Jacob védelmében (2020–2020) 78% 90★

1. rész után:
Nos, ez tényleg eléggé bevezető rész…. Nem rossz, de elég lassú. 20 percnyi történés 45 perccé nyújtva. És rohadt hosszú az intró. Bealszok rajta. Minden részben ez lesz?

4. rész után:
Nem azt mondom, hogy nem izgalmas a sorozat, mert akkor hazudnék. Nem azt mondom, hogy nem jó a sztori, mert nagyon jó! Nem azt mondom, hogy rosszak a színészek, bár a nőci nem lett a kedvencem… De a részek felépítése B-O-R-Z-A-L-M-A-S!

Egy részben általában alig pár óra történését követtük végig (egy éjszaka vagy egy nappal), aztán mikor végre beindult valami, vége. Arról nem is beszélve, hogy mivel 8 szálon fut a sorozat egy epizód rohadtul túlzsúfolt, mire ráhangolódnék egy szereplő érzelmeire azonnal másra ugrunk… Mégis a történet nem halad sehova pedig már a sorozat felénél járunk… Szóval a túlzsúfolt epizódokban még sem történik semmi. Amint van valami izgalom vége és a következő résznél kezdődik elölről ez…

Egyre inkább kezdem azt érezni hogy mindenről akar szólni ez a sorozat és ezért nem szól végül semmiről… Szól az anya vergődéséről, szól az apa szenvedéséről, szól arról, hogy éli meg ezt Jacob, szól arról, hogy az osztálytársak mit élnek át (párral még külön is foglalkoznak), szól arról is, hogy anyuci meg apuci munkatársai, hogy viselkednek… Mégsem szól igazán semmiről. Mert mindenkire ki akarnak térni, de egyik karakterben sem mélyülnek el. Egyikről sem derül ki igazán, hogyan érez…

Lehet egy sorozat lassú, mert azt a hangulatot kívánja meg a sztori… De attól még nem kell unalmasnak is lennie…

7. rész után
Nos, lényegében mintha meghallották volna a rosszallásom, az 5-6-7. epizód egy nagyon izgalmas, pörgős és nem túlhúzott rész volt. Imádtam. Miért nem lehetett mind ilyen?

A 8. rész viszont ismét elkeserített. Már nagyon az elején lehetett sejteni, hogy spoiler Annyi mindent ki lehetett volna még hozni a karakterekből és nem kaptunk semmit.

Illetve számomra feldolgozhatatlan, hogy olyan sokan örülnek annak, hogy spoiler Hogy lehet ennek örülni? Így két variáció van spoiler és egyik sem jó!

nagyon jó kis sorozat volt, viszont annyira nyomasztó végig, jobb, hogy hetente néztem egy részt és nem egyben a nyolcat. általában nem szeretem az ilyen sötét tónusú képi világot, de ez a kékes/szürkés árnyalat passzolt ide. utólag bánom, hogy az első három rész után elolvastam a könyvet, nagyobbat ütött volna a vége, ha nem így teszek, de győzött a kíváncsiság. a színészi játék mindhárom főszereplőnél csillagos. valahogy a könyvből is az jött át, hogy mennyire elb*szott család ez, mennyire elcseszett három különálló ember, ridegek, akik képtelenek egy egységet alkotni. mindhármuknak megvannak a kis dolgaik, ami nem baj, sőt…csakhogy a meghitt kölcsönös kommunikáció, ami a lényegi része bármely családi/baráti/párkapcsolati dinamikának, na az ezeknél az embereknél teljesen hiányzott. mint három érzelmi analfabéta. és nagyon tetszett, hogy mindhárom színész profin hozta ezt a lefojtott, fogyatékos érzelemvilágú karaktert. tényleg nem lehet tudni (ahogy a könyvben sem), hogy mi történt valójában…titok titok hátán…rábízzák a nézőre (olvasóra).
Atli Örvarsson nevét meg megjegyzem, mert ilyen magával ragadó, fülbemászó filmzenét már rég hallottam.

A sorozat, ami 10 csillagos lenne, ha angol írta volna és angol stábbal forgatták volna. Tudom, hogy könyvadaptáció – ez meglátszott a sorozat hosszán is, de van ami könyvben működik, képernyőn viszont nem. És ezt mintha aláfestőzenével próbálták volna kompenzálni. Epizódról epizódra egyre erőszakosabban nyomatták a (majdnem) mindig depresszív izlandi akkordokat. Azért meglátszott, hogy Ólafur Arnalds nem ért rá…

Úgy érzem, nincs jogom kritizálni a történetet, hiszen a könyvet még nem olvastam, azért 1-2 dolgon ettől függetlenül is fennakadtam:
1. spoiler
2. spoiler
3. Az a társadalmi réteg, amit a Barber família képviselt tőlem fényévekre van és ha nem tudok kicsit se szimpatizálni a szereplőkkel, megette a fene az egészet. Ehhez sajnos hozzájött az is, hogy az anyukán kívül mindenki faarc volt… rajta látszott, hogy honnan hová jutott a történet során, de ez a család többi tagjáról már nem mondható el. Felröhögtem, amikor a tárgyaláson szóltak Jacobnak, hogy ne grimaszoljon „No faces!” Nem is ment volna neki, ennek a gyereknek összesen egy arckifejezése van. Már az It-ben is ilyen képet vágott, pedig ott teljesen más karaktert játszott (arról nem is beszélve, hogy 17 évesen 14 évest alakítani… de ez nem az ő hibája, hanem az amerikai pároké, akik 2006-ban megálltak a szaporodásban és nem termeltek ki Hollywoodnak egy színészpalántát).
Evanst próbáltam megfejteni, de ha dühös volt, ha magába zuhant, ha kétségek gyötörték akkor csak a szövegkörnyezetből jöttem rá, hogy épp melyik állapotban van.

Összességében csalódás volt. A feszültséget kilőtték azzal, hogy időben előre szaladtak, így sejteni lehetett, hogy spoiler

Harmatgyenge. A sztori, a karakterek, a színészi alakítások, minden. Meg ez a befejezés mi a fészkes fene volt? Elpazarolt idő.

Nem olvastam a könyvet, de mindenképpen sorra fog kerülni, mert a sorozat meghozta hozzá a kedvemet. A könyv hiányában a sorozat tiszta lappal indult nálam.
Chris Evans csalogatott ide, mindig jó őt más szerepben látni mint szuperhős, mert nagyon tehetséges és a komolyabb szerepek jól állnak neki, főleg ha jól van megírva.
Sajnos néha elgondolkodtam, mert valahogy az igazi érzelmeket nem láttam meg senkiben. Kicsit sterilnek láttam a családot, ha együtt voltak, de külön-külön valahogy egész jól működtek. Mégis a „nagy családi szeretet, összetartás, együtt vagyunk” nem vagy csak nagyon ritkán jött át. De ha külön voltak, akkor jól hozták azt a szerepet amit rájuk bíztak. Valahogy túl fiatalnak láttam Evanst és Dockery-t ehhez a szerephez, mert korban nagyjából ott vannak ahol kell, de valahogy két idősebbnek tűnő negyvenes színészt is választhattak volna helyettük illetve több érzelmet is írhattak volna a sorozatba, mert a veszekedések és a kétségbeesés pillanatain kívül mást nem találtak el igazán. Viszont Evans tök jól hozta egyedül a szenvedő apát, a menő ügyészt és Dockery-nek is jól állt az aggódó, pánikoló anya szerepe, de együtt valahogy nem láttam bennük semmit.
Jaeden Martell kiváló választás volt Jacob szerepére, a srácnak tipikusan olyan arca van, akiről az emberek azt szokták mondani: „Ő az a fura, csendes gyerek” és nagyon jól hozta ezt a se ilyen, se olyan viselkedést, amelyek miatt nem tudtam eldönteni, hogy valóban ő a tettes vagy sem, de tényleg ennyire „hülye”, hogy képes volt ennyire felelőtlenül viselkedni egy gyilkossági váddal és egy ügyész apukával a háta mögött.
Elég lassú a sorozat, mert hagyni kell, hogy kibontakozzanak a szereplők, az események és a nézőnek van 6 része végiggondolni, hogy valóban Jacob tett-e vagy sem, de az utolsó két epizód is jó néhány kétséget hagy.
Akinek bejön a nyomozós, bírósági pert bemutató sorozatok, azoknak tetszeni fog.

Pár éve olvastam a könyvet, nagyon vártam a sorozatot. Csillaggal még nem értékelem, mert csak az első 3 rész ment le, most még csak itt jegyzetellek magamnak, aztán majd meglátom mi lesz a vége.

Nem árulok el nagy titkot, mert már az első jelenetekben kiderül, hogy két szálon fut a történet, nagyrészt a múltban, de néha egy picit bepillantunk a jelenbe is, ami már arra enged következtetni engem, mint könyv olvasót, hogy a végén nem változtattak. Ez nekem tetszik, erre nagyon kíváncsi voltam, hogy megtartják e vagy elmennek egy teljesen más hollywoodi irányba, mint mondjuk A nővérem húgánál.
Nekem a könyv két dolog miatt tetszett nagyon, az egyik a befejezés, ami úgy tűnik megvalósul a másik nagy kedvenc a nagypapa története. Mindenféle spoiler nélkül ezt a harmadik részben elkezdik felvezetni és nagyon bízom benne, hogy jobban belemennek, mint a könyvben és sokkal nagyobb és drámaibb hangsúlyt fog kapni a sorozatban. Már finoman érintették a „szabad választás jogát” én az ebben való mélyebb elmerülést a belső gondolatokat nagyon hiányoltam a könyvből, főleg Jacob szemszögéből. Számomra ezen áll vagy bukik a sorozat.
8 részhez képest, nekem egy kicsit lassú, de eddig jó és akkor most jönnek a szereplők.

Michelle Dockeryt a Downton Abbeyben hol utáltam, hol imádtam, vártam tőle valami újat. Gyanítom azért utálom most is, mert Laurietól, már a könyvben is ki voltam. Szerettem volna azt írni róla, hogy pocsék színésznő, de ha ugyanazt a hatást éri el nálam, mint a könyvszereplő akkor valamit még is jól csinál. Egyelőre pozitív választásként könyvelem el, de nehezen viselem, ha ő van képernyőn.

A jövőben nagy reményeket fűzök Jaeden Martellhez, a könyvben nem kedveltem Jacobot, mondjuk az író nem is engedte nagyon közel az olvasóhoz, várok tőle néhány nagy jelenetet, főleg a vége felé, forgatási képekből arra következtetek, hogy lesznek is. A könyv ismerete szempontjából azt mondanám, hogy jó választás viszont alapból olyan pszichopata feje van, hogy ha akarom, ha nem, bevisz az erdőbe és biztos megijednék tőle egy sötét utcában.

A végére hagytam a nagyágyút. Bevallom őszintén Chris Evansre első körben nem tudok nem női szemmel nézni. Egyszer azt nyilatkozta, hogy neki a színészet hobbi és ez meg is látszik minden alakításán. Szerintem részenként volt legalább 3-4 olyan jelenet amikor csak néz a kamerába a bugyiszaggató kiskutya tekintetével és ennyi. Nyilván ez nőként nagyon is eye candy, de ennyiben ki is fújt a történet. Megint egy védelmező „hős” karakter. Azt mondja szeretne ebből kikerülni, hát én várnék is tőle valami hasonlót, mint amit mondjuk az Icemanben nyújtott, mert azon kívül, hogy jól mutat a képernyőn eddig semmit nem tett hozzá a történethez, max lerakta a pajzsot és levette a kezeslábast, de maradt biodíszlet. Ez eddig részéről egy sima kisvárosi színjátszókör, villanthatna már végre valamit, mert engem továbbra sem győzött meg arról, hogy neki ebben a szakmában kellene tevékenykednie, folyamatosan a komfortzónáján belül marad. (Knives Outban közel járt hozzá, de ott is a szépfiú vonalon mozgott).

Összességében eddig tetszik a sorozat bár ami nálam az erőssége az a hátránya is, mivel olvastam a könyvet a készítők nem tudnak elvinni a nagyon szépen kidolgozott vakvágányokon, ugyanakkor jobban figyelek a jelekre, ez tetszik is meg nem is. Kíváncsian várom azok értékelését akik nem olvasták a könyvet.

UPDATE

Befejezve a sorozatot néhány észrevétellel kiegészíteném az értékelésemet.
Először is kezdjük két korábban nem említett színésszel, Pablo Schreiberrel és J.K. Simmonssal. Előbbire a külföldi oldalakon hívták fel a figyelmen és azt hiszem rajta is marad, utóbbi meg zseniális, mint mindig, tökéletes választás volt mind a kettő.

Kis családunknál is történt egy két változás.
Jaeden Martell amennyire bejött az elején a végére annyira untam, továbbra is tartom, hogy nagy szerepek várnak még rá és egy zseni a kölyök, de valahogy belefásult Jacob szerepébe, illetve hozta a könyvbéli Jacobot, de én itt sokkal többet vártam volna a készítőktől. Bíztam benne, hogy a könyvvel ellentétben jobban beleláthatunk a fejébe.

Michelle Dockeryt továbbra sem tudom hova tenni, azt elég hamar elengedtem, hogy míg Evansből sugar daddyt csináltak addig a valóságban szerintem nagyon is szép Dockeryt megcsúfították megöregítették. Néha úgy éreztem, hogy Andy az anyjával él együtt a felesége helyett és a két színész között a kémia sem működött, nem voltak együtt hitelesek. Interjúk alapján egy nagyon cuki, kedves nő, de a szerepeiben és ahogy játszik nem tudom kedvelni.

Chris Evanssel nem tudok mit kezdeni. Az első 3 részben nem nyűgözött le és a továbbiakban is hullámzó volt a viszonyunk. Elismerem a megtört férjet/apát nagyon jól hozta, de nekem ő így ennyi, pedig esküszöm semmi bajom vele, de valamiért nem tud elvarázsolni a színészi tehetségével.

És végül megszületett a csillagozás is. Mivel olvastam a könyvet és tudtam mi lesz a vége ezért tetszett Evans „jelenbeli” játéka, itt végig éreztem, hogy szerepben van és jól is csinálja. Aztán vége lett a sorozatnak, de nem úgy ahogy kellett volna, ez engem nagyon bosszantott. Az utolsó pillanatig azt gondoltam, hogy bár van némi hibája történetileg és színészileg is, de megérdemli a 10 csillagot, mert valójában nagyon tetszett, de ez a vég nagyon nem tetszik ezért csak 8 csillag.

Régóta várólistás sorozat volt, de be kell valljam egy kicsit csalódott vagyok. Maga az alaptörténet tetszett, viszont ahogy a sorozatot felépítették az nekem sántított. Már eleve az első rész olyan lassúak érződött és az csak 45 perces volt, sajnos később is azt éreztem, hogy ugyan nem eseménytelenek voltak a részek, de sokszor csak időhúzás volt benne egy-két dolog. A tárgyalások tetszettek, leginkább azért, mert kb. kaptunk betekintést az amerikai jogi rendszerbe és legfőképpen az ügyész jelenléte volt érdekes számomra. Chris Evans szerintem itt nagyon jól alakított, talán az ő karaktere is volt egyedül érdekes – a többieket nem mondanám, hogy meg lehetett ismerni, esetleg az apjával foglalkozhattak volna többet ha már egyszer behozták ezt a szálat meg spoiler. A többiek nem kötöttek le, Laurie például sokszor idegesítővé is vált nekem, Jacob meg olyan kis semmilyen volt ahhoz képest, hogy ez az ő története volt. A lezárás egyébként egyáltalán nem tetszett, többet vártam ennél.

Régen láttam ennyire rosszul összeválogatott szereplőgárdát: Chris Evans mint vérprofi helyettes államügyész, törődő apa, érzékeny férj, háááát, oké… abszolút nehéz komolyan venni, és az sem segít, hogy mintha minden pillanatában arra várna, mikor fényképezi már le valaki.

Nem győzött meg a feleséget alakító Michelle Dockery se, egyszerűen nem működött, túl sok volt, na de az abszolút mélypont az Jaeden Martell. Szerintem nagy melléfogás volt a castingolása, abszolút nem mutat semmi emlékezeteset, gyenge színész, mondjuk a karaktere se túl acélos.. és csak azért nem szembetűnőbb a bénázása, mert mondom, Chris Evans is ugyanennyire gyenge. Igaz, a srác karaktere is rendkívül felületesen lett megírva: egy “átlagon felüli intelligenciával” rendelkező 14 éves kölyök ilyen családi háttérrel így egész egyszerűen nem viselkedik. Olyan baklövéseket követ el, mintha minimum örökbefogadott gyerek lenne, nem pedig egy menő államügyész fia.

Az utolsó előtti részre időzített csavar így inkább csak logikai kérdéseket vet fel, ahelyett, hogy ténylegesen elbizonytalanítaná a nézőt. Teljesen mindegy, hogy a sorozat bűnösként vagy ártatlanként próbálja beállítani őt, ha egyik szerepben se képes hiteles maradni. Az utolsó rész mar jobb volt, az felhúzhatná.. leszámítva az utolsó 15 percet, mert az meg ismételten egy felesleges kavarás lett. Kár!!

Kár, hogy ennyit sikerült ebből összehozni, mert amúgy érdekes sztori lett volna, egy fél fokkal értelmesebb forgatókönyv, és hitelesen megformált karakterek segítségével. (Sajnos itt még J.K. Simmons se tudott mit tenni, hiába játszott jól, a nagyapa “””személyiségfejlődése””” nem igazán tette élvezetessé az alakítását.)

Magát a regényt még évekkel ezelőtt olvastam, és habár a vége nekem csalódás volt, mondhatni egyik kedvenc könyvemmé vált, emlékszem, a hossza (kb. 500 oldal) ellenére két délután alatt elolvastam (az egyetemi tanulás rovására). A legnagyobb érdeme viszont a könyvnek még sem ez, hanem hogy a történet több pontja is megmaradt bennem élesen, így nagyjából tudtam, hogy mi lesz a sorozat végkimenetele, de ennek fényében még jobban tetszett, mert tudtam figyelni az apróbb részletekre.

A felszínen a Jacob védelmében egy krimi, aminek az egyik, ha nem a legfontosabb kérdése, hogy valóban Jacob ölte-e meg az osztálytársát. De, mint mondtam, ez csak a felszín, a sztori ennél több mindent is rejt magában, sőt, igazából ez a több minden válik igazán fontossá. Miszerint: valóban képes vagy hinni a gyermeked ártatlanságában mindvégig? Ha a bizonyítékok ellene is szólnak, de állítja, hogy nem ő tette, akkor is hiszel neki? Hogyan tudja feldolgozni egy szülő, ha a gyermekét gyilkossággal vádolják? És végezetül: milyen hatása van pusztán a gyanúsításnak, amíg az nem nyer bizonyosságot. Jacobot tulajdonképpen az előtt megbélyegzik, hogy a nyomozás ténylegesen elindult volna, és az is előre borítékolható, hogy ha fel is menti a bíróság, a város lakói szemében a gyanú megmarad.
Szóval, az ilyen kérdések miatt érdemes megnézni ezt a sorozatot, ráadásul én nagyon bírom a tárgyalótermi krimiket/drámákat, meg azt is, amikor egy krimi ennyire foglalkozik a magánéleti szálakkal is, szóval nálam előre borítékolható volt a siker. Remélem, az AppleTV a jövőben is hasonló színvonalú sorozatokat fog készíteni.

Az első rész nem igazán vett meg, mert elég felszínes szálakat mozgatott meg, na de aztán… úristen. Ez a sorozat úgy játszott velem, ahogy az ügyvédek manipulálják az esküdteket, ha már a témánál akarok maradni.
Egészen az utolsó pillanatig (de egyébként még most sem vagyok teljesen meggyőzve) hol ide, hol oda csapongott a hitem a gyilkos kilétét illetően. A befejező részben túl konkrét válaszokat adtak csavar gyanánt, ami bár tetszett, de a tempójával problémáim voltak. Viszont ez nem vesz a sorozat értékéből.

Az apával abszolút azonosulni tudtam, nem kell biztos tudás az ártatlanság vagy bűnösség kérdésében, a család az család, a gyerekem az a gyerekem, történjen bármi, kitartok mellette. Majd a bíróság elítéli, de én – vagyis, mint a szülő, az apa – nem fogom, persze ettől függetlenül ordenálé nagyot csalódnék és egy életre megnyomorítaná az érzelmi életem, ha kiderülne valami rettenetes dolog a fiamról / lányomról.
De meg tudtam érteni az apát, minden reakciója annyira őszinte volt, hogy csontig hatolt.
Az anya… uhh. Na, őt soha, de soha nem fogom megérteni. Kételkedjen, hiszen hiába védem az apát, a 100%-os szülői elfogultság sem jó, de ez… jézuska gyere le. Értem én, hogy az ellenpólust akarták érzékeltetni vele, meg nem a sablonra gyúrtak, hogy az anya a ragaszkodóbb szülő, de. Ehh. A vége… hát a kezem ökölbe szorult, pedig akkor már sejtettem, hogy spoiler. A sorozat ezen a ponton (jó, tudom, könyv, mert adaptáció) teljesen szembe köpte magát. Adott egy gyilkosság, mint alapkonfliktus, a végére pedig kapunk egy spoiler. Ja, hogy amit az egyiknek szabad, a másiknak nem? Ühüm.

Na, de összességében, ez a sorozat zseniális, a zene nagyon ott van, a képek, a színészi játék, minden. A bíróságon pedig felolvastak egy történetet, hát az… szekunder szégyen, de imádtam.