Jackie & Ryan (2015) 18

90' · amerikai · dráma 12

Az énekesnő Jackie házassága romokban hever. Férje Manhattanbe akar költözni, ráadásul gyermeküket is magával vinni. A nő Ryan, a muzsikus mellett próbálja összeszedni magát.

angol

Képek 10

Szereposztás

Katherine HeiglJackie
Ben BarnesRyan
Clea DuVallVirginia
Emily Alyn LindLia
Sheryl LeeMiriam

Várólistára tette 70


Kiemelt értékelések

Coralie 

Mint egy Hallmarkos délutáni film, kedves és érzelmes, de semmi extra. A dal a végén viszont igazán jó lett.

KyKy

Ezt a filmet kizárólag a főszereplők miatt, azon belül is inkább Ben Barnes miatt akartam mindenképp megnézni, meg mert kíváncsi voltam, milyen romantikus sztorit hoz ő és Heigl össze. Végül is nem volt rossz, noha szerintem a kémia nem működött köztük, annyira nem volt zavaró végül is, mert nem is a romantikára helyezték a hangsúlyt.
Nekem kicsit lassú és néhol vontatott volt, sok helyen túl drámai, de végignéztem, holott eléggé kiszámítható volt a vége.
A színészek jók voltak, bár túl sok dolguk nem volt, és ami még nagyon tetszett, az Ben hangja és zenéje, nem is sejtettem, hogy ilyen ügyesen zenél és énekel, ez kellemes meglepetés volt. Ez a dal pedig belopta magát a szívembe.
https://www.youtube.com/watch…

StAngela

Kifejezetten tetszett a film, bár Heigl helyett bárki mást el tudtam volna képzelni Jackie szerepére. Ben Barnest nem ismertem eddig, de őszintén lenyűgözött a hangja, a játéka.
Ha Heigl természetesebben alakította volna és jobban beleéli magát az általa megformált nő helyzetébe, érzéseibe, akkor ez egy igazán jó dráma lett volna.
Így viszont sajnos középszerű maradt.

adaline

Nem igazán nyűgözött le, kicsit unalmas volt.


Hasonló filmek címkék alapján