egymástól szélsőségesen eltérő autók, ruhák, frizurák, kísérők, vagy az utazás általános természetes révén. A végeredmény igazi road movie lett, kevésbé romantikus, mint inkább vígjátéki éllel, amit drámai, olykor érzelgős, szentimentális felhangok kereteznek a film felütésében és lezárásában. A kivitelezésnek ez az oldala tulajdonképpen kikezdhetetlen, a forgatókönyv átgondolt, néhány vágás erejéig pedig nagyon szépen csúsznak egymásba az idősíkok egy-egy ugyanazt vagy hasonló útvonalat bejáró autós kirándulás ürügyén. A mozi mondanivalója furcsa mód nagyon jól illeszkedik ebbe a kocsikázós keretbe, pedig elsőre nem tűnik nyilvánvalónak, miként lehet egy házassági adok-kapok drámát belefűzni a vezetésbe. Valószínűleg egyébként sehogy, hisz a hőseink szükségszerűen megállnak olykor, érintkeznek más emberekkel, nem folyamatosan a volán mögött ülve látjuk őket.
A történet lényegében nagyon erőteljes állásfoglalásnak tűnik a házastársi kapcsolat felbonthatatlanságára vonatkozólag: látjuk a szerelmeseket rózsaszín ködben évődni és a már-már totálisnak tetsző elhidegülés állapotában is, de ez utóbbi élethelyzetben is kihangsúlyozásra kerül az egymás életében betöltött sarokponti mivolt. Egy házasságnak ki kell bírnia bizonyos fajta kegyetlenséget, feszültséget, a mindennapok során elkerülhetetlenül felhalmozódó utálatot. Ez szimpatikus sugallat a jelen kor trendjeihez viszonyítva, amiben az emberek érezhetően egyre könnyebben és gyorsabban adják válásra a fejüket, ha házasságukban kivetnivalót találnak. Valójában mindez összefügghet a modern ember türelmének és tűrésküszöbének csökkenésével, ami sok más téren okozhat károkat akár makro, akár mikro szinteken is. Hepburn és Finney egyébként jó párost alkotnak, még ha fiatal, nagyszájú utazó bohémként utóbbi kegyetlenül idegesítő is néha, és nem értjük, mit lát meg benne a női főhős – de hát a szerelem már csak ilyen. A kettejük közötti, nem teljesen biztos lábakon álló kémia egyébként valamennyire esszenciális alapja a filmnek, hisz egyszerre kell hitelesnek lenniük a legnagyobb boldogság és a legnagyobb ridegség közepette is. Ennyiből mindketten tökéletesen megfelelnek a szerepre.

Jóindulatú, élvezetes, kedves kis film a Ketten az úton, érdekességképpen megfűszerezve egy nagyon csendes Mancini-háttérzenével, ami időről időre megidézi a zeneszerző korábbi nagy slágereit, egy tengerparti jelenet hátterében még a Rózsaszín párduc témája is felcsendül. Szerintem teljesen rendben lévő, maximálisan ajánlható darab!

Audrey Hepburn divatbemutatót tart.
Ezen kívül ebben a filmben van egy házaspár, akiknek az életéből kiderül, hogy a házasság tönkreteszi a kapcsolatokat. De a végén azért van egy kis remény, hogy mégsem teljesen.
De ezt a filmet mégis csak Hepburn miatt érdemes megnézni, akinél elbűvölőbb női jelenséget nem hordott hátán a celluloid szalag.

Ez Audrey Hepburn egyik legjobb filmje. Joanna karaktere egy kicsit kilóg az Audrey hősnők közül, de a filmbeli visszatekintések során ő is bolondozik, ami illik a színésznőhöz. A párost, Hepburn-t és Finney-t kezdetben nehéz volt megszokni, de a végére elhittem, hogy összeillenek. Talán pont ez a film varázsa. A szerelemről, a házasságról, a gyermekvállalásról szól, és arról, hogy minden és mindenki változik, és mindannyian hibázhatunk. De létezik megbocsátás is.