Hónapokkal a Színtelen Király legyőzése után a Vörös Klán, a HOMRA szinte feloszlott. Királyuk elvesztése akkora csapást jelentett, amit nem voltak képesek kiheverni. A szétszóródott tagok az utcát járják, miközben a rangra második Kusanagi Dresdenbe megy, hogy információkat derítsen ki még fel… [tovább]
Kedvencelte 3
Várólistára tette 9
Kiemelt értékelések
Jobb, mint a második évad. Határozottan, tagadhatatlanul jobb. A felütése nagyon erős, látjuk, hogy küzd, különösen a Vörös Klán a történtek után. Kurou és Neko kételkednek, töprengenek, elveszettek Shiro nélkül, nyoma sincs annak az elvakult kutatásnak, ami a Return of Kingsben jellemző. Később is, különösen Anna nagyon hatásos és szép jeleneteket kap, de Fushimi és Reisi is kapott bőven lehetőséget villogni, mindketten karakterhűek.
De… azért bőven van vele baj. Először is, a zöldek még mindig pont annyira iszonyú ötlet, mint elsőre. A fanservice még mindig messze túl sok, Kukuri, aki az első évadban egy normális alkatú kamasz/fiatalfelnőtt lány volt, hirtelen három mellméretet változott, és a szoknyáján is csak annyit rövidítettek, hogy értelme se legyen. Shiro eltűnése és annak magyarázata még mindig ilyen „nem volt fantáziánk új főhőst kitalálni, ezért beleszuszakoljuk a történetbe, akkor is, ha ez csak rosszul sülhet el” hangulatú.
A tűz és a kardok viszont még mindig csodaszépek, és ugyanez igaz a zenére is. Sajnos a return of kings kevés erősebb jelenetének súlyát tökéletesen elvette a tény, hogy mindegyik valamilyen szinten visszautalás erre a filmre.
Az a helyzet, hogy nekem ma nincs egyetem és szombaton hazamegyek egy hétre, így egy kicsit lazábbra veszem a dolgot. Ma megint délelőtt tanultam, utána takarítottam és most megnéztem ezt.
Nem rossz ez. Az animáció még mindig csodaszép, Anna hivatalosan is kedvenc lett, mert egy nagyon cuki koraérett kislány, és elképesztően jól kezeli a dolgot. Az ébredése nagyon meghatóra sikerült és a lezárás is szép.
De…borzasztó ez a zöld klán, a fan-service meg túl sok. Kukuri hirtelen mellméret változását meg lehet, hogy csak én reagálom túl, de feminista szemmel szerintem nagyon olcsó és béna húzás, hogy így változtattak rajta (és ennyi…). A papagáj nevetséges, Neko meg sokkal inkább csak a cuki sidekick szerepet töltötte be az első évadhoz képest. Még mindig jobb, mint a második évad, ami olyan volt nekem, mintha az egésznek a paródiája lenne.
Összességében szerintem a folytatások nem rosszak. Nem érik el az első évad szintjét, de főleg a Seven Stories sokat ad hozzá a sorozathoz és a filozófiai hátteréhez. De a zöld klánért még mindig haragszom.
Lassan kezdhetem a Les rois du monde-ot…