Itthon, édes otthon (2014) 70% 61★

Tudjátok, vannak azok a filmek, amikben egy ünnep vagy haláleset okán összegyűlnek a felnőtt testvérek a szülői házban, komikus és megható jelenetek váltják egymást, szépen lassan mindenkinek kiderül a nyomora, a konfliktusok kibomlanak, aztán végül persze minden szépen elrendeződik (vagy majdnem minden, hogy ne legyen annyira szirupos).

Hát ha egy ilyet láttál, akkor mindet láttad, és ha már egy ilyet láttál, ezt tökéletesen felesleges megnézned, mert semmi eredeti nincs benne, csak rengeteg nyomasztó élethelyzet (mert ugye csak úgy lehet egy film megható és sokatmondó, ha minden szereplőt legalább három világrengető trauma ér) és egy rakás klisés párbeszéd.

Egynek azért jó, semmiképp sem nézhetetlen, csak pont olyan, amilyennek az ember elképzeli.

A két legnagyobb pozitívum közül az egyik egy mondat: “It would be a terrible mistake to go through life thinking that people are the sum total of what you see.”, a másik pedig Adam Driver. (Miatta néztem meg. Ó, hogy mennyi sz*rt néztem én már végig színészek kedvéért – de legalább annyi eldugott kincsre is bukkantam, szóval azért nem bánom, hogy néha ilyen módszerrel válogatok. :))

Úgy érzem, folyton csak ismételni tudom magam, ha amerikai filmről van szó. Félreértés ne essék, nem az előítéleteken nem vagyok hajlandó túllépni, egyszerűen csak a végeredménnyel van problémám.
Adva van egy érdekes szituáció, meghal a családfő, és utolsó akaratként összecsődíti egy egész hétre a családot. A hülye is gondolhatja, hogy mindezt azért tette, hogy egységgé kovácsolja az amúgy széttartó családot, és lesz itt dráma, könnyek, szívszaggató történetek. Képzeltem volna én, de aztán jött az arcul csapás, mert mindez megvolt, csak szokás szerint annyira komolytalanul tálalták, hogy dráma helyett komédiának hatott. Hiába vet fel releváns problémákat, amik egy halott családtag nélkül is bárki problémái lehetnek, ha közben olyan alpári poénokkal szórakoztat, hogy újra és újra kizökkenti a nézőt a történetből. Képtelen vagyok komolyan venni, amikor azzal hozakodnak elő, hogy a legkisebb fiú azt gondolta a péniszéről, hogy nyalóka, ezért be akarta kapni. Képtelen vagyok komolyan venni, amikor abból csinálnak poént, hogy az anya óriásira műtött mellei majd kizúgnak a félig nyitva hagyott köntösből, miközben ő segít ágyazni a fiának. Képtelen vagyok komolyan venni, amikor abból csinálnak viccet, hogy a bébiőrön keresztül hallják, ahogy ketten egymásnak esnek. Ez nem színvonal, ez végtelenül lebutított és visszataszító poénkodás.
Nem mellesleg a főhős problémái ellenére cseppet sem keltett bennem együttérzést, hiába vesztett el kvázi mindent, fordult fel fenekestül az élete és még mellé hab a tortán, az apja is meghalt. Nem lehet úgy igazán átérezni a fájdalmát, hogy egyetlen szép emlékre nem tud visszaemlékezni az apjával kapcsolatban, mikor a következő pillanatban a testvére felesége kezdi markolászni a paplan alatt, mert nehezen jön össze neki a gyerek, és már mindegy, ki ejti teherbe, csak végre legyen gyereke.
Sajnos sokadjára akaszt ki, hogy egy alapvetően jól induló forgatókönyvet képesek ilyen módon elrontani, bár kezdem azt hinni, hogy ehhez is tehetség kell.

Arra számítottam, hogy ez egy tipikus, erőltetett poénokkal teletűzdelt, abszurd amerikai film lesz.
És igen. Az volt. De abból is csak egy átlagos.

Egy híres orosz házasságszédelgő szerint mindenki egyformán boldog, de mki a maga modjan boldogtalan. na, hollywood megcsinálta: itt boldogtalanságában is mindenki egyforma. Néhány jobbfajta geggel.

Egynek elment, de maga a téma már lassan kliséssé válik, és ez a film sem rakott hozzá sokat a témához, bár igaz, el sem vett belőle. Megvoltak a pillanatai, és a színészeket is jól összeszedték hozzá, de azért nem lesz az év kedvence, ugyanakkor délutáni filmnek teljesen megfelel. :)

Vicces volt, könnyed.
Háttérfilmnek ajánlom – anélkül tudtam követni, hogy nagyon sokszor fel kellett volna néznem, a hangulat meg valahogy megnyugtató volt, szerintem egy oké film.

Szóval ha valaki éppen kocsit vagy repülőgépet vezet és közben nézne valamit
– hajrá.

Reménykedtem. A többiek miatt. J. Bateman volt a kizáró ok. De a többiek azt sugallták, adj neki esélyt. Csak még egyet. (Akárhány még egyet adtam, még egyszer sem jött be.)
Biztos van ilyen család, baráti és egyéb közösség is, de a filmbeli számomra az idegesítő kategória már. A modortalanság, az ízléstelenség, hülyeség alapvetően nem azonos a humorossal, a humorral. Ez a film nem szórakoztató, hanem idétlen. Vagy már túl öreg, túl kocka, már túl mindenféle vagyok az ilyen filmekhez…..